Hogy abajgassam más csecsemőjét, vagy hogy társalogjak kedélyesen a terhességről/csecsemőgondozásról kismama ismerőseimmel, ha mi már 2 éve próbálkozunk hiába?

Ez elég baj. Miért másokra - pláne más gyerekekre ?? - neheztelsz azért, mert neked nem sikerül??

Mi nagyon-nagyon-nagyon régen próbálkozunk, de SOHA senkire nem néztem ferde szemmel, mert babája lett, soha nem voltam irigy. A gyerekeket meg imádom, örülök, ha a közelükben lehetek, ha már sajátom nem lehet.

Ez nem neheztelés, hanem önvédelem. Te így dolgozod fel ezt a traumát.

Ez az érzés negatívan befolyásolja az életed. Ha másokkal ilyen vagy akkor magaddal is, s így pozitívan nem fog változni az életed.

Legyél őszinte, amikor felteszik ezt a kérdést. Mond el, hogy mennyire bánt, hogy 2 éve próbálkoztok és nem jön össze és amikor más babáját látod, akkor a sírás kerülget. Tedd, hozzá, hogy mennyire fáj ez a kérdés, mert mindig a saját kudarcodra emlékeztet.

Szerintem az ősziteséget, mindig meghálálják az emberek és azt, ha vállalod az érzéseidet, meg fogod látni, hogy kik az igazi barátaid.

Nem érem mia a gond az őszinteséggel. Nekem is vannak ismerőseim akik megmondták, hogy próbálkoznak és nem sikerül, azóta nem kérdezgeti őket senki. Még néha ők mesélik, hogy mi lesz a következő lépés, mit próbálnak meg.

Az, hogy nem jön össze az nem azt jelenti, hogy leprás vagy. Hidd el, ha őszinte vagy akkor mások figyelemmel tudnak lenni az érzéseidre, de így hogyan találják ki, hogy neked valami fáj.

Náma gyereknek anyja se érti...

10 éve a nagyon-nagyon rég.

Pánikbeteg lettem, felborult a hormonháztartásom, túl vagyok mindenen, ami csak gyerkőcöt produkálhat, de a gyereket imádom, akárkié is. A legjobb fejek a világon.

Az őszinteség pedig igenis fontos, azért nem hiszem, hogy olyan sok bunkó anyuka lenne a környezetedben, aki direkt cukkolni akar téged azzal, hogy neki van, neked meg nincs... Sőt, lehet, hogy még tanácsot is tudnak adni, hogy milyen módszerekkel próbálkozz.