Van egy olyan érzésem, hogy anyukám mentális nem normális. Szerintetek?

Az a probléma,hogy 19 éves vagyok,és anyukám naponta legalább 3x megcsinálja azt,hogy gügyögő hangon azt mondja nekem,hogy olyan vagyok,mint 3 éves koromban.Ezenkívül olyan szintű önállótlanságra nevelt,hogy teljesen "életképtelen" vagyok,még teát sem tudok főzni,nem tudom,hogy működik egy mosógép,stb. Ezzel az a fő probléma,hogy azt hiszem,ezt szándékosan tette -még ha tudta alatt is- méghozzá annak érdekében,hogy mindig szükségem legyen rá.Meg nem is tudom milyen példát hozzak még... pl egyszer beteg voltam,mondta,h vegyek be panadolt,jó bevettem,aztán meg hallottam,hogy a telefonba azt mondja,hogy "Timi most beteg,adom neki a panadolt,nem tudom lemegy-e tőle a láza" Hát ez az "adom neki" szöveg már kiverte nálam a biztosítékot,2éves kisgyerekek anyukái beszélnek így!!! Én meg egy egyetemista lány vagyok... Egyébként igencsak rányomja a bélyegét a személyiségemre,mindenkinél kisebbnek érzem magamat,semmi önbizalmam nincsen... Ja meg nem kérem tőle,hogy hozzon be nekem a szobámba innivalót,de mégis behozza,utána meg délután az orrom alá dörgöli,hogy én ELVÁROM tőle,hogy innivalót hozzon a szobámba... Ez most mi?????

Na az az egyik oldal... Másik meg az,mikor ok nélkül (vagy inkább mondvacsinált indokokkal) üvöltözik velem (káromkodva) hogy a k*rva isten b*ssza meg,mi a f*sznak zártam be az ajtót,meg pl ha elromlik az iwiw,akkor is ordítani kezd,hogy ÉN rontottam el (hiába magyarázza neki az ember,hogy akkor épp dolgoznak a honlapon,meghogy nekem semmi közöm hozzá) nem is gondolkozik,csak ordít,mint egy őrült.Meg néha fogalmam sincs miért,de ilyen megvetéssel néz rám,de nem merem megkérdezni,h éppen mi baja van,mert addig jó,míg csendben van

Egyébként fizikailag nem bántalmaz,nem alkoholista,ketten élünk a lakásban.(Nincs testvérem,apukámtól elvált)

Szerintetek ezek milyen betegségre utalnak?Vagy egyszerűen ilyen személyiség?