Mit csináljak már ezzel a nővel? Ezt az egészet igenis le kell nyelnem?

Megértem, hogy ebben a helyzetben te tehetetlennek, dühösnek és frusztráltnak érzed magad, de ez éppen azért van, mert nem a Te mozgástereden belül van a megoldás, hanem a Párodén belül.

Neki kellene felnőtt férfi létére felnőnie a feladathoz, hogy a volt feleség és a családja érzelmi játszmáit és manipulációit megtanulja kezelni, és kiálljon a saját érdekei, illetve a Ti saját érdekeitek mellett.

Ha az édesanyja tényleg nem tudná megoldani azt, hogy oviba vigye reggel a kicsit, én is természetesnek tartanám, hogy az apuka tegye meg. De abból ítélve, amit leírtál, nem ez a helyzet. Legalábbis gondolom, hogy ha pedagógus, nem 6-kor kezdődik a munkaideje.

Miért akadályozza meg a Párodat abban, hogy a sarkára álljon például ebben a kérdésben, ahogy a józan ész diktálná?

Mi történne szerinted, ha a Párod nem kelne fel minden nap 5:15-kor, hogy elvigye a gyerekét oviba, így a volt feleség kénytelen lenne elsétálni vele a 300 méterre fekvő óvodába?

Én azt tapasztalom az életben, hogy az emberek mindaddig viselkednek irracionális, felelőtlen, lusta stb. módon, amíg ezt megtehetik következmények nélkül, mert a családjuk, környezetük elviseli, vagy még asszisztál is ehhez.

Azt, hogy - ismerve a körülményeket és a volt feleséget - elmondtátok az öt éves gyereknek, hogy Ti gyermeket szeretnétek, nagyon nem tartom jó ötletnek - de gondolom, ezt most már Ti is belátjátok.

Én ezt abszolút privát szférának tekintem, amihez sem az exnek, sem senki másnak nincsen köze kettőnkön kívül.

Tudom, hogy a jó szándék vezetett benneteket, hogy a kisgyerekkel ezt megosztottátok, de az életkora miatt borítékolható volt, hogy nem marad a Ti titkotok.

Nekem amúgy is elég furcsa, mikor szülők "kikérik" a gyermek véleményét, és arról érdeklődnek, hogy mit szólna egy kistestvérhez.

Nekem valahogy úgy természetes, hogy ez a szülők döntése, és ha úgy hozza az élet, hogy megfogan a leendő testvér, akkor bőven van ideje a szülőnek felkészíteni a gyermeket a kistestvér érkezésére, és úgyis az ő nevelésükön múlik, hogy mennyire várja szeretettel a picit, és hogyan fogadja majd az érkezését.

Lehet, hogy maradi a gondolkozásom, de szerintem ha egy gyereket az életre akarunk felkészíteni, akkor azt kell megszoknia és megtanulnia, hogy ő alkalmazkodik a felnőttek világához, a környezetéhez és a körülményekhez, nem pedig fordítva.

A munkám révén egyre több olyan kiskamasszal, kamasszal találkozom, akinek szerintem abból ered egy csomó lelki, pszichés problémája és magatartásbeli zavara, hogy a szülőknek sikerült úgy felnevelnie, hogy azt szokta meg, és abban a tudatban, illetve hamis illúzióban szocializálódott, hogy körülötte forog a világ, felnőve viszont szembesül azzal, hogy ez nagyon nem így van.

Biztos vagyok benne, hogy Benneteket a jószándék vezérelt, amikor - egyenrangú parnernek tekintve őt - beavattátok ezt az öt éves gyermeket a terveitekbe, de ennek a jelek szerint sajnos az lett a következménye, hogy az anyukája most eszközként próbálja őt felhasználni a saját céljai és érdekei szolgálatába állítva, folytatva az eddigi érzelmi zsarolásait.

Én így kívülállóként tényleg abban látom a megoldás kulcsát, hogy - mivel reálisan nézve arra nincsen esélyetek és reményetek, hogy a volt feleség változtasson a hozzáállásán, - a Párodnak kell ezt megtennie, ha változtatni akartok a jelenlegi helyzeten.

Én azt kívánom Nektek, hogy sikerüljön!