Anyósprobléma! Hogy kezelitek anyósotok áskálódásait?
Férjemmel, kapcsolatunk elején meg voltam győződve arról, hogy édesanyja megszeretett és elfogadott. De ahogy teltek az évek, jöttem rá, hogy csak kétszínű. Vagy időközben utált meg, nem tudom...
Igyekszem nem reagálni 1-1 cinikus megjegyzésére, de sokszor nagyon nehéz nem beszólni neki. Nem tudom meddig lehet tűrni, hol a határ. Valójában nem szokásom sértegetni az idősebbeket, s a férjemet sem akarom megbántani azzal, hogy visszadumálok anyjának. De egyre szemtelenebb az anyósom.
A férjemnek egyszer már említettem óvatosan, hogy segítsen, próbáljon beszélgetni egy kicsit vele, de ő ezt megtagadta. Tisztában van vele, hogy milyen az anyukája, más régebbi barátnőit is kiutálta. Így ő nem foglalkozik ezzel. Én viszont már ott tartok, hogy kiráz a hideg, ha meg kell látogatni őket.
Az anyósom egyébként nem buta asszony, sőt igen manipulatív jellem, ahogy megismertem őt. Egyébként meg legtöbbször velem is bűbáj, de a következő megjegyzése burkolt sértegetés. Kész vagyok tőle. Mit tegyek? Ti hogy oldjátok meg az ilyen problémát?
válasza:Na, az én anyósom dettó ilyen volt!... 8-[
Azzal súlyosbítva, hogy nekem 20 évig kellett 1 fedél alatt élni vele (1,5 évig náluk, míg építkeztünk, utána meg az emeleti lakásunkban, ők a földszinten a sajátjukban.)
Neked az áskálódásokat, csípős megjegyzéseket csak akkor kell elviselned, amikor anyósodhoz mentek látogatóba, nekem viszont folyamatosan ott kellett élni mellette!!! Rémes volt!
Nálunk végül az oldotta meg a problémát, hogy örököltem egy lakást és elköltözhettünk. Ettől kezdve valahogyan normalizálódott a viszonyunk, persze kb. évente 3x mentünk látogatóba 1-1,5 órára, így ideje sem maradt a sz@rkeverésre...
Aztán pár év múlva meghalt...
Ez a megoldás : minél kevesebbszer találkozni, minél kevesebbet beszélgetni vele!
válasza:Ne érezd magad alárendelt helyzetben, ő szépen kihasználja ezt. Ha burkoltan megsért, fedd fel amit tett: "Ezalatt azt tetszik érteni, hogy ...? " "Hova gondolsz, hogy képzeled, hogy én ilyeneket gondolok?!" "Félreérthető volt, elnézést. Megkérhetem, hogy máskor tessék egyértelműbben fogalmazni?"
A lényeg az, hogy belül egyenrangúsítsd magad. És ne félj a megsértődésétől. Te ne mondj semmi közvetlen sértőt, és mindig legyél abszolút higgadt.
Szerintem valamelyest visszavonulót fog fújni.
2. válaszadónak:
Na igen, ez jó, valami hasonlóval próbáltam letörni én is a szarvait, ha sikerült higgadtnak maradnom. De legtöbbször pillanatok alatt felmegy bennem a pumpa és semmi frappáns nem jut az eszembe. Utána már persze igen, de akkor már késő.
De jó az ötlet és a példa, köszi.
1. válaszadó
Ennél ritkábban (hetente) nagyon cinkes lenne, ha találkoznánk. Az unokákra igényt tart. S nem tagadhatom meg,mert az én szüleim is szeretnek unokázni, s elvárják, hogy velük is találkozzunk. Ha egyik-másik javára többet vagyunk, abból biztos, hogy botrány lesz.
válasza: válasza:Én mondjuk a férjedet nem értem. Mi az, hogy ő nem csinál semmit? Miért nem áll ki melletted? Én mindig azt vallottam, hogy ha valamelyik családtagom hülyeséget csinál,vagy bunkó, nincs igaza, nem fogom az ő pártját fogni, csak azért mert a családom. Ennyire elfogult nem vagyok. Miért ne lehetne egy anyának, testvérnek stb. elmagyarázni, hogy hülye. Persze finoman, de akkor sem lehet mindent ráhagyni. Nekem nagyon rosszul esne, ha tudná a férjem, hogy milyen az anyja, és nem törődne vele.
Anyós megjegyzéseit meg próbáld higgadtan fogadni, ahogy már írták. Ha látja, hogy lepereg rólad, abba fogja hagyni, mert nyilván most azt élvezi, hogy a beszólásaival fel tud idegesíteni.
Valahol igazad van!
Egy ember, aki nem küszködött valamikor elszakadási gondokkal, annak ez könnyebb. Férjemnél valaha komoly nehézségbe ütközött az elszakadás. MOndjuk ki: elkényeztetett gyerek volt, a mama kedvence. Mára már (ami egyébként ritkaságszámba megy), hogy úgy mondjam kigyógyult amennyire csak lehet egy ilyen helyzetből. Nem ment simán, de le a kalappal előtte, végigcsinálta!
