Úgy érzem,hoyg anyukám nem szeret engem. Legalább is nem úgy mint a testvéreimet. Miért nem szeret engem?

valamilyen szinten ez természetes.

ugyan úgy nem lehet szeretni senkit sem. persze ez nem azt jelenti hogy téged kevésbé szeret. töled azt várja el hogy te már nagy vagy neked legyen több eszed mint az öcsédnek. ha ö beléd rug akkor ne kezdj el visítani meg kiabálni mint egy 5 éves gyerek.

téged már valamilyen szinten felnötebbnek tekint míg az öcsédet még kisgyereknek.

nekem bátyám van és ugyan ez volt. csak nálunk a bátyám élethalál között volt baba ként és anya mindig sokkal jobban féltette mint engem aki talpraesetebb és bátrabb volt. a tesóm volt az áldott jó gyerek akinek a seggét is kinyalták a mamával. mikor tini voltam engem is bántott ez és veszekedésekkor meg is mondtam neki ,ilyenkor biztosított hogy ez nem igaz és engem is ugyan úgy szeret.

pl apuval pont ellenkezö volt, ö inkább engem vitt mindenhova mert velem könyebb volt játszani engem minden érdekelt. apa ha fúrt faragott én mellette álltam és figyeltem kérdzetem. apunak pl a bátyámmal volt nehezebb bezsélgetnie meg játszani.

most már 27 évesen tudom hogy mindeketten mindkettönket ugyan annyira szeretnek csak másképp.

Szerintem a 2. válaszirónak igaza van: téged már természetszerűen idősebbnek tekint anyukád, mind öcsédet, ezért más mércék szerint bánik már veled. Ez néha nem esik jól, de helyedben ezt elismerésnek fognám fel, és próbálnák a koromhoz képest viselkedni, büszkén, hogy már 14 vagyok.

Ami anyukádat illeti biztos szeret, és értékeli, amiket segitesz, csak mi emberek olyanok vagyunk, akik nehezen mutatják ki, hogy szeretünk és becsülünk valakit. Azért van az, hogy csak akkor dicsér, mikor megkérdezed, hogy jó, hogy segitettél-e neki. Annál jobb lesz a kapcsolatotok, minél jobban összedolgoztok, ne is halgass az olyanokra, akik azt mondják, hogy ne fogadj szót anyudnak, mert ha ilyen tanácsokat fogadsz meg, akkor tényleg nagyon eldurvul majd a helyzet, ami anyudnak és neked is csak megkeseriti az életeteket. Egy-egy vita alkalmával pedig ne rohanj máshova, mint egy durcás kislány, azzal csak a problémákat halmozod.

A leirtak alapján szerintem nagyszerű anyukád van, legyél büszke rá, mert nagyon kevés szülő képes bocsánatot kérni a gyerekétől. Gondolj arra, hogy hány gyereknek vannak rossz szüleik, akik verik őket, és kilökik az utcára, hasonlitsd össze a helyzeteddel.

Szia!

nekem is van egy öcsém,és én is sokszor éreztem úgy,mint most te.Hogy őt állandóan körberajongják,rólam tudomást sem vesznek,pedig én sokkal jobb vagyok,mint ő,többet segítek,jól viselkedek,jobban is tanulok.Neki többmindent vesznek,sokkal jobban szeretik.Ráadásul engem is mindig elővettek,mikor öcsémnek rossz kedve volt,alapból azt hitték,hogy miattam,pedig hozzá se szóltam.Lényegében,amit leírtál,ugyanaz történt velem is.Öcsém folyton árulkodott,én is sokszor sírtam,aztán megszidtam őt,hogy miért teszi,aztán ezen is összevesztünk..és nekem is eszembe jutott az,hogy elmenjek otthonról.Így,19 évesen már rájöttem,nagy hülyeség volt,amit gondoltam.Azóta már rájöttem,hogy engem is ugyanúgy szeretnek,csak épp ezt máshogy mutatják ki.Mivel te vagy a nagyobb,ezért nem is babusgatnak annyira.Sztem nem fog sokáig tartani ez az állapot.Az öcsikék már csak ilyen kegyetlenek:)...Amúgy meg is beszélheted vele,ha jóban vagytok,hogy neked hogy esik az,amikor mindenért téged vádolnak.Öcsém ezt megértette,és azóta nem is árulkodik.Mondjuk ez is lehet emberfüggő,nem mindenki ugyanolyan.Szval beszélj öcséddel.De hidd el,szüleid téged is szeretnek,ez biztos,úgyhogy csak most érzed így,ne fogd fel ilyen tragikusan a dolgot. És hidd el,a legjobb családban is előfordulnak tesóveszekedések.Sőt...

