Miért ilyen nehéz az élet? Hogy vészeljük ezt át? (hosszú. )
Tudom, hogy hosszú, de hálásan megköszönöm annak, aki ennek ellenére mégis végigolvassa és szán rám néhány percet.
Úgy érzem, mostanában csakis rossz dolgok történnek az életemben, ráadásul minden egyre csak rosszabb és rosszabb lesz és már kezdek belefáradni... Másoknak az én korosztályomban az a legnagyobb problémájuk, hogy milyen új mobilt vegyenek vagy vetessenek a szülőkkel, vagy hogy a párjuk lájkolta valaki más képét facebookon, és a többi, miközben én lassan teljesen kétségbe vagyok esve és fogalmam sincs, mit csináljak...
Sajnos pár hónappal ezelőtt kiderült, hogy édesanyám nagyon súlyos beteg. Az orvosok nem túl bizakodóak, de természetesen kezelik, mi mást tehetnének? (A magyar egészségügynek egyébként csak gratulálni tudok... ez nem az orvosok vagy az ápolók hibája, de sajnos ami ott megy, hát az valami rettenetes.)
Anyu egyedül nevelt minket, engem és a kistesómat. Ő most általános iskolás, és sajnos nyáron halt meg az édesapja. Már az is nagyon megviselte, épp ezért anya betegsége gyakorlatilag most teljesen kikészíti, borzasztóan fél, hogy mi lesz vele, ha anyát is elveszíti...
Én más városban járok egyetemre, emiatt nem otthon lakom, hanem egy kis albérletben, de anyu diagnózisa óta sokat ingázom, igyekszem minden nap hazautazni, amikor csak tudok, hogy mellette legyek és segítsek neki. A betegsége miatt nagyon gyenge, szinte mindenben segítségre szorul, a sok kezelés mellett jártányi ereje sincs.
Én mosok, főzök, boltba járok bevásárolni, amikor otthon vagyok, próbálom rendezni a háztartást, elkísérem anyát a kórházba, mellette pesztrálom a kistesómat, akinek a jelen körülmények mellett teljesen leromlottak a jegyeit az iskolában, na és anyut is ápoljuk.
Anyu párja és a nagyszüleink szintén segítenek ebben, de így is nagyon nehéz ez az egész helyzet, mind lelkileg, mind fizikailag. Ráadásul itt van a nyakamon a vizsgaidőszak, és egyelőre fogalmam sincs, hogy mi lesz így a félévemmel... Eddig ösztöndíjas hallgató voltam, de az utóbbi időkben érthető okokból nem sok időm jutott magamra vagy a tanulásra.
Úgy érzem, kezdek teljesen kimerülni.
Stabil párkapcsolatom van, de a párom sajnos nem sokat könnyít a helyzetemen. Ő idén diplomázik, teljesen beszippantotta a szakdolgozata megírása, és emellett dolgozik is, úgyhogy nem sok ideje marad rám, pedig annyira jól esne a lelkemnek néha egy kis szeretgetés. Régebben minden hétvégét együtt töltöttünk, vagy ő jött hozzánk, vagy én mentem hozzájuk. De anyu miatt én most nem mozdulhatok el otthonról, viszont a párom se jön hozzánk, mindig van kifogás (általában a szakdolgozat vagy más tanulnivaló a közelgő államvizsgára). Tudom, hogy részben azért nem akar eljönni, mert nem akarja anyut zavarni, nem akar plusz gondot, terhet okozni nekünk azzal, hogy ott van, de ez akkora butaság! Az egész családom nagyon szereti a páromat, nem csak én, és ennyi év együttlét után családtagnak tekinti nálunk mindenki.
Tudom, hogy neki is sok a dolga, az egyetemi diploma is fontos, meg az állása is, és hát végül is nem az ő édesanyja beteg, hanem az enyém, de olyan jó lenne, ha néha ott lenne velem... még ha nem is segít be az otthoni feladatokba, legalább lelki támogatást kaphatnék.
Eddig igazából, ha el is jött hozzánk, akkor egész nap csak ült a szobámban az asztalnál és tanult, tehát pontosan tudom, hogy neki is van dolga, de mi tényleg nem is zavartuk benne, hagytuk tanulni.
