Miért jellemző néhány családra az, hogy a kisebbik testvér a kedvenc?

Sajnos valóban sokakra jellemző ez is, de az ellenkezője is. A példálózás az idősebbel, mert ő pl. pedáns rendet tartott, vagy kitűnő tanuló volt, vagy sportokban eredményes. Vagy máshol meg a fiúkkal. Csak mert ő fiú, lehet bunkó, trehány, ő átbulizhatja az éjszakát, minden hülyeséget megcsinálhat, és őt támogatjuk mindenben. A lánynak eszébe ne jusson semmi, mert ő csak lány... egyik régi ismerősöm gondolkodik így, amikor egy barátnőmnek gyereke született, látta a babakocsit tologatni, odament és megkérdezte: gyerek? Barátnőm meghökkent, hogy persze, mi más lenne. És hogy hívják? Szilvia. Az nem gyerek, az lány! - hangzott erre a válasz.

Másfelől teljesen természetes dolog, hogy a szülők valami miatt, valamiben jobban kedvelik az egyik gyereket (direkt használtam ezt a szót a szeretik helyett), mint a másikat, hiszen a szülők is csak emberek, és minden ember másféle jellemvonásokkal bír, így a gyerekek is. Ez vagy szimpatikus egy másik embernek (pl. a szülőnek is), vagy nem. De ezt sosem szabad erősen kimutatni, és kellő intelligenciának (érzelmi és szellemi) kell lenni ahhoz, hogy elfogadja és kezelje minden gyerekét a helyén.

Nálunk is ez volt,nagyon fájt.

Olyan szintű különbségtevés volt,hogy engem kis dolgokért is megvertek,őt nagyokért sem.

Mondjuk én pont ezért akartam viszont korán gyereket,hogy megvalósítsam,ahogy velem szerettem volna,hogy bánjanak.

Én most benne a felnőttkorban úgy gondolom,hogy az én szüleim nagy szerelme közé álltam mikor megszülettem,pár év múlva,mikor a tesóm megszületett pedig már megszokták a dolgot.

Az apám az meg is kérdezte mikor megszületett az unokája - azóta is egyetlen unoka - hogy hogy bírtam elviselni,nem voltam e tele ellenérzésekkel,mert neki igencsak hozzám kellet szokni...

Jó mi?

A tippem az, hogy az első, idősebb gyereknél még tapasztalatlanok voltak. Valljuk be, nincs két egyforma gyerek, személyiség, de bizonyos dolgokat már megszokásból csinálsz a második gyerekednél. Nem húzod fel magad, mert már tudod, hogy igen, előfordul, hogy nem akkor és nem annyit eszik, mint szeretnéd; rájössz, hogy lerúgja magáról a takarót/pelenkát stb.

Nem azt mondom, hogy ez jó, de nálunk legalább kibökte anyám, hogy a húgommal sokkal kevesebb baj van, mert rajtam már előzőleg letesztelte, mi működik és mi nem... Aztán vele már könnyebb, akivel meg több a pozitív élmény, ahol már kevesebb a nyűg, az lesz a <kedvenc>... :/

4-es, nagyon szomorú amit írsz, a szüleid nem tudták kezelni az érkezéseddel járó változásokat. Valóban, ez is benne van, egy gyerek hatalmas változás egy pár életében, akkor is, ha tervezték és régóta akartak már. Felborul az addig megszokott életvitelük, és ahhoz soha többé nem térhetnek már vissza. Éppen ezért ha egy kapcsolat mondjuk 90%-on üzemel, az első gyerek érkezése utáni öt évben lecsökken 50%-ra, vagy még lejjebb - ezért a rengeteg válás. Ha a kapcsolat túléli, akkor a második, harmadik, sokadik gyereket már rutinosabban várják, arról nem is beszélve, hogy később az idősebb testvérek már segíteni is tudnak. Bizonyított tény, hogy a gyerek első öt éve a legnehezebb a szülők számára. Sógorom nagyon jól megfogalmazta, 3 lánya van:

"Az elsőnél, ha leesett a cumija, akkor forralt vízben kifőztük, úgy kapta vissza. A másodiknál már csak sima vízzel lemostuk. A harmadik pedig ha leejtette, akkor felvettük, a szánkba vettük, letöröltük." - és az első a legbetegesebb mind közül, a legkisebb meg a legenergikusabb, legegészségesebb. Az első túl volt féltve, emiatt gyakran megbetegszik, mert kisbaba és kisgyerek korában mindene mindig fertőtlenítve volt, nem elég erős az immunrendszere. Na de ez már egy egészen más téma.