Mindenki ismeretségi köre hisztériás a betegségekkel kapcsolatban?
Minap kaptunk egy bélfertőző vírust. Én korházba is kerültem. Mindenkinek ez volt az első kérdése: H1N1?
Volt aki szabályosan ki akarta zsarolni, hogy mondjam ki hogy igen ez az. Bár nem emlékszem, hogy hányásal hasmenésel reklamálták volna a hírekbe. Olyan hisztéria támadt a környezetünkbe, hogy szó szerint mindenki támogatot minket telefonon keresztül, de személyi segítséget az nem adtak volna. A mentősök ápolók, csak a korházba vannak, ha otthoni segítség kell akkor már le vagyunk szarva, nehogy rákenjük a másikra még akkor is, ha már kiszolgálni sem tudjuk magunkat?
"A virológus szerint minden ötödik beoltott embernél előfordulhat, hogy az oltás ellenére megbetegszik, de tüneteik legtöbbször csak enyhék."
Há'marha enyhék voltak ennél! Ha kórházba került.
Minden H1N1 csak a bakteriális felülfertőzések gyakorisága miatt veszélyes, nem önmagában.
Érdekes ebben a nagy "világjárványban" egy országban sincs ilyen hiszti mint nálunk. Se állami propaganda szinten, de az emberek között. Az elmúl hónapokban végigutaztam fél Európát és az USA-t, de nem ez folyik a híradókból. Sőt a legtöbb országban - pl. a németeknél - már az ottani ÁNTSZ kiadott egy közleményt, hogy "bocs emberek, azt hittük nagyobb lesz a baj, ez nem zűrösebb mint egy sima influenza".
Csak nálunk van belőle hiszti
Kedves 21:51-es!
Akkor nem nézhettél szét eléggé, mert pár helyen tüntetnek is ellene, van, ahol vissza is vonták a vakcinát..
És úgy gondolom azért nem kéne lehülyézni és szidni a másikat, mert ő azt látja jónak, ha beadatja, vagy nem adatja. Mind a kettő mellett és ellen is vannak érvek. Ezt mindenki maga dönti el. Szerintem inkább az a "hülye" aki nem képes elfogadni és tisztelni mások véleményét, döntését (akinek nem inge, ne vegye magára)
Az én ismeretségi körömben szerencsére nincs ekkora mizéria. Ugyanúgy élünk, ahogy eddig, semmi nem változott, ami úgy gondolom, hogy így van rendjén.
"...Franciaországban 111-re emelkedett az H1N1-vírus halálos áldozatainak száma, miután a héten 19-en vesztették életüket az új típusú influenza miatt.
A francia egészségügyi intézet (INVS) pénteki közleménye szerint eddig 567 súlyos megbetegedés történt, közülük 155 személyt jelenleg is intenzív osztályon ápolnak. A súlyos esetek közül 86-ot december 1. után regisztráltak.
A francia kormány múlt szombaton úgy döntött, hogy mozgósítja a hadsereg egészségügyi dolgozóit. A kezdeti mérsékelt érdeklődés után ugyanis a múlt héten megrohamozták a franciák az új típusú influenza elleni védőoltást kínáló központokat, ahol a várakozási idő gyakran több óra. Szervezettségi okokra hivatkozva a háziorvosok továbbra sem adhatják be a védőoltást.
Roselyne Bachelot egészségügy miniszter üdvözölte, hogy egy hét alatt 750 ezerről duplájára nőtt a beoltottak száma. Míg november közepén naponta alig 12 ezren kérték az ingyenes vakcinát, addig a héten napi 180 ezerre nőtt a számuk.
A 65 millió lakosú országban eddig 4 millióan estek át az új típusú influenzán. A miniszter azt reméli, hogy amennyiben naponta 250-300 ezren keresik föl az oltóközpontokat, február végéig 30 millióan lesznek beoltva..."
xxxxxxxxxxxxxxxx
"...Egyfajta stratégiaváltás következett be Németországban az új influenza elleni harcban. Szakértők így értékelik a járványos megbetegedésekkel foglalkozó Robert Koch Intézet legutóbbi felhívását arra, hogy lehetőség szerint mindenkit be kell oltani a H1N1-vírus ellen.
A kormány egyik legfontosabb egészségügyi tanácsadójának szerepét betöltő intézet ajánlását ismételte meg pénteken közzétett felhívásában az úgynevezett szövetségi oltási bizottság. Ennek lényege: immár nemcsak az egészségügyben dolgozókat, a krónikus betegeket és a terhes nőket kell beoltani, hanem - szó szerinti megfogalmazásban - mindenkit. Figyelemre méltó, hogy az ajánlás olyan időben hangzott el, amikor az adatok szerint Németországban csekély mértékben csökkent az új fertőzések száma. A szakértők arra figyelmeztettek: a korábbi tapasztalatok alapján egyáltalán nem zárható ki, hogy a vírus "tombolásának" csendesedése után a fertőzés újabb hullámával kell számolni.
Ezt hangsúlyozta Európa egyik legtekintélyesebb járványügyi intézményének számító Robert Koch Intézet is.
Az intézet szerint az oltás azért is különösen fontos, mert egyáltalán nem lehet előre jelezni, hogy a vírus miként terjed tovább. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az "új hullám" egyáltalán nem zárható ki - fogalmazott a Robert Koch Intézet, amelynek véleménye szakértők szerint mindenképp mértékadónak számít.