Igazából kezdek érzelmileg és testileg is kimerülni. Anyu is és a kistestvérem is rengeteget sírnak, mindketten félnek, és tudom, hogy nekem kell erősnek lennem és támogatnom őket, de néha nekem is jól jönne egy kis támogatás. A barátom szerintem nem veszi elég komolyan ezt az egészet, neki csak azon kattog az agya, hogy lediplomázzon (olyannyira, hogy lassan 3 hete nem is szeretkeztünk, mert mostanában ő mindig fáradt esténként a meló és a tanulás miatt, bár tudom, hogy ez egy lényegtelen információ)... tudom, hogy az is nagyon fontos, hogy meglegyen a diplomája, de vannak mellette egyéb dolgok is az életben, amivel törődnie kéne, és úgy érzem, hogy ebbe az is beletartozna, hogy a nehéz helyzetben mellettem álljon! Nekem is sok múlik ezen a féléven, vannak épülős tárgyaim, amik miatt csúszhatok egy teljes évet az egyetemen, ha nem sikerülnek, de mégis tudok időt szakítani a családomra. Sokat sírok mostanában, ha egyedül vagyok és nem látják... túl sok ez nekem. :(
Ajj, nem tudom! Nem tudom, mit kéne tennem, úgy érzem, hogy lassan már beleroppanok!
Anyu, a kistesóm, az egyetem, a párom, ez nekem így már túl sok... :S
Mit kéne tennem? Hogy mászhatunk ki ebből az egészből? Van egyáltalán erre esély...? Vagy hogy legyek erősebb lelkileg, hogy kibírjam? Néha legszívesebben hagynám a csudába az egészet... tudom, hogy ez szörnyen hangzik, de néha annyira fáradtnak érzem magam, hogy csak fekszem az ágyban, kikelni sem bírok és csak arra gondolok, mostantól oldja meg mindenki a maga gondját-baját, engem pedig hagyjanak békén!
Jól esne pár bátorító szó vagy jó tanács, hogy mégis hogy vészeljük át együtt ezt a helyzetet? :(
22/L
válasza:Először is töröld az agyadból mások problémáit. Te most csakis a saját bajoddal kell törődnöd. Nem kell azonosulnod mások problémáival, az csak elszívja az energiádat.
A párod úgy látszik még nem érett arra, hogy valakinek szívvel-lélekkel társa legyen, de ezért hibáztatni nem lehet.
Készülj fel lelkileg arra, hogy a testvéredet lehet, hogy neked kell felnevelned (ne így legyen).
Szükséged lenne egy barátra, akivel beszélgethetsz, meghallgat, kikapcsolódhatsz. Itt nem szerelemre gondolok. Barát, barátnő, aki erőt ad.
Minden nap szakíts magadra egy kis időt, akkor is ha csak kevés az az idő. Úgy, hogy egyedül lehess a gondolataiddal.
válasza:Nagyon sajnálom a helyzeted, valóban együttérzek veled.
Az én szüleim is rákban haltak meg és én is huszonéves voltam- így tényleg tudom, hogy ez mennyire nehéz.
Amit én tanácsolnék:
- azonnal halassz az egyetemen és legyél az édesanyád, családod mellett
- különösen fontos lenne most a kistestvéredet is támogatni, hogy ne romoljanak le a jegyei, mert egy életen át kihat majd ez a tanulására, előmenetelére
- ugyanígy a kisgyermek mellett kellene állnod lelkileg is- gondolj bele, hogy ha te majdnek összeroppansz, mit élhet át szerencsétlen kisgyerek, akinek meghalt az apukája, most meg az anyukája fog. Azt mondanám édesanyaként, hogy AZONNAL kérj időpontot a településeteken (vagy ha faluban éltek, akkor a legközelebbi körzetes városban van ilyen) NEVELÉSI TANÁCSADÓBA, ott van ingyen pszichológus- neki talán már szakszerű segítségre lenne szüksége
- tudom, hogy durván fog hangzani, amit leírok, de most ne a barátoddal törődj, hanem édesanyádtól búcsúzz el, neki segíts. A barátod ha nem tart ki melletted a következő néhány hónapban (mert a leírásod alapján sajnos valószínűleg ilyen rövid időről beszélünk)- akkor ez a kapcsolat olyan is volt.
Üljetek le, beszéljétek meg, hogy nincs értelme a napi ingázásnak (egy csomó kiadás is), ezért édesanyád haldoklásának idejére hazaköltözöl- ő látogasson téged hetente vagy ahogy megbeszélitek.
Tudom, nehéz még felfogni és megérteni, de ha most nem fogsz tudni a lelkiismereted által diktált mértékben ott állni édesanyád mellett és őszintén elbúcsúzni tőle, akkor sokáig fog kísérteni a gyász és a halála után sokkal nehezebben tudod majd elfogadni a tényt, hogy már nincs többé.
Ha ezt a barátod nem érti meg, akkor nem ér semmit a kapcsolatotok, de értelmes, felnőtt emberek vagytok, néhány hónapot ki fog ő is bírni.
Ha nem akar meglátogatni, mert benne valamiért félelem vagy feszengés van a haldokló édesanyád közelében, akkor ezt pedig neked kell megértened, ne erőltesd, hogy vegyen részt ebben a fájdalmas búcsúzásban- engedd meg neki, hogy "elbújjon" és tényleg akkor menjen meglátogatni téged és/vagy az édesanyádat, ha azt valóban ő akarja és nem azért, mert te rágod a fülét.
