Zavar, hogy a kislányom nem apának hívja a páromat, hanem a keresztnevén (? )

Azért hívja a becézett keresztnevén, mert tőled is ezt hallja.

Én apának szólítottam anyám második férjét, de azért, mert pár év után én, magamtól megkérdeztem tőle, hogy szólíthatom-e így. Ha kényszerítettek volna rá, valószínűleg még most is a keresztnevén hívnám, pedig néhány évtized eltelt azóta.

Csúnya kérdésem van: téged ez ugye nem azért zavar, mert így mások előtt, a külvilágnak nem tudod eljátszani, hogy ti vagytok a mintacsalád?

És ha ti is szétmentek,akkor mit mondasz neki? Vagy minden pasidat apának kell majd szólítania?

Nem értelek,nagyon gyerekes gondolkodás."Duzzogok" mert a pasimat nem apának szólítja...Pff

De ha a gyerek tudja hogy az nem az apja akkor miért hívja úgy?

Nem az apja. Ezt nem lehet tőle elvárni. Hagyd rá hogy ő dönthesse el hogy hívja.

Ez ne zavarjon.

Mondok egy hasonló példát:

Van egy fél testvérem, édesanyám által a testvérem.

3 éves korától az én édesapám neveli, és a keresztnevén hívja.Anyukám azt mondta hogy minden pasit akivel össze jön miért kellene a gyereknek apának szólítani!

Én ezzel értek egyet!

A gyereknek van apja, ha foglalkozik vele ha nem!

Nem biztos hogy meg marad a párod, lehet még lesz 1-2-3 akkor mindet hívja apának?

Unokatesóim az édesapjukat is a keresztnevén szólítják, mert kicsi korukban ezt hallották, hogy mindenki így hívja, és ezt szokták meg.

Ettől még nagyon szeretik és tisztelik, rajonganak az apjukért. Sztem még ez sem gond, az meg pláne nem, hogy a lányod a nevelőapját a keresztnevén szólítja.

Én a nevelőapámat sokáig apának hívtam, csak hát egy szar ember, meg szörnyű dolgokat tett velem. Azóta nem jön a számra hogy apa, maximum az, hogy fater. A keresztnevén viszont akkor sem tudnám szólítani, mert kicsi koromban annyira belém sulykolták, hogy "ő etet, ő nevel, ő foglalkozik veled, tehát ő az apukád". Érdekes dolog ez.

Párom 9éves kislányát pelenkás kora óta mi neveljük,van közös gyerekünk. A kislánynak az anyukája olyan amilyen,nem szeretem, voltak húzásai bőven,amik okot adtak arra,h.ne tűrjem meg a közelemben,de a lánynak az anyja,mégha el is hagyta a gyerekét. Volt egy időszak amikor anyának hívott. Leültünk megbeszélni. Mondtam,h.van anyukája,szereti,de ha engem mégis úgy pszeretne hívni,nem gond,megengedem,jól esik. Az anyját addig nem nzavarta h.anyának hív,amíg a gyerek el nem mondta,h.én is beleegyeztem. Kiverte a balhét,h.mi az h.átveszem a helyét és mit gondolok magamról?! Teljesen padlót fogtam! Azelőtt hónapokig anyázott a gyerek még előtte is és nem szólt. A gyerek összezavarodott,tartott az anyja dühétől,beszólásaitól,így félve visszatért a keresznevem használatához. Láttam rajta,h.nehezére esik a nevemen szólítani,de nem akartam több vitát. Ma már csak a nevemen szólit,másnak anyukájaként emleget. A közös gyerekünk természetesem anyát mond,egymás közt is így emlegetnek.

Amit ki akartam hozni a körbeszövegelésemmel,az az,h.ne eröltesd!!!

Nálunk fordítva volt mégis sokat ártott a gyerek lelkének! Nagyonössze tudja zavarni a gyereket! Ma már nyugi van úgy ahogy. Nem számít hogy hív. Ha a papírjai szerint nem is én vagyok az édesanyja,az élet és a mindennapok szerint én vagyok. Így érezzük! Én ápolom ha beteg,én segítem a leckeírásban,velem osztja meg örömét-bánatát,a jóéjt puszit tölem kapja. Kit érdekel h.hogy szólit? Mindán más amit leírtam sokkal de sokkal fontosabb!!! :-)