Összeköltözzünk, vagy még túl korai?
19 éves vagyok, 8 hónapja együtt a kedvesemmel. Idén fogok érettségizni. A barátom felajánlotta, hogy költözzünk össze. Én nagyon szeretnék, de mivel tanulok, nincs egy fillérem sem. Június közepe előtt nem is tudnék munkát vállalni. Ő már februárban beköltözik a lakásába, amit örökölt, és szeretné ha én is vele laknék. Én is nagyon szeretnék menni, de cikinek érzem, hogy ő tart el pár hónapig. (Június közepétől lesz munkám, az egyik ismerőssel már le van fixálva).
Szeretek itthon lenni a szüleimmel, de mikor felvetettem, hogy elköltöznék, csúnyán összevesztünk. Azt hiszik, terhes vagyok (tény, hogy meghíztam az utóbbi 4-5 hónapban), és ezért "erőltetjük" ezt az egészet. Nem tudom, hogy költözzek, vagy maradjak.
(Főzni, takarítani tudok, tehát ha nem tanulnék, és lenne munkám, megállnék a saját lábamon.)
A barátom nagyon szeretné, hogy menjek vele, a szüleim pedig próbálnak lebeszélni.
Ti mit tennétek?
[Szeptembertől megyek főiskolára, tehát ősszel vagy tél elején mindenképpen elköltöznék otthonról.}
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
17:03-as vagyok
"Az államilag támogatott képzésen mit fizetnek a szüleim?! (Úgy tudom azért államilag támogatott, mert "ingyen" van. Csak 4 félév. Nyílt napon azt mondták, hogy az első 6 félév ingyenes.) "
Hát ha messze lakik valaki akkor jó esetben kolesz kb havi 9-15 ezer, rossz esetben albi: 15-35 ezer. Kajapénz kb heti 3-5000Ft, meg az utazási költség, na ez nekem hetente oda vissza volt 4ezer...szóval szerencsés vagy, hogy közel van a fősulid :DDDD Ja meg a bulizós pénz, ez meg tök sok mindentől függ ... ha szépen nézel a bárpultosra, egy ingyen kört kapsz :D ha mindig beszélgetsz vele, akkor hetente számíthatsz rá :DDDD
Ja persze...4+2 félév... hááát...azért könnyű kicsúszni ám ebből...nekem is sikerült és amikor végeztünk kb 96 emberből 10-nek sikerült időben befejezni...Jó tanács: mikor elkezded a féléveket, akkor mielőbb derítsd ki, hogy melyek azok a tantárgyak amelyek egymásra épülnek...na és azokra biztos, hogy rá kell hajtani!ha valamelyiket elbukod, akkor akár egy évet (2 félévet) is csúszhatsz! Nálunk pl ilyen volt a valószínűségszámítás, mert az a statisztika alapkövetelménye volt, a statisztika meg egy másik tantárgynak... és nálunk nem volt keresztféléves lehetőség. Hmm, ja meg még ilyen volt a számvitel...aki bukott számvitel alapismeretekből az már két évet is csúszott egyből...
"Illetve ő nálunk, hétvégenként meg én náluk. Azóta kb. 2 éjszakát töltöttünk külön (8 hónap kb 240 nap, durván..és abból 2-t töltöttünk külön) Tehát volt időm annyira megismerni, hogy megforduljon a fejemben a költözés. "
ÜGYES VAGY!:) Kis rafinált! :)
"Persze ha kiszeretnénk egymásból, hazaköltözhetnék, tehát lenne hova mennem."
kezdelek irigyelni .... :DDDD
"Csak amiatt vacilálok a költözéssel, hogy majdnem 5 hónapig ő tartana el. Ez az ami zavar. Bár, ha ő ezt vállalja, én meg azért besegítek amiben tudok, talán nem olyan nagy baj. Vagy igen?"
Hááát....nem ismerem a kiszemeltedet, de nekem iszonyúan rosszul esne, ha ezt későbbiekben a fejemhez vágná, ha el akarna érni valamit, amit én nem szeretnék... Meg hát azért most még viszonylag független vagy így, azért rossz is lehet ám a kitartott szerepe: ha állandóan te mosogatsz utána, pakolgatsz, törölgetsz, kaját főzöl...stb
...de gondolom fülig szerelmes :DDDDDD
Próba cseresznye....bár szerintem az az érettségi nagyon fontos lenne ...tudod, most hogy kevesebb embert fognak felvenni...ha meg már megvan az érettségid, és nem sikerül a fősuli, még mindig több lehetőséged lenne más OKJ-s képzésre is :)
Bár ha most összeköltöznétek, lehet hogy a pasid félreismerhet....tudod, az ember azért egy kicsit (én nagyon :) ) szokott görcsölni vizsga előtt... Ha várnál érettségi után, akkor gondolom szüleid is megnyugodnának, meg akkor már ott a nyár, szabadabb lehetsz: nincs tanítás, van érettségid és együtt várhatjátok a felvételi pontokat, már elkezdhetsz dolgozni is és nem leszel kiszolgáltatva, megőrizted a függetlenségedet és elérted a célodat (érettségi) :DDD
Viszont, ha nem sikerül az érettségi akkor az egész nyarat áttanulhatod :(((((
Tudod: mindig a legrosszabb lehetőségre felkészülni, és a legjobban reménykedni :)
A "közel" azt jelenti, hogy 20 km. Busszal járnék be, ami kb. havonta 6-7 ezer.
Bulizni nem járok, ezen is spórolok. :)
A kedvesem nyáron is dolgozik, egészen délután fél5ig.
Tehát, ha együtt laknánk, reggeltől délutánig egyedül lennék, tanulhatnék. 5 után meg már fáradt lennék a tanuláshoz. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Bulizni nem járok, ezen is spórolok. :) "
Lehet, hogy ezért meg fogsz kövezni, de mikor buliznál, ha nem fiatalon??? Párod nem jól szemmel nézi? Vidd el őt is :)! Max maradtok 1-2 órát, tudod pofivizit... Később már tuti nem lesz rá lehetőséged/lehetőségetek :( . A bulizás, egy közösségi program, amelynek révén sok emberrel megismerkedhetsz és sok hasznos kapcsolatot is kiépíthetsz amelyek később lehet, hogy majd "jól jönnek".
(én is sokszor lemondtam a bulizásról a pénz miatt - pedig heti 500-1000ft lett volna, amit meg is bántam. Sokszor láttam azt, hogy akik együtt buliztak pl: zárthelyi dolgozatnál egymás mellé-mögé ültek és segítettek egymásnak, vagy a puskaírásnál összeálltak..ha több barátod van - és most nem a felületes barátságra gondolok - akkor ezerszer gyorsabban érnek majd el hozzád az infók- ami sok esetben (el sem tudnád képzelni :)))) de tényleg jól jön, és az egyik legértékesebb kincs a felsőoktatásban...ráadásul, akik nem mennek el ilyen helyekre, azokat előbb vagy utóbb leírják / kizárják a kor/csoport-társak, és onnantól kezdve, ha egy team-munkás házi dolgozatot kell benyújtani, akkor már nem lesz választási lehetőséged, hogy kikkel írnád szívesen.... :(
De ha sok helyen "ott vagy" és valamennyire aktív részvételt is tanúsítasz, ezerszer könnyebb lesz a fősuli/egyetem... és tudod, így hogy nem vagy koleszos, egy kicsit "nehezebb" lesz a beilleszkedés :(
De biztos hamar megtalálod a helyed! :D
Remélem tudtam valamennyit segíteni és könnyen veszed majd az akadályokat :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!