Szerintetek helyes volt, hogy elengedtük külföldre?
Ezzel a külföldön nyaralással nem tettél már fel egy kérdést annak idején? Mert akkor emlékszem rá. Lehet, hogy a koromból adódóan én sok mindent máshogy látok mint te, meg talán az én szüleim inkább a lányod barátjának szüleihez hasonlóak, mert ennyi idős koromban nekem is sokmindent megengedtek, persze csak akkor, ha szóltam előre. Én a külföldön nyaralással is úgy voltam (ha azt a kérdést te tetted fel), hogy végülis szülőkkel mennek, nem csak kettesben, nem felügyelet nélkül, és ha 16 évesen megadatik neki, hogy világot lásson, akkor miért ne, ha ezt biztonságos körülmények között megteheti.
A mostani kérdéseddel kapcsolatban: annak én sem örülnék, ha a 16 éves gyerekem úgy csinálna programot, hogy az utolsó pillanatban szól, hogy nem fog hazajönni és máshol alszik. De ha szól előre, én nem csinálnék belőle gondot, feltéve, hogy ez nem állandó jelleggel van így. Ha pár hetente ott aludna, az engem nem zavarna, csak akkor már előre úgy is legyen megbeszélve. Nem lehet, hogy azért nem is szól előre, mert azt gondolja, hogy abból úgyis veszekedés lenne? Mondjuk azt is jó lenne tudni, hogy mi a kifogásod az ellen, hogy ott aludjon, mert ha csak azt mondod, hogy neked ez nem tetszik, akkor abból a lányod sem fogja megérteni, hogy miért ellenzed. Inkább meg kéne próbálnod felnőtt módon megbeszélni vele, hogy te ezt miért ellenzed, és meghallgatni, hogy egyáltalán ő mit gondol erről. A kérdésed alapján nagyjából tudok következtetni a te értékrendedre, de vajon a lányod is tisztában van ezzel? Vagy csak azt tudja, hogy anya ennek nem örül, de arról fogalma sincs, hogy miért? És te ismered a lányod értékrendjét? Ő mit tart helyesnek, és mi az, amit már nem? Ezeket a dolgokat meg kéne beszélni, csak így lehet megoldani az ilyen jellegű problémákat. Különben mindenféle személyeskedés nélkül az a véleményem (bármilyen értékrendet képvisel is egy szülő), hogy 16 éves korára már a nevelés olyan szintjére el kéne jutni, hogy a gyerek is legalább bizonyos mértékben azonosluni tudjon a szülei értékrendjével, hiszen nyilván ők azt tartják helyesnek, ezért nevelik a gyereket. Ha a nevelés sikeres, ennyi idősen a gyerek is tudja magát tartani azokhoz az értékekhez, amikre nevelték. És ezt nem kioktatásnak szánom, mert biztos vagyok benne, hogy nekem is lesz még hasonló vitám a gyerekemmel (bár az enyém még kicsi), de mindenesetre valószínűleg nálatok az lehet a probléma, hogy az értékrendet nem sikerült átadni a gyereknek. Ebben az esetben viszont már csak a kölcsönös komrpomisszum lehet a megoldás. Bizonyos dolgokban te is engedsz, bizonyos dolgokban ő is enged. Végülis már nem 6-7 éves, akit a sarokba lehet küldeni, ha rosszat tesz, 16 évesen már illik tudnia neki is (majdnem) felnőtt módon kezelni a problémákat. Nyugodt hangon, világosan, kölcsönös tisztelettel kell megbeszélni, hogy te miért nem szereted ezeket a kiruccanásokat, mi vált ki belőled ellenérzést, mi az, amitől tartasz, és neki is hasonlóképpen kell elmondania, hogy ő ezekhez miért ragaszkodik ennyire, és mit lehetne tenni annak érdekében, hogy te se aggódj, és neki is jusson valami abból, amit szeretne.
szia.
sztem ne engedd, hogy a lányod megutáljon, vagy legalábbis ellenséges érzéseket váltson ki belőle az, ami jo volt 15 évvel ezelőtt. sztem ha 1 éve együtt vannak, (az nem 1 honap) biztosan elég jol ismerik egymást, és a szülei is a lányodat. engedd, hogy jol érezze magát, de mértékkel. legyél következetes, és beszélgess vele sokat a dolgokrol, probálj meg picit a barátnöje lenni. igy elnyered a bizalmát, és nem fog ellenségesen bánni veled.és mindemellett hallgatni fog rád. vagy legalábbis mérlegre teszi az elhangzottakat. de ha mindig tiltasz, ez nem fog megtörténni.
szerintem az apuka csinálja jól. nincs ebben semmi, tényleg.
ez már más világ mint a tied. és 16 éves az már annyira nem kicsi. 13-14(-15) már inkább szúrná a szemem.
én édesapámmal lakok és már 16éves koromban teljesen megbízott bennem.
20/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!