Hogy fogadjam el hogy nekem sose volt normális családom, fájdalommal tölt el a gondolat (kell a kérdőjel)?

A múlttal nem lehet mit csinálni. Ha múlott valami rajtad azzal el kell számolnod de ha nem, minél jobban keresel választ a miértre annál jobban megkínzod magad. Csak előre vezet út. Igyekezz messzire kerülni, hogy valaha is olyan fájdalmat okozz másnak mint amit neked kellett elszenvedned. Ez az egyetlen amit meg lehet és kell tartani a múltból mert észre sem veszed mi történik és egyszer csak eszedbe jut, hogy miért is élsz aztán nehéz kiszállni. Ahányszor eszedbe jutnak a sötét gondolatok mindig csukd be a szemed, rakd őket egy papírzacskóba, gyúrd össze kicsi és kemény galacsinba és gondolatban igyekezz messzebbre rúgni ezt a galacsint és legközelebb még ennél is szebb ívben és sokkal messzebbre ha megint előjönnének!

-Próbáld meg, menni fog!

szia

en csak annyit fuznek hozza, hogy hasonlokepp ereztem magam a csaladomban mig tizeneves voltam. a szuleim 18 eves koromban valtak el, es szegyenlem de aligvartam hogy vegre elkoltozzon otthonrol. aztan sajnos anyuval is romlott a kapcsolatom. majd mar azt vartam nagyon, hogy vegre elkoltozhessek otthonrol. 24 eves voltam mikor ezt megtehettem. mar tizenevesen ezek miatt tudtam, hogy nekem nem lesz se ferjem, se gyermeke, azaz csaladom. pedig szeretem a gyerekeket, de into pelda volt a csaladom. teltek az evek, felszines kapcsolataim lettek, es inkabb a karrieremben eltem ki magam. ido kozben egy borzaszto kapcsolat miatt pszichologushoz mentem, de kozben en is probaltam magamat segiteni, sokat olvastam, onismeretet tanultam. ekozben nohettem fel - talan arra is, hogy legyen igenyem,,vagyam egy harmonikus kapcsolatra. es hihetetlen, de vegul 27 evesen megtalaltam a masik felem. nem tudtam egybol, csak ereztem, hogy vele nagyon szep az elet. persze kemenyen dolgoztunk is hogy szep legyen a kapcsolat, hiszen o megrosszabb sorsu volt gyermek koraban. ket "sokat megelt" ember, hasonlo vagy azonos ertekrenddel, es boldogsagra valo torekvessel nagyon jo paros tud alkotni. mar 3 eve hogy egyutt vagyunk, es nagyon vigyazunk a kapcsolatunkra, egymasra. epp gyermeket varunk... amit ugye nem tudtam elkepzelni korabban.

hogy a szuleimmel milyen a kapcsolatom azota? ugyanolyan semmilyen mint akkor mikor elkoltoztem othonrol. igyekszem a leheto legritkabban kommunikalni veluk, es csak a rokoni kapcsolat miatt beszelunk nagyritkan. hianyzik egy edesanya es edesapa, de ez van. ez jutott. el kellett fogadnom. mit tehetek? azt hogy a szuletendo gyermekemnek megadom azt a szeretetet es bizalmat a parommal egyutt amellyel batran es biztonsagosan lephet ki a nagyvilagba 18 evesen. az, hogy ez sikerul-e, meg nem tudom. de minden igyekezetunkkel ezen leszunk :)

elnezest ha hosszu voltam, es csak magamrol irtam. de szerettem volna pozitivan valaszolni a "kerdesedre", hogy lehet ezt jo iranyba forditani! rajtad mulik. addig amig nem tudsz a magad ura lenni, sajat labra allni, addig turelem. sajnos mast nem tehetsz. legy nyugodtan onzo, de ne ugy hogy ebbol masnak kara szarmazik. bolcsen onzo. ha mar mehetsz, menj. tapasztalj. elj ugy ahogy szeretnel! a legfontosabb hogy boldog legyel!