Nők, ti mennyire toleráljátok párotok férfiatlanságát?

most 2~3 ilyen lannyal foglalkozok, abbol eggyel komolyabban is, engem mar csak azert nem zavar mert megszoktam, bar pont tole nem tetszik ha en meselek vmit ami nem jo dolog tortent vele (es en megoldast keresek!) de o szerinte en is hisztizek :D

raadasul eroteljesen kiall a hulyesegei mellett,

u hogy nekem is vissza kell vagnom rendesen, ugylatom nala ez mukodik.

nem biztos h ez sokat segitett, de leirtam.

neked kell eldonteni, faradsz e vele.

Nagyon a béka segge alatt van az önértékelése és ezen te nem tudsz segíteni. Ha ilyen marad, akkor én nem maradnék vele, mert én sem tudnék rá férfiként tekinteni.

Viszont adnék neki egy esélyt, és segítenék, persze csak ha vevő rá. Szóval beszéld rá, hogy menjen el pszichológushoz, és ha végigcsinálja a terápiát, meg tudatosan igyekszik változtatni a hozzáállásán, akkor ez segíthet. Támogasd, legyél mellette, mert ez nem megy egyik napról a másikra.

Ha viszont nem is akar változtatni és látod rajta, hogy egyszerűbb neki panaszkodni, mint összeszednie magát, akkor túl sokáig ne húzza az idődet.

Én egy ilyen férfit egy percig sem tolerálnék, eleve össze se jöttem volna vele. nagyon más az én ideálom, de te bizonyára valamiért beleszerettél, szóval, ha az a dolog, még mindig fennáll, akkor gondolj arra, hogy miért szereted.

Változni amúgy nem fog.

Az én párom is ilyen volt. Persze az elején nem, akkor még visszafogta magát, de ahogy komolyodott a kapcsolatunk, egyre jobban elengedte magát és kibuktak ezek a dolgok. Egy darabig nem tudtam vele mit kezdeni, de amikor megismertem a családját, meg ahogy egyre többet beszélt a múltjáról, kiderült, hogy anyukája szemében ő mindig egy kis szerencsétlen volt, a bátyja pedig a tökéletes férfi. És a páromba annyira beleoltotta a családja, hogy ő semmire sem jó, hogy mindig bizonyítani akart, de bármit is csinált, sosem értékelték.

Amikor erre rájöttem, (tudom, nem valami szép dolog, de) a családja jelenlétében folyamatosan romboltam a bátyja önbizalmát. Ártatlan, de azért szúrós megjegyzésekkel. Például amikor a tesója azzal jött, hogy milyen kicsi nálunk a fürdőszoba, akkor megkérdeztem hogy "miért, a te lakásodban nagyobb?". "Hát izé, mi albérletben élünk, nincs saját lakásunk". "Az öcsédnek viszont van, majd ha lesz neked is, akkor kritizálhatod".

És mindezt kedvesen, mosolyogva, nem bunkó hangsúllyal. Egy idő után ez hatott, mára a párom rendbejött, egészséges önbizalma van és reálisan értékeli saját magát. Sőt, mostanra már a testvére és az anyukája is elismerik az eredményeit és sikereit, amit eddig sosem tettek.