Irigy vagyok a gazdagabb családra?
A párom tehetősebb családból származik, a barátai is inkább ilyen körökből kerültek ki. Most, hogy különköltözött otthonról, és együtt élünk, nem megy túl jól anyagilag, mert mindent ő maga akar megteremteni, nem fogad el segítséget a szüleitől.
Nemrég meghívott minket vendégségbe egy barátja. Én nem ismerem őket annyira, csak tudom kb, hogy ki kicsoda, és mióta vannak jóban. Ilyeneket, hogy mivel foglalkoznak meg satöbbi nem tudok, és nem is illik kérdezni.
A csaj úgy néz ki, akár egy porcelánbaba, és mindenkivel kedves, közvetlen. Most lesz az esküvőjük, és megmutatta a ruháját. (Vera Wang alkotás, ha valaki ismeri) A felső rész kristályokból készült, fűző, és az alja tüll, 3 méter uszállyal. Hát, elképesztő.
Egyébként a hétköznapi cuccai is designer darabok, az alkalmi ruháktól kezdve egészen a strandcipőjéig.
A hajára is csak luxus hajápolókat használ, nem mertem kint hagyni a dm-es saját márkás natúr tusim a kád szélén, annyira nem illett a képbe.
Annyira szép ő is, meg a ruhái is, hogy felsőbbrendűnek érzem magamhoz képest, és nem merek vele beszélni se.
Most akkor irigylem?
Már bocs, de mi az hogy nem illik megkérdezni mivel foglalkozik? Ez tök alap kérdés, hogy kinek mi a munkája...
Nem kell rájuk irigykedni amúgy, ez csak a saját kisebbrendűségi komplexusod miatt van.
* külön költözött
A lány már szólt érte a páromnak, hogy mi bajom vele, hogy nem is szóltam hozzá, bántott e, vagy nem szimpatikus, holott nagyon is, csak túl tökéletes.
Ez már kb a negyedik kérdésed erről a családról.
Igen, irigy vagy.
Szerintem az természetes érzés, hogy mindenki szeretne könnyebb, jobb, szebb körülmények között élni. Nevezd irigységnek, ha úgy akarod. Szerintem nem elítélendő.
A barátod miért nem fogadja el a szülei segítségét?
A párom apukája ajánlott segítséget, de a párom elutasította, mert hogy a szülei is önerőből teremtettek meg mindent, szeretne ő is olyan sikeres lenni.
Nem tudom, nagyképű e a lány, mert nem ismerem annyira. A párom szerint nem, inkább közvetlen.
Neki gazdag a CSALADJA, neked meg nem. Attol meg o semmivel se tobb ember mint te, igaz nem is kevesebb.
Az szamit majd sikeressegnek, hogy o maga mit tesz hozza ahhoz ahol van, ahonnan indul.
Az hogy honnan indul, nem rajta mult, igy nem is az o sikere.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!