Szenteste mindenkinek otthon a helye! Szerintetek?
Kinek mit jelent a "szenteste"
Nem mindenkinek a gyomra bírja az álszent émelygést.
Eddig az volt a megszokott, magától értetődő, hogy szenteste anyáéknál voltunk, tesómék pedig 25-én mentek a sógornőm szüleihez, mert ők mindig akkor ünnepeltek. Náluk a szenteste nem számított ünnepnek.
Igen, ez a stílus ami kiverte a biztosítékot. Ez amúgy is a sógornőm szavajárása, mert ő állít fel ilyen idióta szabályokat. Eddig karácsonyfa sem kellett, mert a gyerekek felborítják. Hát nem tudom. Nekünk tavaly karácsonykor 1 hónapos babánk volt, volt karácsonyfánk. Most is lesz. Majd figyelek rá, hogy ne tegyen kárt benne és magában.
Sógornőm megmondhatta volna, hogy annyira utál bennünket, hogy nem akar karácsonykor sem találkozni velünk. Mindenki tudja, hogy ez van, csak tesóm nem akarja ezt beismerni.
Nem is akarnék én találkozni a nagy's asszonnyal egyáltalán, csak az fáj, hogy anyának ezzel megint bánatot okoznak. Lehetett volna ezt normálisan is közölni, hogy édes négyesben szeretnének ünnepelni otthon.
Szerintem ez pont az a kérdés, amire nem lehet jó választ adni. Ezt családi szokások alakítják.
Én nem tudnám elképzelni, hogy ne itthon legyek. Hárman vagyunk tesók, minden évben hívjuk anyut, hogy jöjjön szenteste, de ő ragaszkodik ahhoz, hogy otthon maradjon.
Idén a lósznya unokái (17, 16 és 14 évesek) rávették, hogy a régi szokás szt vigye már el őket a délutáni mozira, mint kicsi korukban. Mi addig a tesóimmal felrakjuk a fáját, ott főzünk nála, lesz nagy meglepetés :)
Nekem a szüleim otthona, mindig otthonom marad...
A szűk rokonság nálunk Szenteste mindig összejön a vacsora és ajándkozás után.
Inkább az a fura, ha van gyerek, és mégsem állítanak fát..
Az aogyan a tesőd értelmezi nem normális, amúgy igaza van...senki ne legyenidegenekközt, utcán, kocsmában..akárhol...
De igazából mégsincs igaza a lényeg, hogy a szerettei közt legyen az ember..hiszen ha elutazik valahova a család úgy is jó..
Viszont ha nekünk lesz gyerek mi sem megyünknszent este sehova, hanem 3-asban ünneplünk..
Majd 25-26 megyünk (mindkettőnk szülője távol lakik)
Mi úgy próbáltuk megoldani, hogy egyik évben az én szüleimnél vagyunk, másik évben pedig a férjem szüleinél, mert mindkét család 24-én ünnepel. Én egyenlőre azt nem tudnám elképzelni, hogy itthon maradjunk. Nagyon berögződtek ezek a régi szokások, és úgy vagyok vele, hogy amíg élnek a szüleink, addig menjünk hozzájuk. :)
Ha meglesz a másik baba és nem egy ilyen mini lakásban fogunk lakni, akkor majd talán változtatunk, és mi hívjuk meg őket, de addig ez nem kivitelezhető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!