Miért ilyen nehéz az élet? Hogy vészeljük ezt át? (hosszú. )
Tudom, hogy hosszú, de hálásan megköszönöm annak, aki ennek ellenére mégis végigolvassa és szán rám néhány percet.
Úgy érzem, mostanában csakis rossz dolgok történnek az életemben, ráadásul minden egyre csak rosszabb és rosszabb lesz és már kezdek belefáradni... Másoknak az én korosztályomban az a legnagyobb problémájuk, hogy milyen új mobilt vegyenek vagy vetessenek a szülőkkel, vagy hogy a párjuk lájkolta valaki más képét facebookon, és a többi, miközben én lassan teljesen kétségbe vagyok esve és fogalmam sincs, mit csináljak...
Sajnos pár hónappal ezelőtt kiderült, hogy édesanyám nagyon súlyos beteg. Az orvosok nem túl bizakodóak, de természetesen kezelik, mi mást tehetnének? (A magyar egészségügynek egyébként csak gratulálni tudok... ez nem az orvosok vagy az ápolók hibája, de sajnos ami ott megy, hát az valami rettenetes.)
Anyu egyedül nevelt minket, engem és a kistesómat. Ő most általános iskolás, és sajnos nyáron halt meg az édesapja. Már az is nagyon megviselte, épp ezért anya betegsége gyakorlatilag most teljesen kikészíti, borzasztóan fél, hogy mi lesz vele, ha anyát is elveszíti...
Én más városban járok egyetemre, emiatt nem otthon lakom, hanem egy kis albérletben, de anyu diagnózisa óta sokat ingázom, igyekszem minden nap hazautazni, amikor csak tudok, hogy mellette legyek és segítsek neki. A betegsége miatt nagyon gyenge, szinte mindenben segítségre szorul, a sok kezelés mellett jártányi ereje sincs.
Én mosok, főzök, boltba járok bevásárolni, amikor otthon vagyok, próbálom rendezni a háztartást, elkísérem anyát a kórházba, mellette pesztrálom a kistesómat, akinek a jelen körülmények mellett teljesen leromlottak a jegyeit az iskolában, na és anyut is ápoljuk.
Anyu párja és a nagyszüleink szintén segítenek ebben, de így is nagyon nehéz ez az egész helyzet, mind lelkileg, mind fizikailag. Ráadásul itt van a nyakamon a vizsgaidőszak, és egyelőre fogalmam sincs, hogy mi lesz így a félévemmel... Eddig ösztöndíjas hallgató voltam, de az utóbbi időkben érthető okokból nem sok időm jutott magamra vagy a tanulásra.
Úgy érzem, kezdek teljesen kimerülni.
Stabil párkapcsolatom van, de a párom sajnos nem sokat könnyít a helyzetemen. Ő idén diplomázik, teljesen beszippantotta a szakdolgozata megírása, és emellett dolgozik is, úgyhogy nem sok ideje marad rám, pedig annyira jól esne a lelkemnek néha egy kis szeretgetés. Régebben minden hétvégét együtt töltöttünk, vagy ő jött hozzánk, vagy én mentem hozzájuk. De anyu miatt én most nem mozdulhatok el otthonról, viszont a párom se jön hozzánk, mindig van kifogás (általában a szakdolgozat vagy más tanulnivaló a közelgő államvizsgára). Tudom, hogy részben azért nem akar eljönni, mert nem akarja anyut zavarni, nem akar plusz gondot, terhet okozni nekünk azzal, hogy ott van, de ez akkora butaság! Az egész családom nagyon szereti a páromat, nem csak én, és ennyi év együttlét után családtagnak tekinti nálunk mindenki.
Tudom, hogy neki is sok a dolga, az egyetemi diploma is fontos, meg az állása is, és hát végül is nem az ő édesanyja beteg, hanem az enyém, de olyan jó lenne, ha néha ott lenne velem... még ha nem is segít be az otthoni feladatokba, legalább lelki támogatást kaphatnék.
Eddig igazából, ha el is jött hozzánk, akkor egész nap csak ült a szobámban az asztalnál és tanult, tehát pontosan tudom, hogy neki is van dolga, de mi tényleg nem is zavartuk benne, hagytuk tanulni.