EZ a szomorú esemény most a kapcsolatotokpróbája is- de most éppen ez a kapcsolat szoruljon egy kicsit háttérbe- hidd el, megéri most néhány hónapig nem a pasidra koncentrálni.
Amiben segítséget tudsz még kérni: keress ráa neten a HOSPICE alapítványra, hátva van a lakóhelyetek környékén- akárcsak lelki támogatásban (NEKED IS SZÜKSÉGED VAN RÁ? VEDD KOMOLYAN!), akár egyéb segítségben (pl. kórházi szállítás megszervezése, gyógyszertámogatás stb. talán tudnak segíteni.
Ha nem tudod őket közvetlenül elérni vagy nálatok nem elérhetőek, nyugodtan fordulj a családsegítő szolgálathoz, ott is van pszichológus, szociális munkás, akik ha másban nem, akkor egy kis lelki megerősítésben tudnak segíteni.
Ha halasztasz az egyetemen, akkor elméletileg édesanyád ápolására kérheted az ún. ÁPOLÁSI DÍJAT az önkormányzattól, nézz utána a neten a helyi rendeletetekben, hogy ott nálatok helyben pontosan mik a feltételek. Amit érdemes nagyvonalakban tudni: kb. minimálnyugdíj értékű szociális támogatás (nettó 25-28 eFt körüli összeg), nyugdíjszerző időnek számít, közeli családtag ápolására lehet igénybe venni (háziorvosi vagy szakorovosi igazolás majd fog kelleni, sok helyen van az igényléshez formanyomtatvány), ezáltal lesz TB-d is és "főállásban" tk az a dolgod, hogy édesanyádat segítsd.
A családsegítőben ennek igénylésében is tudnak segíteni.
Ami még jó tanács lehet: amíg édesanyád belátási képességének teljes birtokában van: beszéljetek arról, hogy mia végakarata, ki legyen az öcséd gyámja stb. Amennyiben erről van határozott elképzelése, úgy készítsen végrendeletet, saját kezűleg írt, két felnőtt cselekvőképes tanú aláírásával (nem családtag!).
Ne tegyetek úgy, mintha jobban lenne, nem kell őt "vígasztalni" vagy a haldoklása tényét "kisebbíteni" azokkal a szokásos szólamokkal, hogy "majd jobban lesz"- ha van olyan jó és közeli a kapcsolatotok, hogy őszintén el tudod neki mondani, hogy mit érzel, hogy mit köszönhetsz neki, hogy mennyire fog hiányozni- és ha te is meg tudod hallgatni, hogy mit szeretne, esetleg mennyire fáj most neki valami- akkor hidd el, hogy könnyebben, nagyobb békével tudod elfogadni a halálát és neki is sokat tudsz segíteni.
Ha bármiben tudok segíteni vagy kérdésed van, írj nyugodtan és kitartást kívánok neked.
Nem könnyű, de most nagy szüksége van rád mindenkinek.
válasza:14-esnél a pont, ő az egyetlen (már bocsánat), aki tudja, miről beszélsz.
Egyébként is azt akartam írni, hogy halassz az egyetemen, sokkal többet ér az anyukáddal töltött idő, mint egy év az egyetemen. (Arra még nagyon sok időd lesz.) És ezzel egy teherrel kevesebb lesz.
A barátodat tul.képpen meg lehet érteni, mert ez a TE problémád sajnos, nem az övé. Az övé a diplomája. Nem vagy a felesége, tehát nem családtag, akkor sem, ha annak tekintitek. Ezzel együtt sajnos úgy néz ki, ez a kapcsolat bukta, mert bajban ismerni meg a barátot...
Fogadd meg a 14-es tanácsait, és jobbulást anyukádnak.
Ja, és még egy: ne dőljetek be mindenféle szódabikarbónás kuruzslásnak. Az orvos utasításait kövessétek! A neten terjednek mindenféle összeesküvés-elméletek arról, hogy az orvosok meg akarnak ölni, de a c vitamin (b vitamin, k vitamin, szódabikarbóna, ilyen-olyan tea stb.) mindenre jó, de ez nem igaz. Az említett szódabikarbónás baromságra egy csomó találatot kiad a google, de minden ugyanaz az egy cikk a forrása.
válasza: válasza:Tudom, hogy nagyon nehéz, de ne törődj másokkal, csak magaddal, és azzal, ami neked fontos. Kicsit hasonló helyzetben vagyok, szülővárosomban beteg szülők, édesapám rákos, egyetem, munka, saját háztartás. Ajánlok néhány dolgot, lássuk minek tudod hasznát venni:
- Magas dózisú C vitamin az egész családnak, édesanyádnak 4000-5000 mg/nap. Mi próbáltuk, bevált.
