Megismerkedtem egy nős férfivel, mit csináljak? (Hosszú, bővebben lent)
Figyelt kérdés
Egy éve történt, szűz voltam. Hetekig rágódtam rajta egyedül. Elmentem pszichológushoz, szedek antidepresszánst, de nem változott semmi. Mikor barátnőim,haverjaim beszélgetnek a szexről undort érzek, kb elsírnám magam helyben. Szóba jön hogy ki szűz, ki nem, és nem tudom mit mondhatnék. Sok fiú próbál közeledni, de ha márcsak azt mondják, hogy szép vagyok attól elkezd remegni a gyomrom, vagy ha az utcán rámmosolyognak. A pszichológusnak ezt elmondtam, és azt tanácsolta menjek olyan helyre olyan férfiak közé ahol tudom, hogy biztonságban vagyok. Így elkezdtem önkénteskedni az egyik szervezetnél, sokáig úgy voltam vele, hogy nem bírom, de az orvos azt mondta ha már elmentem ne hagyjam abba. Ezen munka során ismerkedtem meg vele. Nagyon kedves volt elsőre, sokmindenben segített, nem tolakodott, beszélgettünk sokat. Pihenőidőben mikor éppen nem volt semmi munka leültünk filmezni (nem kettesben) és a fejem a vállára hajtottam, ő pedig simogatta a hajam. Lehet nem nagy dolog, de nekem ez nagyon sokat jelentett azok után ami történt. De! Kiderült, hogy van felesége, ráadásul elég friss házas. Úgy érzem kezdtem beleszeretni, és sokként ért mikor elmondta. Természetesen ezek után el kell nyomni amit érzek, de képtelen vagyok rá. Azok után ő volt az egyetlen akinek mondhatni kezdtem megnyílni. Segítsetek kérlek, nem birom tovább. Nem, a kérdés nem kamu, nem akarok provokálni, és kérlek, a poénos kommenteket most hagyjátok.2014. júl. 3. 11:27
21/22 anonim válasza:
Jól látod a helyzetet, el kell felejtened ezt a nős embert. Lépj ki abból a közegből ahol találkozni szoktál vele. Keress másik ilyen közösséget ha erre neked szükséged van. Tereld el a gondolataidat róla, foglald le magad. Ha maradnál mellette csak csalódások és megaláztatások sora várna rád, ami szintén egyfajta erőszak. Ne tedd ezt magaddal!
22/22 anonim válasza:
Én is nős férfiba szerettem bele,ezért tapasztalatból mondom,hogy kerüld el jó messzire! Valószínűleg úgy sem hagyja el a feleségét miattad,így csak Te jöhetsz ki rosszul ebből az egészből! Kíméld meg magad egy ilyen fájdalomtól!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!