Mit csináljak, ha nem tudom elfelejteni az egész gyerekkoromból átélt rosszat és kihat a mindennapomra? Bővebben lent.

Sziasztok! Nekem nem volt jó gyerekkorom, anyám egy idegbeteg állat volt. Nem anyának, hanem parancsnoknak tartotta magát, mindig ezt mondta: Én parancsolok! Sokszor este 6-kor már le kellett fürdeni, még 12 év felett is. Annyira megutáltuk húgommal a fürdést, hogy mindig meg volt, hogy melyik nap ki fürdik először. (Minden nap fürdök, nem vagyok ez miatt egy koszfészek, csak utálom az egészet.) Nem volt olyan hét, hogy ne lett volna balhé.(Egy héten átlagosan 2-3 alkalom.) De ez nem csak kis családi veszekedés volt, hanem hangos ordítozás, verekedés. Emlékszem, mikor bejelentette, hogy addig nem nézhetjük meg a Barátok köztöt, amíg nem fürödtünk. Voltam 13-14 éves, húgom 3 évvel fiatalabb. Akkoriban 8 körül kezdődött a film. Alig 20 perc volt a sorozatig, addig nem tudtunk volna minketten lefürdeni. Bekapcsoltuk a tévét és hallottuk, az előszobában ordította, hogy ha nem lenne börtön büntetés, kinyírt volna már régen minket. Ha takarított, akkor levegőt sem lehetett venni. Mindig ránkszólt evés közben, ha hozzáértünk az asztal terítő sarkához, hogy ne abba töröljük a kezünket. Nekem eszembe sem jutott ilyesmi, és idegesített, hogy olyannal vádolt amit meg sem csináltam. A bútorokhoz nem szabadott hozzáérni, mert beszólt, hogy "Ne nyúlj hozzá, ujjlenyomatos lesz". Apámmal is sokat ordibált. Enni mindig kaptunk, az igaz. De tejet, édességet, süteményt csak engedéllyel lehetett fogyasztani. Pedig húgommal nem faltunk fel mindent egyszerre. Szokott panaszkodni, hogy soha nem segítünk neki. Nem dolgozott, nem keresett munkát, csak mikor 17 éves lettem, egész nap otthon volt és amire hazaértünk mindent megcsinált. Még sütni sem szabadott nekünk, azzal a címszóval, hogy "Összepacsáltok mindent". Barackturmixot is akkor ehettünk, ha nem volt otthon, titokban. Amikor megszületett a legkisebb húgom, tejet, kakaót nem ihattunk, kellett a kisgyereknek. A kishúgom minden nap kapott édességet, chipset, pedig anyám azt mondta, nincs pénzünk. Nagyon elkényeztette a leányt. Már lekurv"zta az utcán, ha nem kapott csokit. Engem nem az édesség érdekelt, utálom az édességet, csak ez a kivételezés. Saját magának megvette a Palmolive meg hasonló márkájú tusfürdőt, sampont is jót, nekünk folyékony szappannal kellett fürdeni, a legolcsóbb fajtával. Azt mondta, neki nem bírja a bőre az olyat, amit mi használunk. Az enyém sem bírta, mindig, ki voltam száadva, viszkettem a sok sz§rtól. Elmentem diákként melózni. Nem kerestem sokat. Anyám az első fizetésem, 32 000 ft körüli összegből elkérte a felét. Adtam neki. Csodálkoztam is, hogy hónap végén ment kölcsön kérni, mert nem volt pénze. Mindig panaszkodott, hogy 40 ezer ft nem elég kajára, még amikor csak 4-en voltunk, akkor sem. A többi keresetem nem volt ennyi, max 12-20 ezer. Abból nem adtam neki, mert volt egy macskám és beteg volt, mindig vittem dokihoz, ivartalanítottam, etettem, almot vettem neki, stb. Ruhát is a legolcsóbbat vettem meg magamnak. Zsebpénzt soha nem kaptunk, nekem már a 10.000 ft rengeteg pénznek számított. Mindig ocsmány ruhákat vett nekem (répaszárú trottyos gatya), azért is csúfoltak. Saját magának megvette a jót. Örültem neki, amikor megvettem magamnak az első jó ruhát. Amikor átiratkoztam szakmunkásból gimnáziumba, akkor is leszólt, hogy ne akarjak 20 éves koromig tanulni, nem akar addig eltartani.

A lényeg, hogy egy idegbeteg állat lettem, húgommal együtt. Elköltöztem,mikor a szüleim elváltak, egy volt barátommal. Anyám megcsalta apámat (nem egyszer), azóta is együtt él az új férjével. Azóta laktam itt is, ott is. Ha arról volt szó, hogy utcára kerülök, nem mondta egy szóval sem, hogy menjek hozzájuk lakni, míg albérletet nem találok. A saját apja mondta ezt neki telefonon. Szoktam hozzájuk menni, karácsonykor is voltam ott, de idegesít ez a dolog, hogy minek szült meg, ha nem nevelt, hanem csak eltartott. Mindig arról beszél, hogy nincs pénze, és milyen jó lenne visszaköltözni abba a házba, ahol laktunk régen. Nincs is közös témánk. Mit csináljak, hogy ne legyek ilyen idegbeteg állat? A kommunikációm az emberekkel sem valami jó, mert nem tanított meg néhány dologra. Aki nem úgy gondolkodott, mint ő, kicsit modernebb volt, azt már leszólta, hogy nagyképű. 23 éves lány létemre nem kellene ilyen gyagyásnak lennem, ami egyre rosszabb. Mi lesz később? Diliház?