Kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, mit tehetnénk?
Ma anyámmal egy kicsit komolyabban belementünk abba a témába, hogy miért issza le apám magát ilyen gyakran. A lényeg az, hogy MÉG nem agresszív, nem verekszik, de az anyjával együtt hazudik és lop, ahol csak tud, még TŐLÜNK is, a családjától, a gyerekeitől.
Sokszor felmerül a kérdés, hogy mi lesz holnap az asztalon. Szinte napi szintű a veszekedés, verekedés még nem volt, de anyámon látszik, hogy depressziós.
A probléma az, hogy 40 éves fejével olyan, mint egy gyerek. Saját céljait nézi, a többiek nem érdeklik, nincs semmi célja, csak iszik, és senkire sem hallgat, akárki akármit mond neki, egyre többet lop és hazudozik.
Ki vagyunk szolgáltatva, mert csak neki van bejelentett állása, a családi kassza 70%-át ő keresi meg, ebből mi csak egy 40%-ot látunk, de van, amikor még abból is lop.
Mit tehetnénk? Terveim vannak, jó iskolába járok, valószínűleg nyáron már programozni fogok, és ebből keresek egy kis zsebpénzt, amivel segíteni szeretnék anyámon. Kell egy B terv is, illetve nem ártana valamit tenni, meggyőzni, hogy ebből elég, hagyja abba (már rengetegszer próbáltuk, sikertelenül), vagy valami.
A segítséget előre is köszönöm!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az ilyen helyzetből egy megoldás van: MEGSZABADULNI az ittas férjtől. Van hogy nehéz, van hogy könnyebb.
Szocmunkásként, pszichológusként és barátként is azt mondom, minél távolabb kell kerülni ettől a személytől...
Vegyétek fel a kapcsolatot egy családseígtővel, szocmunkással, aki segít Nektek elindulni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1., A megkeresett pénzt ne vidd haza
2., ne kpvel segíts, hanem vegyél neki amire szüksége van, és használtan kicsi az értéke
3.,Amint lehet költözz el
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
17 éves vagyok, egyébként köszönöm, nekem is ez jár a fejemben, csak nem tudom, hogy mihez kezdjünk a fő bevétel nélkül. Minden bizonnyal mindenkire nagyobb teher zúdulna, és olyan világot élünk, ahol bármelyik pillanatban elveszítheted az állásod, mert "kell a hely a rokonnak"...
Anyámat elég nehéz lesz meggyőzni ilyen állapotban, ezt még 18 évvel ezelőtt kellett volna mondani neki...
Fogalmam sincs, hogy ezek a családsegítő dolgok hogyan működnek, a környéken nem hiszem, hogy van, esetleg egy másik régióban, mekkora távolságban segítenek? Ezektől mennyit lehet kapni? Fősulit/egyetemet ki lehetne húzni velük?
A sulipszichológus segítene ebben a helyzetben? Vagy neki csak az iskola a hatóköre?
Köszönöm az eddigi válaszokat!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az iskolapszicholológus biztosan tud segíteni, hogy merre induljatok el.
Amit viszont tudnotok kell, hogy amennyiben elinditja anyukád a válópert, attól kezdve apád köteles utánad gyerektartást fizetni, ami az összes nettó keresetének a 20-25%-a. Tehát nem az van, hogy attól kezdve töle semmi sem jön a közösbe.
Mindenképpen megérné átgondolni, mert a jelenlegi helyzet csak rosszabb lesz, és ha nem is lesz feltétlen agresszív, de egyre több pénzt fog elszórni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Ezekre a helyekre menj el evvel a problémával:
1. Háziorvos
2. Addiktológiai szakrendelés
3. Családsegítő Szolgálat
4. 12 lépéses anonim program szenvedélybetegek családtagjainak
Itt majd kapsz tanácsot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!