Vannak itt olyanok, akiknek tényleg nehéz gyerekkoruk volt, sokat szenvedtek? Mi a véleményetek arról az állításról, hogy az ilyen embereknek aszimmetrikus lesz az arcuk felnőttkorukra? A tiétek is ilyen?

Szerintem ez nem igaz, illetve nem lehet elmondani általánosságban sem. Nekem nehéz volt a gyerekkorom, és nem asszimetrikus az arcom. Igaz az is, hogy amire én azt mondom hogy nehéz, más azt mondja, hogy az semmi, mert az övé sokkal nehezebb volt. Szóval szubjektív, hogy kinek mi a "nehéz" gyerekkor. Nekem "csak" az alkoholista apám miatt volt az, akitől féltünk, és eljárt a keze néha-néha alaptalanul is. Én úgy érzem, ez bennem traumát okozott, amit még most, felnőtt koromra is úgy érzem, nem hevertem ki.

De biztos van akinek még rosszabb élete volt...

Igen.

A válasz privátban megy.

szerintem ez marhaság. nekem sem asszimmetrikus, pedig nekem se volt túl könnyű, nálunk az idióta mostohaapám miatt, aki utált minket, mert élünk, mindig, minden baj volt, meg se szólalhattál, véleményed nem lehetett, mert akkor ütött.

anyukám meg sose hallgatott meg, ha akartam mondani valamit, az volt, hogy most nem ér rá, mosogat.

s tőle is csak azt hallgattuk, hogy bezzeg x, te miért nem vagy olyan, mint x, és y. hogy pl. a legjobb tanulók közt voltam, kit érdekel.

Jól írja az első. Ki mit vesz nehéz gyerekkornak. Nekem az volt. Agresszív alkoholista anya mellett nőttem fel, később az apám is alkoholista lett elkeseredésében. Anyám előbb ütött, utána kérdezett. Emlékszem egy esetre. Általános iskolás voltam talán 6-kos. Arra mentem haza, hogy anyám ököllel veri a nővéremet. Nővérem tiszta vér volt már, így egy dolgot tettem hirtelen. Ellöktem anyámat kiabálva, hogy ne üsse tovább a testvéremet. Anyám megfordult, rám nézett, majd megkérdezte: Te ellöktél engem? Te megtámadtál engem? Nem kiabált, csak vészjóslóan halkan mondta. Akkor még nem értettem az emberi viselkedéseket, így arra gondoltam, ha nem kiabál akkor nincs gond, csak őszinte választ akar. Tévedtem. A következő amire emlékszem, hogy egy kórházi ágyon fekszem, és az ablak túlsó oldalán látom a nővéremet aki nagyon sír, és mellette apám aki már kisírta magát. Nem hallottam semmit, nem értettem semmit. Később tudtam meg. Anyám a szobában található vasalóval péppé vert. Több csontom eltört, több fogam kitört, mindkét dobhártyám beszakadt (ma sem hallok jól, halláskárosult lettem)..

Ez csak 1 verés a sok közül. De az arcom ennek ellenére nem aszimmetrikus. Pedig már jócskán felnőtt vagyok.

Én még ilyenről nem hallottam. Mármint, hogy összefüggésben lenne a kettő, pedig szerintem nehéz gyerekkorom volt, de nem gondolom, hogy asszimmetrikus az arcom.

Két alkoholista szülővel éltem, apám anyámat terrorizálta, anyám meg minket (3 testvér). Szinte mindennaposak voltak a verések, én menekültem, padlásra, szekrénybe ágy alá, csak, hogy ne halljam a "ne üss meg kérlek" című mondatot újra meg újra. Kaja nem volt, de konyak az mindig. Azt hallgattam éveken át, hogy apás k... vázik, meg játékgépezik, nem ad haza pénzt, azért nincs kaja. Mikor a suliból arra mész haza, hony anyád szétverve, tök piásan, vérben úszik, apád meg a tv-t kapcsolgatja, mert nincs kedve vele foglalkozni... az gáz. Amikor zsepit túrsz a kukából, mert otthon nics, hitelben vásárolsz a boltban, de nem kenyeret, hanem konyakot meg cigit, amikor anyudat összeszeded az árokpartról, mert fingja sincs mivan, mikor kékre ver, csak azért mert megszülettél, vagy mert nem fiú lettél.-... És arról beszélek, mikor 14 év alatt voltam. Az hogy kés, bot, seprű, fakanál, verés, rugdosás a mjndennapi téma... az fájó pont az életemben. Hogy mikor terhes voltam, akkor is csak azt hallgattam, ha "anyád hazajön szétverem"... akkor lelkiterrorról beszélek. 30 éves korom előtt eltemettem mindkettőt. Anyámat sirattam, apámat nem.

Ezek után... nem hiszem, hogy összefüggés lenne. nincs asszimmetrikus arcom, de jól esett leírni ezt a pár sort. Köszi.