Igazából kezdek érzelmileg és testileg is kimerülni. Anyu is és a kistestvérem is rengeteget sírnak, mindketten félnek, és tudom, hogy nekem kell erősnek lennem és támogatnom őket, de néha nekem is jól jönne egy kis támogatás. A barátom szerintem nem veszi elég komolyan ezt az egészet, neki csak azon kattog az agya, hogy lediplomázzon (olyannyira, hogy lassan 3 hete nem is szeretkeztünk, mert mostanában ő mindig fáradt esténként a meló és a tanulás miatt, bár tudom, hogy ez egy lényegtelen információ)... tudom, hogy az is nagyon fontos, hogy meglegyen a diplomája, de vannak mellette egyéb dolgok is az életben, amivel törődnie kéne, és úgy érzem, hogy ebbe az is beletartozna, hogy a nehéz helyzetben mellettem álljon! Nekem is sok múlik ezen a féléven, vannak épülős tárgyaim, amik miatt csúszhatok egy teljes évet az egyetemen, ha nem sikerülnek, de mégis tudok időt szakítani a családomra. Sokat sírok mostanában, ha egyedül vagyok és nem látják... túl sok ez nekem. :(
Ajj, nem tudom! Nem tudom, mit kéne tennem, úgy érzem, hogy lassan már beleroppanok!
Anyu, a kistesóm, az egyetem, a párom, ez nekem így már túl sok... :S
Mit kéne tennem? Hogy mászhatunk ki ebből az egészből? Van egyáltalán erre esély...? Vagy hogy legyek erősebb lelkileg, hogy kibírjam? Néha legszívesebben hagynám a csudába az egészet... tudom, hogy ez szörnyen hangzik, de néha annyira fáradtnak érzem magam, hogy csak fekszem az ágyban, kikelni sem bírok és csak arra gondolok, mostantól oldja meg mindenki a maga gondját-baját, engem pedig hagyjanak békén!
Jól esne pár bátorító szó vagy jó tanács, hogy mégis hogy vészeljük át együtt ezt a helyzetet? :(
22/L
Amit itt leírtál az minden érintettnek lelki trauma. Anyudnak is, aki beteg, tesódnak is, aki gyerekként azt se tudja hogyan vészeljen át, és neked is, akire ennyi teher rakódik.
Mindenkinek -Neked is- szükséged van arra hogy valaki melletted álljon, erősítsen, tartsa benned a lelket és biztasson hogy a dolgok előbb-utóbb könnyebbé válnak. A párod akár elismeri, akár jól elfogadható magyarázatokkal áll elő: kizárja az életéből ezt a helyzetet, mert valószínűleg nem tud ezzel mihez kezdeni. Így viszont neked sem tud segíteni... Ülj le vele szerintem és mondd el neki, hogy mekkora szükséged lenne most arra hogy külön időt szánjon rád. Nem betegápolás, nem családlátogatás, csak némi szeretgetés jusson tőle... Ha megérti: változtat, ha csak üres tekintettel bólogat és minden marad a régiben, akkor nem érdemes erőt fecsérelni rá és szeretetet várni tőle, még nem érett meg rá és ki tudja meg fog-e?
Anyudat illetően: rákos beteg esetében szerintem a legnehezebb (persze a kemoterápia elviselése mellett) a betegségtudattal megbirkózni. Hogy ne higgye el az ember hogy vége, hogy le legyen búskomor és hogy higgyen a gyógyulásban.
Az egyik válaszadó (Imola Ágnes) írta, hogy: "Kezdjetek el vidám közös dolgokat csinálni. Ha a sírást felváltja a nevetés, viccelődés, mindenkinek könnyebb lesz. Nézzetek vígjátékokat, olvassatok vicceket, ugrassátok egymást." Egyet kell értsek vele.
Ez sem csodagyógyszer, de minden érintettnek segíthet hogy könnyebben menjenek a napok... Bár tudom, ez most iszonyatosan nehéz lehet, próbáljátok meg... egy séta... egy jobb film... egy társasjáték, régi fotóalbum nézegetése bármi jöhet!
Tesód illetően a nevelési tanácsadó is jó ötlet. Sokan hiszik, hogy a nevelési tanácsadó arról szól hogy problémás, nehéz eset a kölök és jobb híján oldja meg a szakember a helyzetet. De ez nem így van! Sokkal többről szól, és sokkal inkább egy segítő szerepet tud betölteni. Ott talán tudna beszélni igazán arról mit is érez, és könnyebben menne neki a feldolgozás. Lehet hogy elveszettnek érzi magát, lehet hogy magányosnak, lehet hogy időnként agresszív, lehet bármi egyéb, de az biztos hogy egy ilyen nehéz helyzetben, úgy tenni mintha minden szokványos lenne: nagyon kevés... és nem segít, csak elfedi a helyzetet.
