Mi a véleményetek? Jól teszem?

Nem bírtam tovább, beszéltem a férjemmel. Kiderült, hogy mivel a férjem nagyon empatikus, sajnálta az Évikét. Elmondtam neki az aggodalmaimat, és megmondtam neki, hogy én nem akarok majd a jövőben holmi Évike miatt veszekedni, vitatkozni. Viszont elmondtam neki azt is, hogy én sem vagyok igazából olyan erős, mint sokan gondolják, csak én nem panaszkodom, nem sajnáltatom magam sosem, magamban rendezem el a dolgokat, én is egyedül álltam fel a nagy semmiből. Elmondtam neki, hogy nem akarom fárasztani női nyafogással, próbálok vidámnak tűnni, inkább támasza akarok lenni, mint kolonc a nyakán, de bévül a lelkem mélyén jobban vágyom a törődésre, odafigyelésre, mint az átlag, viszont nem szeretem ezeket koldulni. Ezért is rosszul viselem, ha az aki a párom, a szerelmem, a társam másra több figyelmet szentel, mint rám. Én megértem, hogy ha valaki rossz anyagi helyzetben van, hánytatott a sorsa, nem úgy sikerült a párkapcsolata, az élete, ahogy akarta, hogy gondjai vannak, én szívesen segítek bárkinek, támogatom a férjemet abban, ha segíteni akar másokon, de van egy határ... legyünk Mi az elsők, és utána csak mások. Nem akarom azzal tölteni a közös időt, hogy "szegény Évi", meg mi van az Évivel... Nekem már alapból az is fura, hogy nincsenek barátnői. Ennek bizony oka lehet, és nem akarom, hogy a férjem legyen a lelki szemetesláda, mert nekem is szükségem van rá, én kímélem, mert iszonyatosan sokat dolgozik, más ne terhelje le, ne vegye el azt, ami nekem járna, és igen is ideje, hogy önzőbb legyek. Megértette, és azt mondta, hogy nincs okom aggódni. Remélem valóban nem is lesz.