Mit gondoltok, kinek nehezebb: aki megy, vagy aki marad?

Nálunk hasonló előfordult. Külföldön élek 6.5 éve, párommal jöttem ki. Tudom milyen az, kiutazni az ismeretlenbe, habár én ugye párommal jöttem, de tényleg nehéz az első pár hónap. 2 évvel ez előtt jött az ötletem, le szeretném rakni a jogosítványt, de inkább otthon csinálnám. Nyári hazalátogatásunkkor így otthon maradtam, párom meg jött vissza. Akkor volt egy éves a lányunk. Ő velem maradt. Sajnos nem ment olyan símán, mint reméltük. Fél évet voltam otthon, le kellett volna, hogy kössön a vezetés, de sajnos csak azon járt az agyam, hogy mikor találkozunk már. Itt volt nekem mindenki-család- mégis csak ő kellett volna. Nekem nagyon rossz volt, a végén már teljesen ki voltam. Ő meg hajtott, mint az állat, túlórázott, hogy egy perc ideje se maradjon. Fél évig hétfőtől szombatig 12-14 órázott, ha épp nem dolgozott, aludt. Így neki nem volt annyi ideje agyalni. És még így is azt mondta, hogy neki is nagyon rossz volt, de szerencsére csak párszor volt mélypontja...hát nekem fél évig folyamatosan volt.

Szerintem annak rosszabb, akinek van ideje agyalni.

En az elmeno helyueteben voltam. Igazolom, hogy elmenni ugyanolyan vagy akár rosszabb is mint maradni. Akarzam meni, kihivas volt, lehetoseg, de egyben egy felelossegteljes dontes es kenyszer is. Egy idegen nyelven kell az elutazonak helytallnia, ami megduplazza az amugy is idegen kornyezet, uj kultura, uj munka stb. nehezsegeit. Be kell illsezkedni, meg kell felelni elvarasoknak es kozben az is elvaras, hogy a hatrahagyottakkal megfeleloen tartsd a kapcsolatot! Az itthonmaradoknak ugy tunhet, nagyon jo buli elutazni, sok az uj elmeny, de pont ez benne a nagyon nehez, hogy hogyan lehet a sok intenziv elmeny es azonnali megoldast kivano nehezsegek eseten (ahol egyedul vagy mint az ujjad! nincs am haver, barat, anyuka, aki odaugrik, hogy segitsen) es mellett fenntartani a parkapcsolatodat es a rokoni/barati kapcsolatokat is, hogy ne tunj lazanak, lustanak, feluletesnek stb. Aki itthon marad jo esetben (de ez is valtozhat egy-masfel ev alatt) nem kell nagy uj kihivasoknak megfelelnie, ra csakis az ro terhet, hogy mindent megtegyen a kapcsolat lelki/szellemi sikon torteno apolasaban, intenzitas fenntartasaban...es legyozze a feltekenyseget/irigyseget/es netan az itthon rastartolo kedves hoditokat...Aki kint van az a hinvagyon felul kuzdhet ugyanezekkel, hiszen szerethet ott is itt is lenni, olvassa abeszamolokat, de nem lehet reszese, az uj elmenyek tompitanak, de nem hianyt toltenek be (hanem időt/energiat emesztenek föl, ami bar jo ertelemben ertendo, de megis csak abbol kerul levinasra, amit hazafele fordulo kapcsolattartasokra tudna befektetni az illeto.).

Nekem a szemelyes tapasztalatom sajnos az, hogy ha egy kapcsolat alapbol nem hibatlan, akkor ez egy olyan probatetel, amit nem fog kibirni. Nalunk nem birta ki es en voltam az, akinek igenis nehezebb volt, legalabbis a parom idehaza eleg hamar "potolt" es akkor en még ezt nem tudtam (talan ő se), de a vilag tulfelen nem tul kellemes varni valakinek a jelentkezeset, aki ezt itthon egyszeruen bocs elfelejtettem, hogy hivjalakkal elintezte. Mindekozben ram volt, aki odakint nyomulni kezdett, csak hat en huseges szerettem volna lenni... Egy-ket elfelejtett bejelentkezes utan termeszetesen gyanut fogtam es vazze egyszer elek alapon mar nem tiltakoztam, hogy nekem otthon van valakim :-(. Szoval azt gondolom nem a marado es a elmeno kozott kell kulonbseget tenni, hanem szemelyek kozott, mert egyen fuggo, hogy ki hogyan eli meg a sajat helyzetet es hogyan kepes a kapcsolatert tenni, hogy az ennyi idonyi tavkapcsolatot tulekjen. Roviden annak nehezebb, akinek alapbol nehezebb csak lelki intimitast tartania valakivel. (Szoval, aki keptelen egy muzsaba szerelmesnek lenni, annak mindegy, hogy megy vagy marad piszok nehez, sot lehetetlen lesz ez a feladat;-D).

Nálunk a páromnak volt nehezebb, ő ment el, helyt kellett állnia egy idegen országban, idegen emberek között. Nekem ott volt a lányunk, aki megvigasztalt, ha bánatos voltam, de a párom csak egyedül volt, senkinek nem mondhatta el a báatát. De végül minden jóra fordult és másfél év után együtt van a család.

Most mondhatom, hogy mindent kibírunk együtt! :)