Én a helyedben az egyetemet sem halasztanám el. Ez továbbvisz, nem hagyja hogy összeroskadj, de ha mégis: ösztönöz, hogy újra felállj. Ha most halasztasz, csak egy gond lesz a sok közül a későbbi tandíj, de sokkal nehezebb lesz újra felvenni a fonalat, főleg ha közben esetleg a megélhetés biztosítására munkát vállalsz, közben tesódról gondoskodnál stb...
Nehéz, piszok nehéz, és unfair dolog hirtelen ennyi teherrel "egyedül" szembenézned, de bár közhelyes: "ami nem öl meg: erősebbé tesz".
Azok az üresfejű emberek akik téged ünneprontónak gondolnak mert apró-cseprő gondjaik kapcsán nem zsongsz velük egy hullámhosszon: ennyit is érnek. Üresek, kevesek. Te már rég többet érsz náluk és napról napra erősebb, értékesebb leszel.
Ha úgy érzed: nem bírod, nem akarsz felkelni: tudd jogod van hozzá. Jogod van fáradtnak lenni, kimerültnek, és jogod van elvárni, hogy most mások nyújtsanak neked segítséget. Nem dől össze a világ, ha 1-2 alkalommal inkább magadat választod! Csak az tud adni másoknak, akinek van miből! Ha nincs energiád, pihenj, vegyél ki egy "szabadnapot" az életedből, és ahogy más is írta előttem: relaxálj, sétálj egy nagyot, hallgass szép zenét, ülj be valahová valami finomságra és keresd azokat a dolgokat az életben aminek ott és akkor örülni lehet!
Sajnos aki a rossz dolgokra koncentrál, azokkal van körülvéve, könnyebben találja magát egyre rosszabb és nehezebb helyzetben. Ez is a vonzás törvényének része. Próbáld magad pozitív emberekkel körülvenni, pozitív élményekkel megerősíteni!
Minden amit írtam olyan jó tanács amivel segíteni szerettem volna, természetesen lesz olyan amiben más máshogy látja a dolgokat, a te feladatod eldönteni milyen utat választasz. Akár azt mondod: nem bírod, akár azt hogy megcsinálod: igazad lesz. Ne áldozd be magad, ne légy mártír, ne vedd magadra más emberek terheit, de segíts annyit nekik amennyit tudsz ahhoz, hogy a nap végén a tükörbe nézve elmondhasd: minden tőled telhetőt megtettél értük és magadért is!
Most pedig ha még egy utolsó jó tanácsot elfogadsz tőlem: egyél valami finomat, menj ki a levegőre-napsütésre sétálni egy közeli parkba, ülj ki egy padra, hallgass közben olyan zenét ami segít ellazulni, ne gondolkodj, csak pihenj. Kimerültél, testileg, lelkileg, itt a te időd, ez a délután legyen a tiéd.
Az élet nehéz, hogy a küzdelmeken átverekedve magad: több lehess... de rád most egyszerre túl sok került, legyenek a kitartás a jövőre és a pihenés mostanra a zárószavaim! Kívánom, hogy találd meg az aranyközéputat.
válasza:Sajnos az élet ilyen, nagyon nehéz, sokszor évekig lenn vagyunk, aztán kicsit fenn, majd úrja lenn. És az élet tényleg csak egyre nehezebb lesz. De mindig fel kell állni. Engem pl minden évben földbe döngöl, de minden évben felállok. Azt hiszem szinte mindenki tudna hasonló saját sztorit mesélni. Én is azt hittem, hogy nagyon rossz helyzetben vagyok, hogy mindenkinek milyen jó rajtam kívűl. Aztán körülnéztem és láttam, mennyi ember van hasonló vagy még rosszabb helyzetben. És láttam, ahogy felállnak és küzdenek. És arra gondoltam, ki vagyok én, hogy feladjam. Küzdenem kell nekem is. Hát küzdök, minden nap.
