Szerintetek kinek van igaza?
Tegnap este átjöttek a sógoromék hozzánk, és történt egy incidens, ami miatt most áll a bál. Nagyon meg vannak sértődve ránk, bár én úgy érzem semmi rosszat nem tettem, de kíváncsi vagyok, hogy ti kívülállók hogy látjátok ezt.
A kisebbik lányuk fél a kutyáktól, nekünk viszont van 2 kutyusunk. Ritkán jönnek hozzánk, ezért úgy egyeztünk meg, hogy azt a néhány alkalmat kibírják az udvaron a kutyák, amúgy is elvannak kint kizárás nélkül is. Tegnap azonban fagyott is, ráadásul az egyik kutya beteg is kicsit, úgyhogy amikor telefonáltak, hogy jönnének, azzal kezdtem, hogy részünkről oké, de a kutyák bent maradnak a fenti okokból, úgyhogy döntsék el jönnek-e így is, vagy áttegyük másik napra. Megbeszélték, hogy jönnek így is, a gyerekek majd játszanak az emeleten, arra a pár perce meg kimennek a kutyák, amíg megjönnek-hazamennek sógoromék.
Minden ment is úgy, ahogy megbeszéltük. A kutyák éppen kint voltak az udvaron, amikor a kislány lejött hozzánk, odaült mellénk. Amikor jeleztek, hogy bejönnének, én szóltam, hogy most menjen fel, ha fél, mert a kutyusokat beengedem. Ő nem fél, ha a kutyák nem mennek oda hozzá, akkor nem lesz gond. Én egyből a kosarukba küldtem őket, amúgy is 10 év feletti mindkettő, már nem is nagyon mászkálnak, ha nem muszáj. Egyébként sem voltak soha agresszívek, két beagle-ről van szó, konkrétan fát lehet hasogatni a hátukon, olyan jámborak voltak mindig is.
Szóval, kinyitottam az ajtót, a két kutya konkrétan cammogott a helyére mellettem, egyszer csak a kislány ormótlanul üvölteni kezd, (de tényleg, azt az artikulálatlan, teli tüdőből üvöltést képzeljétek el), hogy őt a kutyák meg akarják harapni, és fölrohant az emeletre, ahol még percekig folytatta a hisztizést. 6 éves egyébként, tehát már nem olyan kicsi.
Ráadásul még sógornőm is nekem esett, hogy zavarjam ki a korcsaimat, mert ha csak hozzáérnek a kislányhoz, hát ő lelöveti őket, és én is micsoda egy szemét, önző kutyab..i vagyok, mert fontosabbak a kutyák mindennél.
Értem én, hogy nem mindenki szereti a kutyákat, de úgy gondolom előre szóltam nekik, hogy a kutyák bent lesznek, ráadásul tényleg ott voltak mellettem, a kislánynak még csak a környékén sem voltak. Nekem is vannak gyerekeim, a középső éppen ugyanennyi idős, soha nem volt semmi baj a kutyákkal, soha senkit nem bántottak, úgyhogy szerintem kicsit túlreagálták az esetet, ráadásul most még nekik áll feljebb, mert nem zártam ki a kutyákat. Hazaviharzottak, és azóta megy a sértődés, hogy nekünk fontosabb a két kutya, mint a család, és milyen szemetek vagyunk.
Ti mit gondoltok?
én csak azt nem értem, hogy a szülők miért nem partnerek abban, hogy a kislánynak megmutassák, hogy nem kell a kutyáktól félni? mert az oké, hogy fél tőlük, de akkor szépen meg kéne neki mutatni, hogy attól a kettőtől nem kell tartania, ha szépen megy oda hozzájuk.
itt azzal van a legnagyobb gond, hogy szerintem a sógornő és a sógor sem szeretik a kutyákat és eszük ágában nincs ezáltal megtanítani a kislánynak azt, hogy nem kell minden kutyától félni.
korrekt voltál, hiszen szóltál előre, az már az ő döntésük volt, hogy így is meglátogatnak titeket, vagy sem.
Szerintem abszolút helyesen cselekedtél, szóltál, hogy mi a helyzet a kutyákkal, időben jelezted, hogy be fognak menni a házba. A sógornődék valószínűleg megijedtek mikor a gyerek nekiállt üvölteni, illetve gondolom kellemetlenül érezték magukat és legjobb megoldásnak a támadást vélték felétek, illetve nem tudták lereagálni a helyzetet. Nekünk egy 10 hónapos kajla, aktív törpe pincserünk van. Amikor látogatóba jöttek barátok, akiknek van egy 2 éves kislánya, mi is szóltunk előre, hogy nem kell megijedniük ha a kutya körbe-körbe futkozik a lakásba, vagy ha ugat az első percekben, mert jelzőkutya, rögtön ugat ha idegen érkezik, hiába ismeri az illetőt, de nem fog bántani senkit. Így is történt minden az első perctől fogva, a 2 éves kislányt ugatta 5 percig, de a kislány nyugodtan állt és nézte a kutyát, mert tudta, hogy mi vár rá. A kutyusunkra hámot is adtunk, mivel hajlamos arra, hogy rágcsálja az ember kezét és azt használja játéknak (sajnos egyszer már leszoktattuk erről, de mióta "kamaszodik" ismét előjött ez a szokása), így amikor láttuk, hogy belelendülne és megy a kislány után, vagy a kis nadrágjába akar csípni, akkor rögtön megfogtuk és lenyugtattuk, hogy szépen játszon. :D Szerintem a sógornődéknek kellett volna elmagyarázni a gyereküknek, hogy mi fog történni és nem kell félni. Nálunk ugyan a kutya nem nyugodt és még produkálja is magát ha vendégek vannak, mégsem volt baj. De ha az anyuka vagy az apuka ijedten reagál ha a kutya ugat, vagy belelendül a játékba, akkor a kislány is megijedt volna, mert nem tudja mi történik, csak azt, hogy a szülei üvöltenek és valami nem jó dolog történt...
A sógornődék idióták..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!