Hogy fogadjam el hogy nekem sose volt normális családom, fájdalommal tölt el a gondolat (kell a kérdőjel)?

Nekem is van ismerősöm csonka családból, beszélgettünk is róla egyszer hosszabban, és elsőre furcsa lehet, de arra jutottunk, hogy végül is ő is és a gyerekei is sokat profitáltak ebből, mert tudja, hogy neki mi hiányzott, és meg is tudja és akarja adni a családjának. Nagyon jó apa lett, két szép gyereke van.

Anyu elvált aputól, mikor 5 éves voltam. Apu ivott, ütötte verte a családot (nálam a főzőkanál volt a "kedvenc"...) Van még 4 testvérem, az egyik már férjnél volt a válásnál, a másik akkor ment férjhez, így a 3 testvéremmel leköltöztünk a mamámhoz egy szobába. Elég lelki trauma volt a mindennapi verés, üvöltözés, ivás 5 éves koromra, erre jött a hideg egy szoba, ahol nem volt senkinek egy sarok, ahova beülhetett volna játszani, olvasni, akármi... minden éjjel bepisiltem, teljes depresszióm volt, és anyu idegei felmondták a szolgálatot, szóval kb. senki nem foglalkozott velem. Aztán sikerült venni egy házat az előző ház 1/2 részéből. Akkor anyu férjhez ment, őt nagyon szerettem, de ő öngyilkos lett 8 éves koromba. Még jobban szét mentek anyu idegei. Sokszor megkaptam én is, hogy egy semmi vagyok, kapartattak volna ki, meg hasonló dolgok... Anyu még a testvéreim felnevelte normálisan, de engem szó szerint leszart mindenki. És a mai napig le vagyok szarva, 19 éves vagyok, még tanulok. Minden este a barátomnál alszok, haza csak addig jövök, míg vége a sulinak, és ő nem ér haza a munkából. Egy lelki nyomorék lettem ezek miatt én is, szóval tudom mit érzel. Írj naplót, nekem az segíteni szokott, ha leírom az érzéseim... meg tanulj, hogy eltűnhess ebből a közegből. Én is ezt teszem...

És szerintem ne félj attól, hogy sz*r szülő leszel. Mivel átélted ezt, tudod, hogy kegyetlen dolog, és nem hiszem,hogy ezt kívánnád a gyerekeidnek... Én is szeretnék gyereket majd, és tudom, hogy sose lesz az ami velem! (utolsó)