Állj fel és küzdj! Tudom, hogy elfáradtál, hidd el, átéltem már én is, nem egy tragédiát. Megvan a gyáz, a sírás ideje, ki kell adni a mérget, a bánatot, hagyni kell időt, hogy begyógyuljanak a sebek, igaz, nehéz ezt megtenni, mikor pl ott van egy picike gyerek és előtte erősnek kell lenned, de adjon erőt az, hogy tudod, ott van az a pici, aki miatt erősnek kell lenned.
Próbáld meg összeszedni magad, csinálj előre terveket, számolj a legrosszabbakkal, tervezd meg, hogy mit csinálj a különböző helyzetekben.
Fel kell nőnöd a feladathoz. Lehet, gondoskodnod kell majd a kistestvéredről.
Próbálj meg beszélni a pároddal. Sajnos, vagy nem sajnos, ez az élethelyzet kiváló próbatétel a kapcsolatotokban. Ha egy ilyen helyzetben melléd áll, ha túlélitek az ilyen helyzeteket, akkor valóban erősek vagytok.
Jó lenne, ha melletted állna, ha támogatna.
Erőt és kitartást kívánok, mert most szükséged lesz rá. De azt mondom, ha számolsz a tragédia legrosszabbjával és szembenézel vele, nem pedig elbújsz, elzárkózol a lehetőségtől, "könnyebben" veszed az akadályt.
Sajnos mindent tapasztalatból írtam.
A "számolj a lehetséges legrosszabbal" nem egyenlő azzal, hogy lemondasz az esetleges sikerről, de a sikerre ugye nem kell felkészülni.
válasza:Öszintén sajnálak,nem vagy könyü helyzetben.
De sajnos az élet már csak ilyen nehéz.Énis is azt hittem annak idején milyen könyü,meg csak csupa jóbol áll az élet de aztán tévedtem.Nem is tudok sajnos semmit tanácsolni mert nem voltam ilyen helyzetbe.
Voltam már elég mélye,és padlon és akkor énis azt hittem hogy igazságtalan velem szembe az élet.És szinte csak ezen járt az agyam hogy miért pont.
Lehet most valaki azt fogja hogy valami érzéketlen majom vagyok.De szerintem vannak dolgok amiket elkel fogadni.És muszáj menni tovább.Bármi történik holnap ugyyan ugy szerda van.
Szerintem probálj meg mindentlehetöséged,tudásod szerint amit csak tudsz.De vigyáz hogy ne tedd magad tönkre mert annak nem lesz jó vége.
válasza:Fú basszus:(
21éves srác vagyok de most majdnem elsírtam magam...
Erős paprikás étkezés? Azt hallottam az rengeteget segít a rákos daganatok ellen.
válasza:https://www.youtube.com/watch?v=eAM2-hg7xJs
Ezt hallgasd meg, adjon erőt!
válasza:Együtt érzek veled, kitartást!
Én is azt mondom, hogy az egyetem az legyen másodlagos, anyukáddal próbálj meg minél több időt eltölteni.
Az állami támogatásod nem értem, miért veszítenéd el?
15 kreditet kell a két félév alatt összesen teljesítened ahhoz, hogy megmaradjon a támogatásod. Ami 12 félévre terjed ki. Mivel 22 éves vagy, gondolom, hogy nem jártál még 12 félévet egyetemre.
Utolsó: Ha úgy vesszük, 2 egyetemi évet elpazaroltam, mivel eredetileg más szakon kezdtem a tanulmányaimat (édesanyám kívánságára, aki szerette volna, ha azon a területen tanulok), de nekem nem is tetszett igazán, és hát mindig is az egészségügy vonzott. Így miután szakot módosítottam, már csak 8 államilag támogatott félévem marad. Az ápolói képzés 4 éves. Nem csúszhatok egy félévet sem, különben a végén átsorolnak a fizetős hallgatók közé.
Mindenesetre mindenkinek nagyon, nagyon szépen köszönöm a jó tanácsokat és a kedves, biztató sorokat. Jól esett mindet olvasni, bár némelyik válaszon pityeregtem kicsit, de összességében nagyon sokat segítettetek, rengeteg hasznos tippet is kaptam és rögtön meg is fogadtam, hogy pihenjek egy kicsit és szánjak időt a kikapcsolódásra, szóval fogtam az mp3 lejátszómat és délután sétáltam egy jót a Duna-parton. Tényleg sokkal jobban érzem magam, kiszellőzött a fejem is, és úgy érzem, jobb a helyzet, legalább is feltöltődtem energiával. :)
Hálásan köszönöm az eddigi válaszokat mindenkinek!
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!