Teljesen kifordulok önmagamból, h lehet ezen változtatni?

Önmagunkon uralkodni, a legnagyobb uralkodás. Mondta Seneca. És milyen igaza van!

A leírásod alapján mi hasonlóan kezeljük a stresszhelyzeteket, csak én még egy picit idősebb vagyok nálad (27). Én is rohadtul ki tudok akadni rajta, ha valami nem úgy halad, ahogyan én azt elképzelem :) Sajnos jó nagy hisztit tudok csapni, káromkodok, kiabálok.. Utána meg nyilván majd'elsüllyedek szégyenemben. De szerencsére ez egyre ritkábban fordul elő, mert egyre gyakrabban tudom megfékezni az indulataim. Ez egyrészről úgy sikerül, hogy meggyőzöm magam arról, hogy ez csak egy apróság, nem érdemes felhúzni magam rajta. Másrészről meg úgy, hogy felhúzom magam rajta, de nagyon igyekszem nem mutatni. Azért akik jól ismernek tudják, hogy mikor forrongok magamban, tehát annyira nyilván nem vagyok jó színésznő.

Én egyébként sok egyéb esetben is hihetetlenül bunkó tudok lenni. Van pl. egy olyan tulajdonságom is, hogyha valaki valamire megkér, amihez nekem nincs kedvem, akkor nem mondok nemet, hanem eleget teszek a kérésnek, csak épp a létező legbunkóbb stílusomba.

Szerintem el kell tudnod fogadni, hogy te ilyen vagy és meg kell próbálnod valamilyen szinten uralkodni az érzéseid felett.

Nekem valószínűleg az is segített, hogy az exem úgy kivágott emiatt a hülye viselkedésem miatt, hogy a lábam nem érte a földet. Akkor is tomboltam, gondolhatod, elvégre nagyon nem úgy történtek a dolgok ahogy az szerintem helyes lett volna.

Miután lenyugodtam utána viszont beláttam, hogy ez a kapcsolat teljesen az én hibámból ment tönkre. Ez segített picit az önuralom gyakorlásában.

Sok sikert! :)

Hallod, szó szerint, mintha magamról olvasnék :( Főleg az első része az irományodnak. Hisztis vagyok, beszólok, egyik pillanatról a másikra megváltozok. Tegnap kézen fogva mentünk haza, 5 perc múlva meg már beszólogattam. Akkor persze ő vissza, és ebből egy jó kis vita kerekedett :( És a legnagyobb baj, hogy nem nagyon szoktam bocsánatot kérni, sajnos gyermekkoromban sem volt divat, így ezt szoktam meg én is :( tudom, hogy nem jó, de már eljutottunk oda, hogy hiába kérek bocsánatot, már azt sem fogadja el. Jogosan persze. Viszont akkor én megint beszólok, hogy nem is érdekel, hogy mit gondol, őt sem érdekli az én véleményem, és ekkor nagyon csúnya dolgokat vágunk egymás fejéhez, sőt néha már amikor tényleg semmit nem teszek, csak véletlenül rontok el valamit, már azt sem hiszi el, hogy nem direkt volt. :(

Úgyhogy teljesen megértelek. És az az érdekes, hogy van, hogy hetek telnek el úgy, hogy minden heppi, és pár perc alatt napokra minden elromlik. Próbálok változtatni, de nem tudom egyszerűen, hogy mi az oka. Én azt mondtam már, beteg vagyok, mint egy border line szindrómás :( :( :( Csak ebből nem tudom, hogy lehet "kigyógyulni" :(