Elmondjam a családomnak, hogy teljesen összezuhantam, vagy inkább ne rontsam el az ünnepüket?

Jogos, és tény, hogy kicsit elsodródtam. De nyáron szakítottunk, és nem volt időm arra várni, hogy felvegyenek a kollégiumba úgy, hogy a jelentkezési határidő már lejárt, szóval maximum várólistás lehettem volna. De addig meg akkor is lakni kell valahol.

Igazából azért nehéz, mert nincs semmilyen háttérbázisom, semmi biztos pont. Szóval mindig az aktuális problémát kell megoldanom akkor is, ha tudom, hogy hosszútávon nem lesz jó. például nyár közepén megkötöm az albérleti szerződést, mert mégse lehetek hajléktalan őszig.

Jó lenne, ha tudnám, hogy valakire tudok számítani. Ha nem is anyagilag, legalább érzelmileg. Azt gondolom, hogy könnyebb lenne jó döntéseket hozni. De egy olyan háttér se lenne rossz, ahol tudom, hogy ha kell, anyagilag is támogatnak.

Na mindegy, lehet hogy tényleg túl sokat siránkozom. Csak így most borzasztóan nehéz, mert nem tudom, hogy mit tegyek, hogy ne rontsam el mások karácsonyát, de azért a sajátomat se..

A szüleim 3 órára laknak Pesttől egy vidéki kisvárosban. Onnan már biztosan nem tudnék egyetemre járni, rengeteg idő és hatalmas költség lenne.

180 ezer forintból élnek hárman. Ez nem valószínű, hogy nőne, mert nem találnék az adott feltételekkel munkát (hei 2 vagy 3 nap el kéne utaznom az egyetem miatt)

Anyukám nem dolgozik és alkoholista. Idén háromszor látogattam meg őket egy vagy két napra. Ennyi idő minden alkalommal elég volt ahhoz, hogy mindennek elhordjon, ahol a hülye k..va még a kedvesebbek közé tartozik. A három alkalomból kétszer meg is ütött, mert amikor elkezdte mondani, hogy milyen csalódott bennünk, mert már a húgom is csúszik az egyetemmel, visszaszóltam. Azt találtam mondani, hogy talán nem így lenne, ha én nem egy idegen család alól takarítanám a kakit, ő meg egy gyógyszergyárban pakolná a tablettákat napi sok órában, hogy finanszírozni tudjuk az egyetemet. Hanem esetleg elmehetne ő dolgozni ahelyett, hogy most otthon ül és semmit nem csinál, csak berúg, aztán részegen osztja az észt mindenkinek.

Ha hazamennék, vele lennék összezárva, az pedig ilyen körülmények között tönkretenné az idegeim. Így is nehéz, hogy visszafog az elkeseredés, hogy soha semmire nem fogom vinni, nem kell, hogy ráadásul egész nap ezt hallgassam.

Ezen felül olyan általános és higiéniai állapotok uralkodnak a házban, amit az én szervezetem nem tolerál. Valahányszor meglátogatom őket, összeszedek valamilyen fertőzést. Kitakarítani nem lehet, mert ha nekiállok, azonnal el vagyok hordva mindennek, hogy hogy képzelem, hogy felülbírálom az ő takarítását és pocsékolom a vizet, azt a kádat húsvétra kisúrolta, miért nem jó az decemberben?

Mindent összevetve elég sok indokom van arra, hogy tartsam a távolságot. Azt tudom, hogy ha választanom kéne, hogy ne legyen diplomám vagy hogy velük éljek még egy évet, egyértelműen az elsőt választom. Ha kell, az érettségim is visszaadom.

De ettől még azért szeretnék velük jó kapcsolatot, mert mégiscsak a családom, és jó lenne, ha amikor néha találkozunk, akkor jól éreznénk magunkat együtt és nem keseríteném el őket még jobban. Tudom, hogy anyukám se jókedvéből iszik, apukám pedig ezzel már annyira tönkretette, hogy nem akarok rajta még én is rontani.