Van itt olyan, aki evekkel kesobb jott ujra ossze az exevel? Mi lett a vege?
Én ismerek egy párt, akik összeházasodtak, majd sok veszekedés után elváltak. Kb 1 évvel később újra összeházasodtak, ma már két gyerekük van, szépen élnek.
A szomszédom pedig tizenöt év után elvált, és pár évvel később az előtte lévő exével kezdett újra párkapcsolatba. Nyolc év együttlét után össze is házasodtak.
Először tizenévesek voltunk, nem működött, aztán felnőttként újra összejöttünk, és szintén nem működött. Nyilván más egy tinikapcsolat, de az alapvető problémák már akkor előjöttek, és ezek később sem változtak.
Mondjuk érdekes, mert most eszembe jutott, hogy tudok pozitív példát is :) A nagyszüleim 18-19 éves korukban ismerkedtek meg egymással, "jártak" is egy darabig (vagy nem tudom, ezt akkoriban hogyan mondták), aztán szétmentek. Nagyapám meg is nősült, de aztán elvált a feleségétől. És nagyjából tíz évvel a megismerkedésük után nagymamám kereste meg őt, mert kíváncsi volt rá, hogy mi lett vele azóta. Nem sokkal később összeházasodtak, és nagyon boldogan éltek együtt közel ötven évet. Ha máshogy alakult volna a dolog, akkor én nem is lennék, gondolom :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!