Normális dolog, hogy anyám olyan szinten beleszól a
párkapcsolatomba, hogy mikor fekszem le a párommal? 27/N
Figyelt kérdés
A sztori már eleve nehézkesen indult, nagyon nehezen viseli hogy a párom egy elvált ember. Engem ez nem zavar, az sem hogy van neki gyereke, viszont anyám borzasztóan viselkedik amióta összejöttünk. Először azért szidta, mert elvált és nekem tuti egy szar életem lesz mellette, mert gyerektartást kell fizetni, alkalmazkodni kell a gyerekhez, mindig a gyerek lesz az első stb. Én ezeket lerendeztem magamban és ezek ellenére is vele akarok lenni, mert boldog vagyok vele. Hetekig ezen ment a vita. Nagy nehezen anyu leállt erről a témáról és belekezdett valami újba. Most az a baj, hogy én hetente 2-szer (egy hétköznap és a hétvége) a páromnál alszom. Szerinte ez sok és meg fog engem unni. Hát hirtelen azt sem tudtam sírjak vagy nevessek. Könyörgöm felnőtt emberek vagyunk! Tegnap menstruáltam és anyám még azt is kikötötte, hogy ilyenkor ne hogy le feküdjek vele, mert beteg leszek, mehetek a nőgyógyászatra. Ezt elmondta legalább háromszor! Szerintetek ez normális dolog? Nem tudom már hogyan kezelni ezt a dolgot, hiába mondom hogy hagyjon már békén, állandóan keresi a hibákat amibe beleköthet, ha nem talál akkor meg kitalál valamit. Már a ri.b@ncozást is megkaptam amiért múlthéten ott aludtam nála. A páromnak el sem merem mondani ezeket.
27 evesen mar illene elkoltozni otthonrol, nem csoda, hogy gyerekkent kezelnek!
2014. aug. 17. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
3/19 A kérdező kommentje:
Mostanában még biztosan nem fogok elköltözni, ezért tettem fel a kérdést.
2014. aug. 17. 10:07
4/19 sippara válasza:
Hát pedig bizony 27 évesen már illene (pár éve) a saját lábadon állni - ha meg nem megy, és anyuci tart el, mos/főz/takart rád, akkor meg bizony tessék hallgatni mosolyogva.
2014. aug. 17. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
5/19 anonim válasza:
A kérdés nem az volt,hogy a Kérdezőnek elkéne-e költöznie otthonról,hanem hogy mit tegyen a fenti szituációban.
Sajnos az ellen nem tudsz mit tenni,hogy anyád rossz szemmel nézi ezt a kapcsolatot,valószínűleg nem fog változni a véleménye akkor sem,ha fejen állsz.Így hát ha boldog vagy,kénytelen leszel figyelmen hagyni a véleményét és a rosszalló megjegyzéseit.Míg vele laksz,el kell ezt viselned tőle.Amúgy szerintem ez nem kifejezetten cseszegetés akar lenni a részéről,sokkal inkább félt téged.Ezt csak akkor fogod megérteni,ha esetleg koppansz,vagy majd ha neked is gyereked lesz.
2014. aug. 17. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
6/19 anonim válasza:
Egyáltalán honnan tudja, mikor menstruálsz? Állj egy kicsit a sarkadra! Én 17 évesen megmondtam anyámnak, hogy a menstruációm nem az ő dolga, és azóta sem vagyok hajlandó erről beszélni neki. Pedig folyton ezzel zaklatna...
2014. aug. 17. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
7/19 anonim válasza:
Ha 27 évesen még akkora gyerek vagy, hogy anyádnak elmesélsz mindent, hagyod hogy beleszóljon az életedbe és otthon is laksz, akkor ne csodálkozz, hogy gyerekként is kezel...
2014. aug. 17. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
8/19 A kérdező kommentje:
Nem tudom, ez nem úgy van, hogy minden hónapban bejelentem, egyszerűen egyszerre van meg és tudja.
2014. aug. 17. 10:48
9/19 anonim válasza:
Nem értem, most attól, hogy valaki együtt él ISMERETLEN okból a szülőjével, miért kell rögtön azt hinni, hogy főznek/mosnak rá, vagy hogy nem tudná eltartani magát.
Arról nem beszélve, hogy a kérdés sem erről szólt...
Amúgy a válasz: nem, nem normális, és a te esetedben amúgy (nem a rosszindulatú előítéletek miatt) valóban érdemes lenne az elköltözés, mert láthatóan nem jöttök ki jól.
2014. aug. 17. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
10/19 anonim válasza:
27 (!) évesen otthon laksz, és eszedben sincs elköltözni. Engedd meg, hogy gratuláljak.
A kérdésedre válaszolva: alapvetően nem lenne normális dolog, hogy egy 27 éves nő szexuális életébe belepofázik az anyja, de te nem úgy élsz, mint egy 27 éves, hanem mint egy 17 éves. 17 éves korban meg még igenis belepofáznak a szülők ezekbe a dolgokba. Amíg otthon élsz, nem vagy önálló és nem kezdesz el felnőttként élni és viselkedni, addig anyád nem fog felnőttként kezelni. Az ő szemében nincs különbség a 17 és a 27 éves önmagad között, mivel ugyanúgy otthon laksz a gyerekszobádban, akárcsak egy gyerek. Őszintén szólva elég nehéz felnőttként tekinteni valakire ilyen körülmények között. Amíg otthon élsz vele, addig ezt el kell viselned.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!