Az idézett szakértők mindennek alátámasztására emlékeztettek arra is: november végén hasonló figyelmeztetést fogalmazott meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is. Azaz arra intett, hogy az új influenzát semmiképp nem szabad lebecsülni, és nyomatékosan hangsúlyozta: az egyetlen védelmet az oltás jelenti..."
xxxxxxxxxxxx
"...Görögországban, Cipruson és Törökországban is hihetetlen gyorsan terjed az újinfluenza, és ennek megfelelően az utóbbi napokban a H1N1 miatti halálesetek száma is jelentős mértékben megugrott. Eközben az Európai Unió (EU) már a felesleges oltóanyagokat igyekszik átcsoportosítani a súlyosabban érintett területekre.
Európa délkeleti felét sem kerüli el az újinfluenza. Görögországban már 28 ember vesztette életét az új típusú influenzával (vagy annak szövődményeivel) kapcsolatban, az esetek többsége az elmúlt pár napban történt. A Fertőző Betegségek Kontrollálásáért Felelős Központ (KEEL) adatai szerint eddig 2 274 emberről derült ki teljes bizonyossággal, hogy újinfluenzával fertőződött meg. Ez több mint 400 fővel több, mint egy héttel ezelőtt.
A görögök viszont egyre inkább komolyan veszik az oltást (nem úgy, mint a lengyelek) – a görög egészségügyi miniszter is igyekezett besegíteni az oltási kedv növelésébe, Mariliza Xenogiannakopoulou a kamerák előtt adatta be a vakcinát. A Kathimerini napilap tudósítása szerint a görögök – elképzelhető, hogy részben a reklám hatására – ezrével mennek az oltóközpontokba beadatni a vakcinát. Görögországban eddig 124 968 ember oltatta be magát.
Cipruson is kritikus a helyzet, jelenleg 19 gyereket kezelnek súlyos szövődményekkel a nicosiai Makariosz Kórházban. A Cyprus Mail napilap jelentése szerint az utóbbi napokban egyre többen fordulnak orvoshoz inluenzaszerű tünetekkel. A kórházak egyelőre nem közöltek adatokat arról, hogy hány embert oltottak már be a H1N1 ellen, mivel arra hivatkoznak, hogy a későbbiekben majd az összesített adatokat fogják ismertetni a nyilvánossággal.
Chrysztalla Hadjianasztasziou, a ciprusi egészségügyi minisztérium H1N1-ért felelős vezetője újságíróknak nyilakozva elmondta, hogy az oltást először a legveszélyeztetettebb csoportoknak adják be, és csak ezután jöhet a lakosság többi része. Hadjianasztasziou megerősítette azokat az értesüléseket, melyek szerint 2010 elejére a szigetországnak már több mint 400 ezer vakcina fog rendelkezésre állnia, amellyel az ország több lakosságának több mint 50 százalékát tudják majd beoltani a vírus ellen.
Törökországban, mint a térség legnagyobb államában, a H1N1 miatt elhunytak száma már sokkal nagyobb méreteket ölt. A Hürriyet című török napilap tudósítása szerint ugrásszerűen növekszik az újinfluenzával kapcsolatos halálesetek száma: az utóbbi napokban újabb 46 ember vesztette életét és ezzel már 241-re emelkedett az áldozatok száma. A két kontinensen átívelő országban emellett 232 embert kezelnek kórházban, 86-an intenzív ápolásra szorulnak, 62 ember pedig olyan súlyos állapotban van, hogy már csak lélegezetőgépekkel tudták megmenteni az életüket..."
xxxxxxxxxxxxxx
"...A világszerte elterjedt vírus Spanyolország területén is komoly gondokat okoz. Röviddel azután, hogy a népességet tájékoztatták a vírus megjelenéséről és annak következményeiről, már megjelentek az első fertőzöttek a kórházi rendeléseken. Azóta több halálos áldozatot követelt a járvány.
Az egyik első tüneteket produkáló fiatalember pár nappal korábban érkezett vissza Mexikóból. Az első esetet követően pár napon belül megsokszorozódott a fertőződöttek száma. Jelenleg a spanyol területeken a betegségben elhunytak száma 88 főre tehető. Ebből 15 haláleset a múlt héten következett be.
Az Egészségügyi Minisztérium utoljára kiadott közleményében azt nyilatkozta, hogy a vírus terjedése óta már 145.113 fertőzést észleltek. A világjárvány még nem érte el a csúcspontját, de az Egészségügy abban bízik, hogy ez november végéig meg fog történni. A fokozatosan növekvő megbetegedésekre való tekintettel azt javasolják, aki teheti, oltassa be magát. Ezt azzal is igyekeztek megindokolni, hogy a jelenleg Spanyolországban az influenzavírusos megbetegedésben szenvedők 97%- a a H1N1 variánssal fertőzött.
Az Egészségügy meghatározta azon embereket illetve csoportokat, akik a veszélyeztetettebbek közé tartoznak. Ebbe a csoportba sorolhatók a terhes nők, a 60 évet betöltöttek és a 18 évnél fiatalabbak, az egészségügyben dolgozók, hivatalnokok, légzési megbetegedésben szenvedők, szív és érrendszeri panaszokkal küszködők és azok, akik komolyabb betegségben szenvednek. Az ő számukra egy másfajta oltást állítottak össze. Ez múlt hétig nem volt még hozzáférhető, azóta már mindenki számára adott a lehetőség, hogy beoltassa magát. ..."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!