Ilyenkor hogyan tovább szerintetek?

A kérdést azért ebbe a kategóriába írtam, mert a családdal is összefügg a kérdés lényege. 22 éves lány vagyok, most írom a szakdolgozatom (bár elég nehezen megy), a párom 1 éve végzett ugyanezen a szakon (gazdasági irány). Igazából egyikünk sem volt oda ezért a szakért, főleg én nem, de végül a párom is inkább külföldre ment egy gyorsétterembe, mintsem idehaza soha ne jussunk egyről a kettőre. Ezért most kijár (határ mellett élünk) és jól keres, félre is tud tenni, mivel az én szüleimnél lakunk, de sok el is megy, ugyanis magunknak (a rezsin kívül) mindent és sok dolgot a közösbe is állunk, így kb. havi 100 ezret tud félretenni, míg nekem vészesen fogy a korábban összeszedett pénzem, mert a szüleim még a kenyeret sem vennék meg nekem, pedig ők akarták annyira, hogy egyetemre menjek. Ők egyébként nagyon jól keresnek (havi fél millió felett), mégsem támogatnak ennek megfelelően. Ezért nem tudunk egyről a kettőre jutni, bár a párom tesz félre, de én nem, így egálban vagyunk, az az évi 1-1,5 millió, ami marad, ennek egy része elmegy a kocsijára, számítógépre, telefonra, főleg a 2. a fontos, mivel 1 éve elkezdtünk weblapkészítést tanulni itthon, és ehhez gyors, megbízható gépekre volt szükség. Nekem kocsim nincs, a szüleim vettek egyet nekem (a saját nevükre!), amit a húgom kisajátított, majd a kocsi tönkrement, nem járnék vele munkába, mivel veszélyes és a szüleim nem akarják megjavíttatni, el akarják adni. Én meg azt a kis 800 000 t-omat, ami maradt, nem akarom mind egy öreg kocsiba beleölni. De így nem tudom, hogy fogok eljárni dolgozni faluról.

Szó mi szó, a párommal együtt van közel 2 millió Ft-unk. Azonban lassan el kell költöznünk anyáméktól, mivel a kapcsolatunk borzasztó velük, a húgom és a pasija iszákosok, nem bírjuk elviselni az életstílusukat, a szüleim meg őket védik (a húgom a kis kedvenc kicsi korunk óta, igazi elkényeztetett fruska, lopja a holmijaimat, amiket a párom vesz, mindent zárni kell, de így is felzabálják a drága kajáinkat a hűtőből stb.). Szóval úgy 1 éven belül mennünk kell innen, ha addig be nem telik a pohár. Én június körül tudok elmenni dolgozni, akkor fél év munka után félre tudok tenni talán 3-400 000-et, a párom többet, mondjuk addig csinálunk pár weblapot (külföldi ügyfeleket keresünk, az első egy osztrák éttermes, így reméljük, beindul az üzlet hamarosan), összesen lesz 3-4 millió Ft-unk. Csakhogy abból itt, az osztrák határ mellett még egy bunkert sem lehet venni, meg annyira nem is maradnánk az országban, ha már külföldre köt a munkánk, a páromnak így is elmegy havi 50ezer a bejárásra + a rengeteg kocsijavítás, -kopás. Anyám azt mondja, költözzünk be a jelenleg kiadott házunkba, de apámnak ott lakik az egyik alkalmazottja, aki a szíve csücske, sosem bocsátaná meg nekem, ha miattam anyám kidobná onnan, plusz a ház felidézné a gyerekorom szörnyű emlékeit, amit nem szeretnék, na meg anyámnak sem jó kiszolgáltatva lenni, eddig sem segített túl sok mindenben, még két szelet kenyeret is húszszor a szememre hány, így nem akarok oda költözni, nem akarok tovább anyám lábtörlője lenni (ez hosszú, de akárhányszor a húgomnak sötét ügyei vannak vagy elszúr valamit, én vagyok elővéve, mindig rajtam csattan minden ostor, ráadásul a házassági problémáikba is bevonnak, amikor valamelyikük mellé állok, a másik megszívat meg nem beszél velem stb.). Szóval függetlenedni akarok tőlük, messzire menni, de nem megy. Ha 1 évig ki is bírom valahogy itt (nehezen), és bejön a weblapkészítéses dolog, akkor sem lesz semmi pénzünk, amiből kezdhetünk valamit. Külföldön 2-3 ezer euró a kaució egy lakásnál, plusz be kell rendezni (a többsége üres), ezzel el is fogyott a pénzünk. Nagy álmom, hogy egyszer legyen egy lakásom/házam Spanyolországban, 1,5 éve tanulok spanyolul is (mellette felsőfokon németül, gyengébb középfokon angolul beszélek), de úgy látom, ha akarok valamit kezdeni az életemmel, még csak nyaralni sem mehetek el oda, ugyanis nincs felesleges pénzem a 130-150ezres repjegyekre.

Magyarán itt állok 22 évesen, a szakdolgozatom nem megy, a párom egy nagyon alja helyen dolgozik, kint számolva az egyik legrosszabbul fizető helyen, karrierépítésbe bele sem fogunk inkább (én 25-6 évesen már gyereket akarok, de így hogyan?!), a szüleink nem támogatnak minket (az enyémek az ittlakással csak-csak, de a párom családja semmivel), az idegeinket mindkét család csak öli, lehúznak minket, beleszólnak mindenbe, de azt mondják, ha ők tudtak házat venni "maguktól" (jah, az én anyám is meg a párom anyja is örökölt, abban laktak évekig, különben semmilyük sem lenne), akkor mi is oldjuk meg, ahogy akarjuk, szerintük nem vészes albérletben lakni (de persze soha nem próbálta még egyik se egy napig sem).

Szerintetek így mikor lesz valami az álmaimból? Hogy leszek én 25-6 éves fiatal anyuka, hogy jutok ki Spanyolországba, hogy futtassunk fel egy weblapkészítő vállalkozást? Mi értelme volt egész fiatalkoromban csak tanulni és tanulni (alig buliztam, nem szórom a pénzt, az egyetlen "hobbim", hogy szeretek vásárolni, de ezt sem viszem túlzásba), mi értelme, ha még egy normális autóra sem futja, ha mindig azt nyögjük, hogy olyan buták voltunk, hogy elcsesztük 4, illetve 6 évet az egyetemre (párom gazdaságinformatikát tanult (félreértés ne essék, ez más, mint a webes terület), de 4 év után otthagyta, ekkor kezte a gazdaságit). Elcsesztünk több évet az életünkből, aztán nem tartunk sehol 22 és 26 évesen, a szüleinkre meg osztrák csicska munkákra vagyunk kényszerítve. Mikor a párom mondja valakinek, hogy diplomája van, mindenki csodálkozik, hogy egy gyorsétteremben kell éjszakánként güriznie olyan emberekkel, akik a 8 általánost is alig járták ki. Elég szánalmas a helyzetünk, másnak hogy sikerült egyről a kettőre jutnia? Min javíthatnánk még, hogy legyen esélyünk egyszer a gyerekekre és a lakásra is? Mit tehetünk még?