Későre csúszott elszakadása során voltak komoly összetűzései szüleivel. Nagyon nehezen veszik tudomásul, hogy saját családja, egzisztenciája van. Mindazonáltal imádja őket. Nincs könnyű helyzetben ő sem, érthető módon. A két fél között ingadozni, az egyik legnehezebb ebben a szituban. Tehát én ezért nem követelem meg tőle, hogy mindig álljon szembe az anyjával értem. Ám, ha nagyon eldurvul a helyzet, akkor a sarkamra állok, és megteszem. De egyelőre a piszkálódás szintjén vagyunk.
Vagy ennek ellenére javasoljátok, hogy avassam be őt mégis? Nem akarok nagyobb trutyit keverni a szükségesnél, de ha így folytatódik, akkor előbb-utóbb én zakkanok bele.
válasza:Szerintem ne vond bele a férjedet. Ha szereti az édesanyját, akkor csak fájdalmat okoznál neki, de segíteni nem tudna. Őrlődne kettőtök között. Valószínűleg már most is ez történik, akkor is, ha nem mondja.
Anyósod bántó élű megjegyzéseinek rákérdezéssel történő hatástalanítása nagyon jó gondolat. De vigyázz, ne alázd meg nyilvánosan.
Azt mondtad, intelligens nő. Én kérnék tőle egy beszélgetést négyszemközt. Elmondanám, hogy értem a problémáját. Beszélnék arról, hogy én is szeretem a fiát, és boldognak akarom őt látni. A szeretet nem egy kiló kenyér, amiből- ha el kell osztani- mindenkinek kevesebb jut. Elmondanám hogy attól hogy már családja van, hogy a felesége vagyok, a fia az édesanyját éppen annyira szereti, mint régebben.
Megkérném, hogy ne bántson, mert nem vagyunk ellenségek.
Ha eléggé intelligens az anyós, talán ez segítene.
Eddig nagyon okosan kezelted a problémát. Remélem, sikerül megoldani véglegesen. Kitartás:)
Köszi a korrekt válaszaitokat!
Kedves utolsó! Félek, hogy itt egyszerű megbeszélés nem sokat segít. Sajnos nem őszinte. Ez már többször bebizonyosodott.
De lehet, hogy igazad van, s ennek ellenére meg kellene mégegyszer próbálnom beszélgetni vele. Őszintén szólva nem vagyunk egy hullámhosszon gyereknevelés ügyben. A dolog ugyanis akkortól kezdett rosszabbra fordulni, hogy megszületett első közös gyerekünk. Mint már mondtam, ők nagyon engedékenyen nevelték a fiukat. Volt is ebből elég problémájuk. Én viszont inkább a másik oldalt képviselem, vagyis, hogy nem mindig az van, hogy a gyerek akaratát 100%-ban ki kellene elégíteni. Én az arany középutat igyekszem járni. Ez nekik már "drasztikus". Ami erről a közvéleményt illeti, 100%-ban én mellettem voksolnak az ismerősök, vagyis, hogy nem vagyok túl szigorú szülő, inkább következetes, de ők erről teljességgel meggyőzhetetlenek. Beszélgettem erről velük, de csak rosszabb lett a helyzet. Szemembe nem mondták a véleményüket, máshonnan viszont zsákszámra hallottam vissza, mit gondolnak. :-( Ráadásul, itt már nem csak a fiuk szeretetéről van szó, hanem az unokájukéról is, és ezt nem tudják megemészteni.
De lehet, hogy igazad van, egy jó időben kezdeményezett, barátságos beszélgetés talán nem árthat.
válasza:Értem. Ez valóban több, mint a "szokásos" anyai féltékenység. A beszélgetés valóban nem árthat. Ha más eredménye nem is lesz, legalább a lelkiismereted tiszta marad, mert megpróbáltad.
Én a párom szüleit nem ismerhettem, ilyen tapasztalatom nincs.
A szüleimet viszont ismertem. Nem voltak jó szülők. Tipikusan az az emberpár, akiknek nem kellett volna gyereket vállalniuk. Ketten jól megvannak, de egy "harmadik" szeretetére már nem futotta. Ráadásul ezt soha nem értették és nem látták be a mai napig.
Amikor megszülettek a fiúk, mégis úgy hitték, kötelességük- mi több, joguk!- nevelni őket, felülbrálni a döntéseimet, semmibe venni az elvárásaimat a fiúkkal szemben.
Én szeretem a szüleimet és elfogadom őket olyannak, amilyenek. Mégis, ebben a dologban nagyon következetesen szembeszálltam velük. Vállaltam a sértegetésüket, a kioktatást, a sértődéseket, a vitákat. Soha nem engedtem. Ragaszkodtam hozzá és mindannyiszor ki is mondtam: ebbe nem szólhatnak bele, mert nem tűröm és nem engedem.
Bevallom, évekig tartott, mire beletörődtek.
Őszintén szólva akkor normalizálódott a helyzet, amikor a srácok már elég okosak voltak ahhoz, hogy értsék mi történik, és rászóltak a nagyira "Anya nem így akarja, nem ezt kérte tőlünk"
Nem lesz könnyű dolgod, de meg fogod oldani.
Remélem, gyorsabban és bölcsebben, mint én tettem annak idején. Sok szerencsét és kitartást hozzá.
válasza:További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!