Úgy érzed, hogy a megfelelő emberrel élsz együtt? Mindig rá vártál? Ő a nagy Ő?

A férjem álomférj, csakhát a szülei...

Évente kétszer jönnek hozzánk 5-6 napra, de az éppen elég!

Volt egy hosszabb kapcsolatom, az első komoly, amit évekig nem mertem felrúgni, mert pont ahogy az egyik válaszoló, én se tudtam elképzelni nélküle az életem. Egyetem első félévében kezdtünk járni, a felnőtt életemben csak ő volt. De amikor nagyon gáz lett, léptem. Bár borzasztóan féltem, el se tudtam képzelni, mi lesz utána.

Nos az lett, hogy utána már sokkal magabiztosabb lettem, és ki mertem mondani, hogy vége, amikor kellett.

Most a párommal komoly dilemmában vagyok. Nagyon szeretem és ő is engem. Együtt élünk és szinte minden tökéletes.

Azonban a múltjában vannak csúnya dolgok, amikkel nem tudok mit kezdeni. Túl sokat nem tudok az egészről, de félek, hogy mi van, ha visszacsúszik.

Nem alkudtam meg, gondolkozom. Jó vele, de félek, mi van, ha újra előjönnek a régi dolgok. Persze lehet, hogy soha nem fognak. De ha mégis, és neadjisten már van egy-két gyerekünk, akkor mi lesz? Ez a kétség mardos már egy ideje.

Hiányérzetem nincs mellette, csak ezzel a dologgal nem tudok dűlőre jutni. De amíg ez nem sikerül, addig biztosan nem megyek hozzá vagy nem lesz gyerekünk, hiába szeretem nagyon és hiába vagyok már én is "benne a korban". Inkább leszek idősebb, de boldog anyuka, mint fiatalon elvált, vagy rossz házasságba belekényszerült.

Én a legmegfelelőbb emberrel élek együtt, akivel csak élhetek. Boldog vagyok és nem szeretnék váltani, sőt a jelenlegit szeretném szorosabbra fűzni. Ő a nagy ő. Volt már szenvedélyesebb kapcsolatom, de ez más, sokkal mélyebb és sokkal jobb, nem a játszmákról és az őrületes hullámhegyekről szól, amiket persze az iszonyatos hullámvölgyek követnek. Szeretem, sokkal jobban, mint valaha bárkit.

És azt gondolom, aki ezt még nem érezte soha annak érdemes továbblépni, mert közepes kapcsolatot tuti, hogy máskor is össze tudtok hozni de érdemes próbálkozni, hogy egy igazán jót találjatok, ha úgy tetszik, a nagy őt :) Oké, biztos sokak szerint naiv vagyok, még szerintem is :D

Én mindenkit felpontoztam, annyira jó olvasni az őszinte válaszokat. Én is a nagy Ő- vel élek. Nagyon szeretjük egymást, mellette az lehetek, aki vagyok. És ez annyira jó.

37 éves voltam, amikor megismertem, 39 éves voltam, amikor házasságot kötöttünk, van két szép igazi szerelem gyermekünk, az egyik 4 éves, a másik 2, most 44 éves leszek pár hónap múlva, de igazi fiatalos anyukának érzem magam és annak is nézek ki. Tudom, hogy otthon Mo-n ezért a korért, már régen megszóltak volna, de itt ebben az országban nem foglalkoznak vele, ki mikor szül.

És azt mondom nem bántam meg, hogy ennyit vártam. És azt sem, hogy nem magyar a férjem.