Szerintetek is gyerekes? Lépnem kellene?
23 éves barátom van.
Nagyon jól meglennénk,
ha nem viselkedne néha
úgy, mint egy 15 éves
taknyos.
Folyton "majomkodnak"
a hugával.Verik
egymást papuccsal,
ruhákkal,
birkóznak.Nem
komolyan csinálják,
röhögnek rajta egy sort
aztán egyik jobbra,
másik balra. Engem
nagyon idegesít, mert
ilyenkor az egész
társasház tőlük zeng. A
barátom egyébként
rendőrként dolgozik, így
az ember elvárna tőle
egy kicsit komolyabb
viselkedést. Van, hogy az
utcán kerdetik egymást,
vagy a hipermarketbe.
Ma is a huga haza jött és az volt az
első, hogy barátom
bezárta őt a
fürdőszobába, vergődés,
viháncolás, aztán két óra
csend, és megint kezdik.
Nem értem, hogy ha a
barátaink előtt tud
normálisan viselkedni,
itthon miért nem?
Sokszor kértem már, hogy költözzünk külön, de erre mindig az a válasza, hogy miért költenénk egy csomó pénzt albérletre, ha itt ez a nagy lakás, ami túl nagy lenne az anyjának meg a hugának, meg fenn se tudnák tartani.
Ezt leszámítva minden jó köztünk.. helyes, jól keres, jó társasága van, rengeteg befolyásos ismerőse, de ahogy itthon viselkedik a 17 éves idióta hugával teljesen kikészít az meg főleg, hogy ez őt kicsit sem érdekli!
19- hagyd az egykéket, én is az vagyok, és imádok hülyülni a férjemmel és nem irígykedem senki boldogságára, max együtt örülök vele.
34n
Szerintem
lépned
kellene
mert úgy is
ki fog
rakni a
barátod
ha ilyen
mufurc maradsz
aki a közép-
pontban akar
maradni.
Teljesen
normális
ahogy
viselkednek.
Igaz az
én hugom
12 éves
de ugyanígy
viselkedünk
vele én 24
éves létemre
és bátyám
28 éves
létére.
Mindkettőnknek
van barátnője
de hála a
jó Istennek
nem olyan
önimádók,
mint te.
Hagyd el
őt, és
boldogabb
lesz
nélküled.
Szerintem ez tök jó dolod,hogy ilyen vidámak,én ezt nagyon bírnám,és én is beszállnék a hülyülésbe.
Szerintem lépj,ha neked ez nem tetszik,és a barátod családjára vagy féltékeny!
Bárcsak nekem is lennének ilyen testvéreim, és ilyen családom. Kezem-lábam odaadnám értük.
De látom te jobbam örülnél egy búvalb*szott pasinak, aki sosem mosolyog rád, meg sem érint napközben. Este is csak megd*g, majd befordul a fal felé és alszik. A húgát mindig tépnie kéne, mert prostiként dolgozik, és állandóan a lakásban füvezik. A szüleit meg biztos szívesebben látnád üvöltözve tányért dobálva egymásnak, mert az após megint lenyúlta a pénzt és szerencsejátékba ölte. Ez lenne a normális, nem?
"Ezt leszámítva minden jó köztünk.. helyes, jól keres, jó társasága van, rengeteg befolyásos ismerőse (...)"
Ezt meg nem is kommentálom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!