Miért hazudott a párom?
Volt egy időszakunk (régebben, még a kapcsolatunk elején), mikor sokat veszekedtünk a párommal az egyik exe miatt, konkrétan akivel előttem együtt élt. Nem voltak házasok, gyerek sem született a kapcsolatból. Már vagy 5 éve szakítottak, mikor mi megismerkedtünk, ezért sem igazán értettem, hogy miért olyan gyakori téma ez a nő. Az anyukája is szokta emlegetni előttem. Néha úgy beszéltek róla, mintha valami rokon lenne. Már hallásból ismertem a csaj egész családját, szinte mindent tudtam róla, pedig nem érdekelt. Egy idő után már úgy éreztem, hogy fontosabb, mint én. Mikor kirobbantam, azt mondta a párom, hogy ő lezárta vele a dolgot, amúgy is szakítottak volna, mert már az utolsó egy évük csak kínlódás volt, párom már nem szerette, csak mindig elodázta, hogy kidobja. Állítólag még rendetlen is volt, nem tudott főzni sem, sokat csavargott, és sokat ivott. Rendbe jött a kapcsolatunk, gyermekünk is született. Viszont...
Tegnap a párom mellett ültem és kerestünk egy fontos telefonszámot a mobiljában. Segítettem találgatni, vajon milyen néven lehet bejegyezve a szerelő. Akkor láttam meg, hogy még mindig megvan az ex telefonszáma, pedig a vitánk után azt állította, hogy kitörölte még a számát is. Azzal magyarázta a dolgot, hogy csak azért hagyta meg a számot, hogy ha hívná esetleg a csaj, akkor tudja, hogy ki telefonált, bár már évek óta nem jelentkezett. Azt is mondta, hogy ő sosem hívta mióta együtt vagyunk.
Mégis most becsapva érzem magam. Nem tudom, hogy annak ellenére is, hogy boldogok vagyunk együtt még mindig nem tud tőle elszakadni, vagy tényleg nincs jelentősége a dolognak. Azt sem értem, hogy miért hazudta, hogy kitörölte a számát, aztán mégsem. Tanácstalan vagyok, és megingott a hitem. Azt hittem, hogy boldog velünk.
76%-os, te simán orvosi eset vagy, vagy megrekedtél 1880-ban, amikor a cselédek gyermekét zabigyerekezték le, amikor az megesett az uraságtól.
Amikor azt írtam, hogy ki kellett volna vágnia a pasit még az első ex-emlegetésekkor, akkor leírtam pusztán, én hogy látom. Ne keverd már a véleményemet a te agybajoddal. Köszöntem.
Köszönöm az egyes válaszokat. Elgondolkodtam a dolgon, és valóban hirtelen túlreagáltam a dolgot. Talán aggodalomból, hogy újra kezdődnek majd az eltúlzott exes történetek.
Vitázni meg szerintem felesleges, mivel mindig is akadnak majd itt olyan válaszolók, akik csak azért látogatják ezt az oldalt, hogy pocskondiázzanak másokat, és ezzel éljék ki a devianciájukat. :)
Ez is bizonyitja vannak boven meg primitiv emberek.
De am jol tetted h belattad a tulreagaltad a dolgot. Kar ezen osszekapnotok merz a vegen ez az orult " feltekenykedes" lesz a kapcsolatotok vege. Ne lass remeket es ne talalgass minden hulyeseget. :-).
Igaz a mondas h a no olyan mint a google meg be se fejezted a mondatodde mar talalgat. :-)
Mondom en ezt no letemre. :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!