- Ülj le a tesóddal, és beszéljétek meg a dolgot. Lassan felnőtt lesz, megérti majd azt, hogy édesanyádnak szüksége van támogatásra. Ozd ki neki néhány olyan tennivalót, amit el tud végezni, és biztosíts neki szabadidőt is. így érzi azt is, hogy segít, és a szabad idejében nem lelkiismeretfurdalással küzd, hogy miért nincs anyukátok mellett.
- Kezdjetek el vidám közös dolgokat csinálni. Ha a sírást felváltja a nevetés, viccelődés, mindenkinek könnyebb lesz. Nézzetek vígjátékokat, olvassatok vicceket, ugrassátok egymást.
- Beszélj az egyetemen a legnormálisabb tanárral, kérd ki a véleményét, hogy mit is tegyél ebben a helyzetben.
- Beszélj a családoddal, és osszátok be a teendőket, úgy hogy mellette mindenki tudjon pihenni is.
- Csinálj magadnak szabadidőt, amikor olyat teszel, ami téged boldoggá tesz (séta, sport, buli, mozi, a lényeg, hogy ne otthonülős legyen, mozdulj ki). Erre az időre biztosíts otthoni felügyeletet édesanyádnak, pl menjen át egy rokon, vagy maradjon otthon a tesód pár órára, így el tudsz lazulni.
- A pároddal kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy ne foglalkozz most vele. Hagyd, hogy végezze a dolgát, és te is tedd azt. Sok sok energiádat elveszi most ez a kapcsolat, és pont abból van a legkevesebb. HA jó kapcsolat, és van jövője, akkor nem lesz gond. Ha gond lesz, akkor meg találsz majd olyat, aki sokkal jobban figyel rád.
Azért érzed magad ilyen kimerültnek, mert egyszerre millió dolgon stresszeled magad. Tanulj meg szelektálni, és szakíts bűntudatmentes időt magadra.
Minden rendben lesz, meglátod. Kitartás!
Igen, a 14-es válaszolónak külön köszönöm szépen a kimerítő és részletes választ, mert nagyon sok olyasmit írt le, ami most a vigasztaló szavak mellett a gyakorlatban is valóban hasznos, a legtöbb dologban (sajnos) igaza is van, és igyekszem őszintén betartani, megfogadni a tanácsokat.
Aki kérdezte, hogy pontosan milyen daganat, nos, emlőnek indult, de azóta sajnos már máj és csont áttét is lett. Utolsó előtti stádium.
A 14-es válaszoló arra is nagyon szépen rátapintott, hogy a barátom valószínűleg kicsit kellemetlenül érzi magát így, hogy anyu ennyire beteg, én legalább is ezt gyanítom, a sok kifogás mögött is leginkább ez állhat. Köszönöm a tanácsot ebben is, mostantól nem rágom a fülét, nem erőltethetem egy beteg ember közelébe, úgyhogy innentől kezdve ráhagyom, és majd jön, ha akar.
A végakaratról is beszéltünk már... legalább is szóba jött. A tesóm gyámsága valóban rám szállna, de anyu párja is besegít, és ott vannak a nagyszülők, egyedül nem maradok vele, lesz aki támogasson és segítsen a nevelésében. Bár még mindig hiszek benne, hogy nem lesz rá szükség.
Az egyetemmel már beszéltem, sajnos csak úgy megoldható a halasztás, ha az utolsó évemet fizetem (jelenleg államilag támogatott képzésen vagyok), ugyanis ezzel épp kicsúsznék az államilag támogatott félévek számából és másképp nem megoldható a dolog... Ezt nem tudom miből finanszírozni, így sajnos egyelőre marad az ingázás.
A sors iróniája, hogy egyébként pont diplomás ápolónak tanulok, ápolás és betegellátás szakon.
válasza:17-es válaszoló, neked is köszönöm szépen a tippeket, tanácsokat. C vitamint már szedetünk anyuval, az volt az első, ami nekem is eszembe jutott. Mellette béres cseppet is napi szinte szed, próbáljuk pótolni a vitaminokat, amennyire csak lehet.
És az arra vonatkozó ötleteket is köszönöm, hogyan tudnék segíteni kicsit a tesómnak. Gyakran belevonom a főzésbe, például megpucolja nekem a krumplit, vagy ő megy el helyettem a boltba, a maga módján igyekszik, sokat legyeskedik anya körül is, de a tanulmányi eredményén látszik, hogy neki is szüksége lenne egy kis pihenésre, kikapcsolódásra, és ez otthon most elég nehéz, mindenki aggódik és mindenki feszült.
A közeljövőben mindenképpen megpróbálom megfogadni a tanácsokat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!