Csak szerintem költ túl sokat a párom a gyermekeire vagy ez tényleg irreális viselkedés? Be fogja valaha látni a tévedését vagy hiába reménykedek?
1,5 éve ismerkedtünk meg. Nagyon szimpatikus volt, hogy a válása ellenére ragaszkodik a gyermekeihez és igyekszik minél több időt velük tölteni. Én is elvált vagyok szintén három gyerekkel, így méginkább értékeltem benne ezt. Úgy tudtam nem keres valami sokat és ugye gyerektartást fizet, hitele van stb., nem ez volt a lényeges a kapcsolatunkban. Fél éve viszont összeköltöztünk és kicsit jobban belelátok az anyagi helyzetébe, ami egyre jobban megrémít. Úgy tűnik számomra, hogy eltúlozza az anyagiakat, ezért a gyermekei nem is igazán az apát, inkább egy pénztárcát látnak benne, ő pedig abban a hitben tartja magát, hogy a gyerekek lelkesedése neki szól.
Mikor ezt finoman megpróbáltam vele megbeszélni, még én lettem rossz színben feltüntetve, hogy irigy vagyok a gyerekeire és azt is megkaptam, hogy a pénztárcájában kotorászok, nem ezt várta tőlem, azt hitte én megértem.
A fizetése netto 320000Ft, ennek a felét adja gyerektartásként (közös megegyezés alapján), és ezen felül is költ még rájuk, így kb. 70000Ft marad neki minden másra. Lassacskán ott tartok, hogy még én érzem magam rosszul, ha elkérem tőle a havi pénzt (külön kasszán vagyunk), mert úgy gyakorlatilag egy forintja sem marad. Nekem ez a helyzet nagyon kellemetlen és nem tudom, hogyan tudnám ezt vele megbeszélni.
Minden másban remekül megértjük egymást, de ha a gyerekei kerülnek szóba, pontosabban a rájuk költött pénz, abból mindig vita kerekedik.
Ha külön kasszán vagytok és kifizeti minden hónapban a közös pénzt (úgy értelmezem h ez a 70ezer amit bele kell adnia a lakhatásba/kajára) akkor nincs szerintem közöd hozzá, hogy mire költ azon felül, hisz ez a külön kassza lényege,h mindenki magának osztja be a közös költségeken felül megmaradó pénzét. Mert ugyanúgy ahogy a gyerekre elkölti, elkölthetné pl. hobbyra,kütyükre, ha meg akarná venni mindig a legújabb IPhone-t pl. akkor szépen el is menne.
Szerintem csak akkor szólj bele, ha nem fizeti ki a megbeszélt részét a közös életből.
Te mit szólnál hozzá amúgy, ha beleszólna abba, hogy a te volt férjed mennyit fizet ill. hogy mennyiért mit vásárolsz a gyerekeidnek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!