Egyik gyereket itthon hagyni, míg a másikkal elutazik?
Én a saját tapasztalatomat tudom leírni. Még kicsik voltunk a nővéremmel (talán 5-6 évesek, pontosabban nem emlékszem), amikor anyu kapott a munkahelyén egy 2 személyes, 1 hetes üdülési lehetőséget a Balatonnál. Sokat gondolkoztak apuval, végül úgy döntöttek sajnos, hogy elfogadja. Így választani kellett, és én mehettem vele. (Valószínűleg az is közrejátszott a döntésben, hogy én voltam a "jobb" gyerek.) És a tesóm borzasztóan megbántódott, és emlékszem a mai napig, hogy én is szörnyen éreztem magamat. Milyen az, hogy egy ötévesnek nem az örömteli készülődés marad meg az emlékeiben egy balatoni nyaralás előtt, hanem csak a tesójának a sírása? Nem is értem a szüleimet. Egyszerűen nem lett volna szabad így elmenni.
Szóval, arra gondolok, hogy miért nem tudta a család a másik lánynak is erre az időpontra tenni az ajándékozást? Együtt utazhatnának hármasban, biztosan megértette volna, ha már a szülinapján elmagyarázzák neki, hogy miért kapja pár hónappal később. Én úgy érzem, ezt a család rontotta el, főleg, hogy elég nehezen visszautasítható, nagy értékű dologról beszélünk. Mit tehetnének most már?
Persze az is lehet, hogy ebben a korban már nem érdekli különösebben a dolog, sőt jobban örült annak a bizonyos értékes tárgyi ajándéknak. Ez lenne a legszerencsésebb eset.
#11 Azért az a tíz év korkülönbség gyerekeknél nagyon nem kevés! Meg az is más, ha egyszer sikerült csekkel utazni, a kérdezőék 2-3 havonta mennek külföldre, nekik nem olyan nagy ügy.
Bár én azt nem értem, hogy ha kétszemélyes utazás volt, akkor miért nem a két szülő ment, így nem lett volna a testvérek között sem vita, azt könnyebben elfogadja egy gyerek, hogy ez most apa és anya felnőtt programja.
Mi a testvéremmel sokszor mentünk külön. Attól függött, hogy melyikünk akart éppen menni a szülőkkel, illetve mennyi pénz volt. Szerintem nem olyan nagy kérés, hogy a testvérem hadd mehessen el, mert mindkettőnkre nincs pénz. Ha már csak egyikünk mehet csak, akkor hadd menjen a testvérem. Tiszta sor.
De mint leírták, itt ebben a szituban nem is erről van szó. Utaznak éppen eleget, ha az egyik most nem megy, semmi baja nem lesz. Nekem teljesen normálisnak tűnik. Mint mondtam, régen mi sem engedhettük meg, hogy mindannyian menjünk nyaralni minden évben.
#15, hogyne, és akkor már nyilván az anyukát is, ne maradjon otthon egyedül... és akkor már kapjon a másik gyerek is valami tárgyi ajándékot is, mert az csak veszekedést szülne, ha az egyiknek mindkezttő, a másiknak meg csak az utazás...
Nagyon könnyű mások százezreit osztogatni?
#17, bocs, de ez szerintem teljesen logikátlan, nincs összenőve az a két testvér... szerintem az egyik azért kapott tárgyi ajándékot mert azt kért, a másik meg azért kapott utazást, mert azt kért.
Miért kellene valamelyikre rákényszeríteni a másik kívánságát, mondván, hogy "te hiába vágysz x dologra akkor is az y dolgot kapod, mert a testvéred is azt kapja"?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!