Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek melyik viselkedés...

Szerintetek melyik viselkedés lett volna a fairebb?

Figyelt kérdés
Anyósom kb. fél éve munkanélküli. Most nehezen él, bár állítólag Ő azt mondja, hogy azért még nincs vész és megtakarított pénze is van, férjem szerint nem is kevés, bár összeget nem tudunk, de itt talán csak az a lényeg, hogy van. Mi hárman vagyunk egy család, férjem, kislányom és én. Van lakáshitelünk, én gyeden vagyok, a pénzünk általában hónapról hónapra elég, megtakarításunk egy fillér sincs. Most úgy hozta a sors, hogy talán van egy kis kiegészítő kereset, amiben közösen úgy döntöttünk a férjemmel, hogy ami befolyik ebből, azt anyósnak adjuk, mert munkanélküli. Itt jöhetne az, hogy igen, nehezen él. Ebbe anno én is belementem. De kicsit bánt, hogy amikor ezt felhozta a férjem anyósomnak, akkor Ő azonnal beleegyezett, holott szerintem evidens lett volna visszakérdeznie, hogy ti egyébként tudtok félretenni vagy hónapról hónapra éltek ti is a gyerekkel. Végül most a férjemmel abban maradtunk, hogy a befolyó pénzt elfelezzük, de ugyanakkor én is csinálom ezt a munkát és anyós is, mivel nekünk is szükségünk volna a pénzre. Szóval engem csak az bánt, hogy szó nélkül elfogadta, ahelyett, hogy visszakérdezett volna, hogy nálunk minden ok-e. Én valószínűleg ellenkező esetben nem fogadtam volna el, ha tudom, hogy a gyerekemék is hónapról hónapra élnek. Kérem, csak azok írjanak, akik nem esnek nekem, tanácsot jöttem kérni, ki hogy reagálna erre. Köszönöm!
2009. dec. 20. 13:40
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
33%
Miert ne fogadta volna el??Felnott emberek vagytok,nyilvan annyit kinaltok fel amennyit tudtok.En annyit adok amennyit elbir a penztarcam.Nem martirkodok...
2009. dec. 20. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
92%
Illett volna visszakérdeznie ,hogy kijöttök -e a pénzetekből.Én egyetértek veled.
2009. dec. 20. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
84%

szia,szerintem 100%-osan igazad van..Tudod amilyen szegénység van ebbe az Országba nem gondolom,hogy másokon kellene segíteni(persze csak ha nincs annyira rászorulva)Tudod ebböl ki is derűl,hogy ki milyen ember:(

Sok-sok sikert és kívánom,hogy legyen meg mindenetek

2009. dec. 20. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
89%
Én is azt feltételeztem volna, anyós helyében, hogy azért ajánljátok fel ezt az összeget, mert ennyit nélkülözni tudtok. (És rosszul esne, ha utána meg morgolódnál, miért nem kérdeztem vissza. Hol van itt az egyenesség? Miért kell minden mögött még valami egyéb szándékot is elvárni?)
2009. dec. 20. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Én sose fogadnék el(főleg ha van), inkább adok.

De hát különbözünk.

Viszont a Ti felelősségetek a Ti döntésetek h mit csináltok a pénzzel.

Ha nem éhezik és nincs az utcán akkor ne adjatok neki ha nektek is nagy szükségetek van rá !

Egyébként mi lenne ha nem adnátok? Lelkifurdalás v mi?

Ne őt hibáztasd . :-)

2009. dec. 20. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
48%
Tehát megbeszéltétek a férjeddel. Aztán ennek megfelelően az anyósoddal. Most meg mindent visszacsinálnál? Nem fair.
2009. dec. 20. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

Azt írod anyósnak nincs veszélyben a megélhetése.Akkor miért is kellene támogatnotok őt ebben a helyzetben amikor nektek sincs miből???Nem értelek sem téged sem a férjedet,azt meg,hogy utólag morogsz pláne nem.Miért egyeztél ebbe bele amikor felvetődött?A férjednek pedig ki az első,a családja,vagy hogy az anyjának mégtöbb legyen?Mert az érthető lenne ha nem tud megélni segítitek,de az már nem az,hogy neki segítetek halmozni,nektek meg semmi tartalékotok.Ezt beszéld meg a férjeddel,anyósod jelleméről meg levonhatod a következtetést.Viszont ha munkáról van szó,mert azt írtad ő is dolgozik veletek,akkor igazságosan ki mennyit dolgozik olyan arányban jár a fizetés,ez nem is kérdés.

Szóval most akkor ajándékba adnátok neki amiért ti is megdolgoztok,vagy ő is dolgozik,és a fizetségét kapná?Mert nem ugyan az 2 a szitu.

2009. dec. 20. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:
Aki azt mondja, hogy most meg mindent visszacsinálnék. NEM! Nem érted! Nem csinálnám vissza, csak illett volna visszakérdezni szerintem, hogy mi kijövünk-e. Akkor kiderült volna, hogy ugyan kijövünk, de egy fillér megtakarításunk sincs. A szándék azért merült fel, mert a férjemnek lelkifurdalása lenne igen, ha nem adnánk. De engem is megértett, ezért tartunk most ott, hogy fele-fele. Köszönöm a válaszokat
2009. dec. 20. 14:12
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Mi miatt lenne lelkifurdalása a férjednek??Amiatt,hogy az anyjának hozzá kellene esetleg majd nyúlnia a tartalékaihoz,ami szerinte nem is kevés?De még az sem biztos,mert ő egyedül lehet kijönne a munkanélküliből is.Neki nem kelle kisgyereket öltöztetnie,pelenkát vennie...stb...az nem kell szem elől téveszteni,hogy egy idős ember sokkal kevesebb pénzből él akinek már megvan az egzisztenciája és csak fenntartja magát mint a fiatalok.De gondolom ezt anyósod is tudja,sőt a férjed is.Sőt a férjed azt is,hogy nektek sincs nagyon miből osztogatni,akkor miért tesz ilyen felelőtlen felajánlást?Az nem érdekli,hogy ezzel a családja érdekei sérülnek??Segítsen az anyjának,majd ha szüksége lesz rá.De amíg nincs csak esetleg a kapzsisága miatt,addig a saját családjának kellene kuporgasson szerintem.
2009. dec. 20. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
Azt vettem ki, hogy valószínűleg jobban áll, mint ti, de azért ti sem éheznétek megtakarítás nélkül.
2009. dec. 20. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!