A hugom miatt darabokban a családom. Mit tehetnék?

A húgod szorongásos tünetei valószínüleg abból adódnak, hogy sosem voltak meghatározva számára szabályok, határok. Nem tudni, milyen okból, de leveled szerint szinte mindig megtehetett mindent, amit akart, csak "hisztiznie", cirkuszolnia kellett.

Biztonság érzését és az ebből következő egészséges személyiségfejlődést csakis a pontosan behatárolt korlátok adnak egy gyereknek. (Ezt szabad, ezt nem, ha mégis megszeged, ez és ez lesz a büntetés. Itt nem verésre gondolok.) A gyerek szeretete nem attól függ, hogy mennyire vagyunk mi mint szülők engedékenyek!

Az viszont tény, kutatások bizonyítják, hogy a megfontolások nélküli engedékenység ugyanolyan káros a gyerekre, mintha dresszúrában, elhanyagolva nőne fel!

Tehát a probléma gyökere szüleidnél van. De az kérdés, hogy képesek-e ezt belátni, és főleg: képesek-e változni, változtatni!

Ha jól értettem az első kérdésből, az orvos a véleményében támogatta, hogy magántanuló legyen? Ez érdekes, de ha így van, biztos megvan az oka!!!

A határok kijelölése (kisgyerekkorban!) az egy dolog, a szorongás meg egy betegség, nem hiszem, hogy ezt idegenek, nem hozzáértők felelősségteljesen megítélhetnék! Persze, hogy úgy tűnik elsőre a leírásból, hogy egy "taknyos tinédzser", de itt egy betegről van szó! Nem árt, ha figyelembe veszed, hogy ide nem feltétlenül szakértők írnak, és csak egy bizonyos oldalról, a Te leírásod alapján látják a dolgokat.

Úgy tudom, ami egy bizonyos életkorban kimaradt, az nem helyrehozható örökre, a határok kijelölése meg 1 éves kor körül kezdődik. Az is érdekes, hogy a szüleid a nagyobb gyereküket ilyen jól nevelték, a másodikat (annak ellenére, hogy már tapasztalatuk is volt!) meg így, ennyi hibával, amit itt állítanak.

Így leginkább azzal az egyetlen válaszolóval értek (majdnem) egyet, aki azt írta, Te semmit nem tehetsz, szüleid dolga. Illetve, mégsem teljesen! Szerintem a szorongás okát Te ismered, és annyit igenis tehetsz, hogy ahelyett, hogy felnőttként próbálod elintézni a húgod sorsát, inkább testvérként próbálsz hozzá közelebb kerülni! "Leordítja a fejed"... hát... megfelelő kommunikációra is lehet ez a reakció(?), ezt nem tudom, de ha testvérként ilyet kaptál, olvass ez irányba, mert dolgod van e területen. (Kommunikációs könyveket, pszichológiai könyveket, javaslom pl. Eric Berne könyveit.) Jó testvérként, arra gondoltam, egymás lelki problémáiról, érzelmi életéről is tudhattok. Ha megbízna benned, elmondaná.

Remélem, segítettem. Sok sikert, mindenkinek a neki legjobbat!

Nem lepett meg, hogy a tetvéreddel különböző vérmérsékleteteken túl itt más is van a testvéred gyerekkorában. (Közeli haláleset, válás vagy más érzelmi megrázkódtatás, amit nem dolgozott fel, is vezethet szerintem ilyesmihez.) Abban is egyetértettem a 20.51-essel, hogy ez a helyzet a leírás alapján nem miattad alakult ki. Ha az orvosi vélemény azért a magántanulás mellett foglalt állást, mert ezzel akarta megelőzni, hogy még rosszabb legyen a helyzet, akkor feltételezhetően még rosszabb is lehetne, ha nem magántanuló lenne!

(Egyébként ugyanez az orvos mit mond most?)

Az is kiderült, hogy szüleid, de főleg anyukád máshogy viszonyul hozzád, mint a testvéredhez, ha ugyanezért "leordította volna a fejed 16 évesen". Egyes vélemények szerint minden szülő máshogy viszonyul mindegyik gyerekéhez (tudattalanul), de ebben az esetben, tekintve testvéred kisgyerekkorát, ennek még meg is van az oka (de még olyan ok is lehet, amiről Te nem tudsz, mert még kicsi voltál).

Bár nagyon lepontoztak, szeretném újra kihangsúlyozni, hogy amit tehetsz a testvéredért, az az, hogy testvérként próbálsz hozzá közeledni. Egyébként ha azt érzi a viselkedésedből, hogy Te neheztelsz rá, felülbírálod, igazságtalannak tartod, hogy ő megteheti 16 évesen, amit Te nem, az nem hoz közelebb hozzá és nem segít az állapotán. (Ez esetben azt látja: nem elég ez... és ez... még Te is ellene vagy.) Nem mondtam, hogy könnyű elfogadni, hogy a szüleid így döntöttek, így viszonyulnak hozzátok, így neveltek titeket, de végül is hosszú távon kettőtök közül Te jössz ki jobban, talán ez segít. Anyukádnak a leírtak szerint valószínűleg bűntudata van, emiatt ilyen hozzá, de nem írok ilyeneket szívesen, mert hogyan is tudnám megítélni ismeretlenül, egy vélemény alapján? De mindenképpen magának kell szembesülni a helyzettel, tetteivel, és azzal szerintem nem segítessz, ha a Te nézőpontodból (az övét nem teljesen ismerve) rá akarod erőltetni a véleményed, megmondani, ki mit tegyen. Érthető, hogy nem nézed jó szemmel, hogy őrá ez hogyan hat, de nem "élhetsz helyette", nem dönthetsz helyette! Talán arra tennék utalásokat, hogy nyugtatók helyett szaksegítséghez forduljon, ill nyugtatók helyett természetes szerek, pl. Bach virágterápia, amik nem oldják meg a gondját (azt mindnekinek magának kell), csak hozzásegíthetnek.

18.53-as ismét

18:53-at én azért pontoztam le, mert egyrészt leszólja más véleményét ("határok kijelölése (kisgyerekkorban!) az egy dolog, a szorongás meg egy betegség") és emellett tudálékoskodik veszettül. Ugyanis a szorongásnak különböző mértéke létezik, a lelkileg egészséges embernél ugyanúgy megjelenő érzelem, mint a betegnél, csak eltérő mértékben.

Kár úgy osztani az észt, hogy a többi vélemény lekicsinylésével akarod a magadét értékesebbnek feltüntetni.

Meg honnan tudod, kinek milyen végzettsége, tanulmányai vannak, voltak? Persze, biztos nem szakember a válaszolók zöme, de mégis, miből gondolod, hogy senkisem az, aki ideírt? Talán mert nem a te véleményeddel megegyező választ írt.