Ne kérdezd meg, hogy miért nem szeret, ez nem működik. Csak mondd el neki, hogy úgy érzed, nem szeret. Persze ne szemrehányóan, hanem válassz egy olyan pillanatot, amikor nyugodtan tudtok beszélgetni. Egy nyugodt, súlytalan téma, aztán témaváltás: "Anyu, én tudom hogy gondoskodsz rólam stb, de mégis úgy érzem, hogy nem szeretsz."

Nagyon fontos nyugodtnak maradnod, bármit is reagál. Ha tisztában van vele, hogy a viselkedése nem arra utal, hogy szeretne, akkor ingerülten, hárítólag fog reagálni. Erre neked NEM SZABAD hasonlóan reagálni, csak nyugtázd egy "Értem"-mel. De lehet hogy nincs tisztában a dologgal, és akkor visszakérdez. Ez a jobbik eset, de itt is végtelenül nyugodtnak kell maradnod, csak így maradhattok párbeszédben.

Ha viszont a rosszabbik módon reagál, akkor az azért van, mert szégyelli magát, de ezzel nem mer szembenézni, nem mer kimutatni. Nem szabad belenyomnod az orrát a helyzetbe, nyugtázd, és hozd fel máskor. Ha ezt türelmesen, kitartóan csinálod, egyre jobban fog tudni szembenézni a helyzettel és a saját szerepével.

Mivel most ezegyszer tudunk érintkezni, leírok pár dolgot a jövőre vonatkozóan is, hogy tisztába légy vele. Már az is sokat segít, ha tudod hogy mik a lehetőségeid.

Először is ha súlyosbodik a helyzet, írj egy levelet a Gyermekjóléti Szolgálatnak (kérj nyugodtan segítséget valakitől, pl. tanártól, nem szégyen :) ), de ne küldd el, hanem bízd rá egy barátodra, tanárra, osztálytársad jófej szülőjére azzal a meghagyással, hogy ha szólsz, küldje el a Gyermekjóléti Szolgálathoz. Az ő feladatuk ezután a helyzet megoldása lesz, de ha eredménytelennek ítélik a törekvéseiket, jelzést tehetnek a Gyámhatóság felé.

Ezután mondhatod majd anyukádnak, hogy ha nem változtat ezen, akkor szólsz a Gyermekjóléti Szolgálatnak, és nem kell tudnia, hogy bebiztosítottad magad. Ez súlyosabb helyzetben is hatásos lesz.

Végül a legrosszabb esetben pedig 16 éves korodtól dönthetsz arról, hogy hol akarsz lakni és iskolába járni. Ha erre kerülne sor - reméljük távolról sem fajul idáig a dolog -, akkor ugyanazt kell tenned mint fent, csak a levélben arról írni, hogy el akarsz költözni, és biztosítsák, hogy a 16 éves korodtól életbelépő Szabad Lakhelyválasztási Jogodat érvényesíthesd.

Ha szeretnél később tanácsod kérni ilyen technikai dolgokban, írj privátban, válaszolok, és akkor tudni fogod az elérhetőségem.