Szerintetek is gyerekes? Lépnem kellene?
23 éves barátom van.
Nagyon jól meglennénk,
ha nem viselkedne néha
úgy, mint egy 15 éves
taknyos.
Folyton "majomkodnak"
a hugával.Verik
egymást papuccsal,
ruhákkal,
birkóznak.Nem
komolyan csinálják,
röhögnek rajta egy sort
aztán egyik jobbra,
másik balra. Engem
nagyon idegesít, mert
ilyenkor az egész
társasház tőlük zeng. A
barátom egyébként
rendőrként dolgozik, így
az ember elvárna tőle
egy kicsit komolyabb
viselkedést. Van, hogy az
utcán kerdetik egymást,
vagy a hipermarketbe.
Ma is a huga haza jött és az volt az
első, hogy barátom
bezárta őt a
fürdőszobába, vergődés,
viháncolás, aztán két óra
csend, és megint kezdik.
Nem értem, hogy ha a
barátaink előtt tud
normálisan viselkedni,
itthon miért nem?
Sokszor kértem már, hogy költözzünk külön, de erre mindig az a válasza, hogy miért költenénk egy csomó pénzt albérletre, ha itt ez a nagy lakás, ami túl nagy lenne az anyjának meg a hugának, meg fenn se tudnák tartani.
Ezt leszámítva minden jó köztünk.. helyes, jól keres, jó társasága van, rengeteg befolyásos ismerőse, de ahogy itthon viselkedik a 17 éves idióta hugával teljesen kikészít az meg főleg, hogy ez őt kicsit sem érdekli!
Tudod, addig vidám valaki, ameddig még él benne a "gyermek". A gyerekek 300x többet nevetnek egy nap, mint a felnőttek! Vajon miért? Mert nem feszültek, nem karót nyeltek stb.
Ami meg a társasjátékot említi. Nem csak az "embernemérgelődj" és monopoly van a világon, a társasjátékozásnak egész kultúrája van.
Mi 24 évesek vagyunk és egész társasjátékgyűjteményünk van, a logikaitól a stratégiai játékokig. Sokkal értelmesebb időtöltés, mint a plázázás, hogy csak egyet említsek.
Nézz utána pl. a Carcassone, Tichet to ride, Mamutvadász, Cluedo, Catan, Rizikó társasjátékoknak...
Te hány éves vagy nagylány?
Elgondolkodtató, hogy itt is mindenki normálisnak tartja. Tény, hogy valahol én is szeretem ezt a kisfiús énjét, csak az a gondom, hogy túlzásokba esik.
Nekem nem volt testvérem, egyke gyerek vagyok így nem ilyen családba nőttem fel. Akkor is gyerekesnek tartom néhány dolgát.
Köszi a válaszaitokat!
Mint G.B Shaw megìrta "nem azért felejt el az ember jatszani amiért felnő,azért nő fel mert elfelejt jatszani."
Inkabb örülj neki hogy nem ott húzták le egymast a húgaval ahol lehet hanem boldogok. Csak nézz meg par kérdést itt..
Amúgy 23 évesen még nagyon fiatal. Majd 2-5 év múlva komolyabb lesz.
Kérdező, látszik, hogy egyke vagy. Gondolom dúl benned az ideg, hogy a barátodnak fontos a családja és nem állandóan a te seggedet nyalja, önzés tetőfokon.
24 éves férfi vagyok, és én is szeretek ökörködni, vagy társasozni a hugommal, ha ez a barátnőmnek nem tetszene, úgy rúgnám ki őt az életemből hogy a lába nem érné a földet!
A barátod egy érett felnőtt, aki nem felejtett el fiatalnak lenni. Te viszont belül öreg vagy és sznob.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!