Nem bírom tovább idegileg anya kiborulásait mit tehetek?
Sajnos tudom hogy tűrni a legjobb megoldás, de mostmár úgy érzem bármire képes lennék csak itt hagyhatnám.
Teljesen kikészít idegileg, állandóan elvárja hogy a gonolatába bele lássak, ami képtelenség és ebből vita alakul ki. Mint például ma is.
Elviszem őt bevásárolni, haza jövünk egyből ki akadt hogy sem tojás, sem 3in 1 ben kávé, sem szotyi na meg savanyúságot sem vett.
Mivel ő ki van közvetítve, iskolába kell járnia, ezért mondtam neki, mivel én is iskolába járok, hogy mi előtt megyek bevásárolom ezeket, és majd hozom haza.
Na kezdek fürdeni, és ő erre ki akad hogy én milyen lusta vagyok még jóval suli előtt elmenni, ő itt pedzegeti hogy szükség van a dolgokra, de én mivel lusta vagyok nem is ajánlom fel hogy elmegyek.
Ki buktam és közöltem, hogy míg ordít igazán mondhatta volna hogy menjek el máris.
Gondolom mivel nem szív bajos ordítani velem, akkor az hogy meg mondja menjek el MOST, negyed ennyire sem fájna.
Szó sincs arról hogy lusta vagyok, csak nem gondoltam volna hogy ő kávézni akar.Na meg még azért is én vagyok a hibás hogy ma vásárlás közben ki ment a fejéből.
Egyszóval minden baj és ezt nem bírom. Hogyan ne legyek idegbeteg és hogy viseljem el?
Míg írok most is sírok, és amióta elment azóta folyamatosan.Állandóan bánt, és bánt. Miért én tehetek arról hogy nem értek az ő PEDZEGETÉSEIBŐL??
Esetleg írjatok folyamatosan listát arról, ami fogyóban van.
Egyébként ez nem a te dolgod, néma gyereknek meg...
Ajánlom, hogy szerezz be egy helyesírási illetve egy értelmező szótárat, hidd el, sokat segít majd a kommunikációdon!
A másik: esetleg elárulhatnád a korodat is, segítene a válaszolásban.
Elnézést! Javításra sajnos nincs módom, és mentségemre szolgáljon hogy a könnyeimtől alig láttam.
Már kezdek meg nyugodni de még nem az igazi.A kérdésemre sem igazán jött segítő válasz.
Mondd meg neki, hogy nem vagy gondolatolvasó, ha szeretne valamit, kérjen meg. Ha nem érti meg, nem tudsz mit csinálni. És írjatok listát.
Apukád nem él veletek? Anyukádnak van párja?
Messze van a bolt, hogy nem tud elszaladni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!