Vettetek már aranygyűrűt az anyukátoknak csak úgy?
Csütörtökön volt a névnapom. A barátom azt mondta szerda este, hogy ő nem szeretne virágot meg bonbont venni, helyette elvisz pénteken vagy szombaton moziba. Úgy volt, hogy csütörtökön foglaljuk le a jegyeket. Csütörtök este mondta, hogy Boldog névnapot. Le akartam foglalni a jegyeket, azt mondta hogy mégsem tudunk a hónapban moziba menni. Megijedtem, nem tudtam miért mondja ezt. Kiderült, hogy az anyukája kinézett magának valami szép aranygyűrűt 30 ezerért, és a barátom megvette neki, csak úgy. (Az anyukájának áprilisban lesz a szülinapja, a névnapja meg májusban. Karácsonyra is ékszert kapott).
Kicsit szarul esett. Megkérdeztem tegnap este, hogy mit szólt az anyukája a gyűrűhöz. (Közben anyuék foglaltak 4 jegyet a moziba, hogy elmenjünk arra a filmre amit kinéztem). Azt mondta, szombat este (azaz ma) elviszi vacsorázni (persze pont akkor mikor a moziba lennénk), és akkor adja oda neki a gyűrűt.
Legszívesebben sírtam volna. Mondtam, hogy rendben, akkor elhívom a legjobb barátnőmet, és vele megyünk moziba. A barátom meg kiakadt, hogy miért nem jövőhéten megyünk moziba, amikor ő is ráér. Jól összevesztünk. Próbáltam hívni, nem veszi fel.
Már azt sem tudom elhinni, hogy tényleg szeret. Márciusban leszünk 1 évesek.
18L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Lehet hogy van neki valakije!
Nem akarlak elkeseriteni de kitudja
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
mese...
Csak nem értem miért ilyen ócska sztorit talált ki.
Vagy ha igaz, akkor anyuci kicsi fia lehet. Te csak a második lehetsz mindig. Anyuci lesz az első.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
bár lány vagyok,de vettem már anyámnak,mert elhagyta az egyik gyürüjét,és én vettem neki egy hasonlot,had örüljön...
de a sztori amit leirtál...hát nekem sántit kicsit...párom nagyon anyás,de ha már az anyjával megy vhova,akkor hiv engem is,néznék is nagyot,ha közölné,hogy az anyjával megy kettesben vacsizni..bár az anyja is nézne nagyot:D
ismered az anyukáját?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
gondolom egyszem gyerek,akihez ragaszkodik az anyja,vagy kedvenc gyerek...
fog még fájni a fejed ilyenektől,ezt garantálom
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nem egyszer gyerek.
Az ok, hogy az anyjának ékszert vesz, de nekem egy szelet csokit se?! Mindegy, nem is érdekel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
akkor is anyuci kisfia...
szokj hozzá,vagy keress mást,100ból 1 ilyen pasi változik meg
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!