Érdekelne, hogy a férfiakat zavarja e megismerkedéskor, hogy a hölgynek van gyermeke, vagy nem ez a mérvadó, és hogyha jól megvannak, akkor nem zavarja őket a kicsi? Gondolok egy pár hónapos babára?
Én még fiatalabb voltam, mint te, amikor szültem, éppen hogy 17. Az "apuka" (akkor 24 éves volt) közölte velem, hogy elperli tőlem a gyereket, mert képtelen lennék gondozni. Majd se szó, se beszéd lemondott a gyerekről. Nekem eszem ágában sem volt lemondani a kislányomról.
A szüleim sokat segítettek, majd fél éves volt a kis gyönyörűm, amikor összejöttünk a párommal. Ő akkor 24 éves volt... Azt mondta, hogy ő is úgy állt a dolgokhoz, hogy gyermekes nővel soha. Aztán megismert (végig nyílt lapokkal játszottam, tudott a kicsimről), megszeretett, majd a kislányomat is megismerte és megszerette. Azt mondta, hogy soha nem tudta volna ezt a felállást elképzelni, de a szerelem és szeretet sok mindent megváltoztatott a gondolkodásában. Úgy szereti, mintha a vér szerinti gyermeke lenne és a kislányom is imádja a páromat.
Szóval, itt vagyok, mint jó ellenpélda, hogy nem lehetetlen az élet a fiatalon szült babával. Egy friss anyuka mindig szorul segítségre, ki azért, mert iskolába jár, ki azért, mert depressziós lesz, de tény: az újdonsült szülőknek/szülőnek mindig elkel a segítség, a nagyszülők pedig jó esetben támogatják az új szerepbe lépett gyermekeiket, legyen az 17 éves, 25 éves vagy 35 éves.
Sok férfi állítja: nekik gyermekes nőt soha. Aztán, ha meg szerelmesek lesznek, rájönnek, hogy nincs mitől tartani. Nem eszik embert az a gyerek!
És hogy növeljem a pozitív kilátásaidra való reményt:
20 éves vagyok, remek eredményekkel letettem az érettségim és most másodéves egyetemista vagyok. :)
8:59-es lennék:
És azt nem is mondtam, hogy az egyetem is jól megy, a kislányom pedig alig várja, hogy ő is iskolás legyen. :)
Azt kell mondanom, hogy az, hogy idáig eljutottam, köszönhető a családomnak, a páromnak és annak, hogy jól neveltem a kislányom. Ő igazán "megértő" kis szeretetgombóc. :)
már bocs mindenkitől, de igenis gáz egy olyan csaj aki 18-19évesen teherbe esik, egyedülálló, magyarul belement egy hülye kapcsolatba ahonnan felcsinálva jött ki vagy egy kósza numerától lett terhes stb. Nekem ilyen felelőtlen lány tutira nem kellene, legyek 24 vagy 50 éves.
És még büszkék is vagytok rá, gratula!
11.18
na most melyik a rosszabb...egy jó kis kósza numera...vagy arrogáns se.ggfejnek lenni?
személyeskedni könnyű, de megvédeni nem tudjátok az álláspontotokat?
mellesleg tudod nem a kósza numera a gond, hanem az ha egy gyerek az eredménye aki apa nélkül nő fel, vagy pedig 1-2évente cserélik egymást a pótapukát.
észre sem veszitek, hogy mennyire vele csesztek ki. újfent gratula!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!