Nincsenek érzelmeim? Nem tudom csak úgy szimplán elsírni magam, nem tudok szomorú lenni. Miért?

szia!

tudom milyen rossz érzés, én is így vagyok vele. Legbelül nagyon szomorú tudok lenni pl. temetésen, de már cikinek érzem, hogy 1-2 könnycseppet nem bírok kimorzsolni magamból. Sőt, én sokszor ha sírnom kellene, kínomban mosolygok ...:S pedig nem vagyok tini. Szerintem nálam jópár olyan dolog volt az életemben, ami megkeményített, lélekben erőssé tett. Ez nagy előny, de szomorú alkalmakor meg nagy hátrány.Egyébként nem vagyok érzelemtelen , családom, babám van, érdekes néha nála előjön hogy elfátyolosodik a tekintetem, de egyébként nem...Így fogadtam el magam, és még jópáran vagyunk így ezzel. Mi belül sírunk.

Én ilyen voltam régebben teljesen. Vagyis én csak dühömben sírtam, na az elég ciki volt, amikor valakivel összevesztem és elbőgtem magam. De bánatomban sosem. Szintén ugyan ez a helyzet, amikor papám meghalt, én voltam az egyetlen aki nem sírt, pedig nagyon szerettem. Meg amikor egy nagyon kedves ismerősöm meghalt, akkor is ugyan ez volt. Nagyon sokan szerették, mindenki sírt, én egyedül nem, pedig ez már évekkel ezelőtt volt és a mai napig nagyon hiányzik.

Nekem ez akkor változott meg, amikor a lányom megszületett, azóta ha kell, ha nem én mindenen pityergek. Nem tudom miért, szülés után sok mindenben változtam, ebben is. Régen nem létezett olyan szomorú film, amin én sírni tudtam volna, most meg... Áá néha már nagyon idegesít.

Jó nektek én meg minden hülyeségen képes vagyok sírni, szóval az se jó.Tök mindegy, hogy boldogsától hatódok meg vagy szomorú dolog történik én akkor is elpityergem magam.Én elég érzékeny vagyok. Még jó, hogy a barátom olyan megértő :)

Szerintem nem kell szégyelni ha nem tudsz sírni, az a lényeg, hogy te mit érzel és mi van ott legbelül.Néha még akér hasznát is veheted.És így talán kevesebben tudnak megbántani.

Szerintem semmi sincsen véletlenül. Én egy ideig arra vágytam, hogy ne legyenek érzelmeim, mert alkalom adtán gyakorlatilag kontrollálhatatlanná tettek. Azután megértettem, hogy miért van rájuk mégis szükség.

A hindu kozmológia szerint 3x6 érzékelésünk van. Valami csak akkor lehet igazán valós észlelet, ha a három fő csoportot megmozgatja. Lélekben-szellemben-testben. A sorrend most mindegy. Ezek a következőek:

I.: Belső állapotok érzékelésére szolgáló csatornák (lélek):

- Egyensúlyérzékelés

- Mozgásérzékelés

- Éhségérzékelés

- Szomjúságérzékelés

- Fájdalomérzékelés

- Gyönyörérzékelés.

II. Az emberi viszonylatok érzékelésére szolgáló csatornák (szellem):

- Szóérzékelés

- Gondolatérzékelés

- Hangulatérzékelés

- Szándékérzékelés

- Jellemérzékelés

- Időérzékelés

III. A külvilág érzékelésére szolgáló csatornák (test):

- Hőérzékelés

- Érintésérzékelés

- Szagérzékelés

- Ízérzékelés

- Hangérzékelés

- Fényérzékelés.

Ha úgy érzed, hogy valami nincsen rendjén, akkor figyelj. Ha felismered a problémát, az már az első lépés. Tanuld meg elfogadni magadat olyannak, amilyen vagy. Így esetleg lesz esélyed arra, hogy olyanná válj, amilyen lenni szeretnél.

Nagyon érdekes ez a hindu kozmológia! :) Figyelni fogom!

Nem érdemes erőltetni a könnycseppeket (sem) csak hogy mások lássák, vagy mert mások mit gondolnak, szerintem. Te hogy érzed, minden rendben van? Rendbe tudtad magadba tenni a rokonaid halálát?

Úgy tűnik, sokan vagyunk, akik nem nagyon sírnak temetésen. Apu halálakor sem sírtam, sem a temetésekor, de úgy érzem, magamban rendbe tudtam tenni az érzelmeimet. Gyerekkoromban "nagyon sírós" voltam, anyu szerint minden apróságon, amit persze én egyáltalán nem apróságnak éltem meg. Talán ennek következményeként ezután valamennyire magamba zártam a dolgokat, a könnyeket is, talán mások is így vannak. Miután azonban sikerült valamennyire feldolgozni a gyerekkori dolgokat, változtatni, azt gondolom, ennek hatására az ember megváltozik, átértékel dolgokat, más szemmel látja pl a haláleseteket, emiatt intéztem el magamban az érettségi előtti napon mama halálát, majd az összes eddig meghalt rokonomét máshogy, és most nemrég (35 évesen) apu halálát is könnyek nélkül. Ált. egyébként azt mondják, baj, ha valaki nem tud könnyet ejteni, szerintem ez csak arra vonatkozik, ha valaki magába zárja, lenyeli a problémát, nem dolgozza fel, és egy idő után a sok lenyelt sérelem tornyosulva utat tör. Szerintem nem a könnyek számítanak, hanem ami "mögötte van", hogy magadban hogy éled meg, hogy tisztázod a helyzetet. Hozzáteszem, az, hogy halálesetekkor nem sírok, az nem azt jelenti, hogy sosem, a lényeg, hogy figyelem, ne zárjam magamba az érzelmeket, így pl. hétköznapi helyzetekkor kimutatom az érzelmeimet. (Tegnap pl. olyan tehetetlennek éreztem magam, hogy a kislányomnak nem tudtam az idén sehonnan Mikulást "varázsolni", lemaradtunk az üzleti Mikulásról is, ünnepségen nem volt, pedig annyi mindent tettem érte, hogy ez összejöjjön, ezért ez kijött belőlem.)

Javasolni tudnám a Bach virágterápiát, ami úgy ált. a lelkünk egyensúlyában segít, persze még sok más is segíthet (kineziológia, pszichoterápia, jóga...stb), igazából az segít, amit jónak érzel, ami meggyőz. Amiért a Bach virágcseppekre gondoltam: ezek mintegy "mellékhatása" lehet az érzelmek letisztulása, pl. ennek hatására az arcvonások is kifinomulhatnak.

A minden szempontból legjobbat kívánom Neked!