Tapasztalataitok szerint létezik olyan, hogy valaki (a párkapcsolatban az egyik fél, tegyük fel, a férfi) csak egyszer üti meg a másikat, s ezt annyira megbánja, hogy többet nem teszi?

#7

Sajnálom. Mert látom az igyekezeted, de azt is látom, belül pont nem az működik benned, amit kifelé mondasz, hanem talán ez: "Körülöttem épp elég verekedős ember volt pl. az apám is." Tehát ebben a pillanatban is sanszos, hogy nem észérvekkel állok szemben, de mindegy, legyen, én maradok azoknál.

Talán nem is veszed észre, hogy nem a felelősségről beszéltem, hanem arról, hogy minden emberben ott az állat, és csak az adott szituációra vár, hogy előtörjön. Ott a gyerekkori sérülés, ahol ha szavakkal "megütöd", a legjobban fáj. Jobban, mintha ököllel ütnéd. Ezt én mind tényként fogadom el, saját tapasztalatokon, pszichológiai olvasmányokon, és megfigyeléseken alapul ez nálam. Ezek mind egybevágnak. Valamint ott a logikai érvelésem, ha nekem nem hinnél, mert nem szimpatikus, amit mondok, még a jog is leismeri az ilyen módosult tudatállapotot, pedig felénk eléggé sarkos, már-már "ősi" jog van, de ez a kivétel még abban is benne van. Én készségesen elhiszem, hogy Te nagyon szuper valaki vagy, bár ha valóban ez a helyzet, akkor nem kell azt itt ennyit bizonygatni. Szépen megvan az belül, nem tartozik másokra. Viszont nem is rólad volt/van szó. Emberekről volt szó, akik néha kijönnek a béketűrésből. Ki ezért, ki azért. Mert különbözőek. Ezért szerintem nem is érdemes őket előítéletesen egy kalap alá venni, mint az első válaszadó tette. Hanem a konkrét helyzetet kell megvizsgálni. Ha nem így lenne, mi szükség lenne a statisztikára? Egyszerű tudományos tény lenne, hogy aki megüt valakit, az megüti másodszorra is. Ez pedig nem így van. Nincs ilyen axióma, csak néhányak fejében.

Tehát ha a felelősségről akarsz beszélni, teheted, de sem a kérdésben, sem az én válaszaimban nem volt ez benne. Ellenben volt itt még az enyémen kívül két teljesen konkrét eset, amikor megesett, hogy az illető ütött, aztán nem ütött többször már. Ez a lényeg, ez volt a kérdés, nem az elmélet, nem a Te sajnálatos gyerekkorod, amit ezek szerint még nem tudtál le 100%-ban, bár megint mondom, készséggel elhiszem, hogy a legjobb úton vagy e felé. Vannak olyanok, akiknél ez a problémamegoldás egyik módja, és vannak akik soha nem tennének ilyet, ha nem kerülnek hirtelen olyan pszichés állapotba, ahol nem tudnak uralkodni magukon. Például, mert a másik fél provokálta őket, ott bántott szóval, ahol az jobban fáj, mintha ütnének. Van ilyen. Tudom. Ez nem mentség, hanem az eset, körülmények leírása. Az, hogy ezt Te miért akarod következetesen félreérteni, nem tartozik rám. Tudod, hol kell kapirgálnod, ha akarod, kapirgálod, ha nem akarod, nem. Ez sem tartozik rám. Rám annyira tartozik, hogy nem hagyom, hogy kiforgasd, amit írtam. ;)

Én egy ilyen párt ismerek és sajnos többször megütötte a férfi a nőt. A kapcsolatuk több, mint 10 éve tart. Egyszer úgy megütötte, hogy 8 napon túl gyógyuló fülsérülés lett a vége. Azóta már két gyerekük is született. Én csak a jéghegy csúcsát látom a kapcsolatukból, de ez is borzasztó. Olyan elképesztő dolgokat hallok/látok, amit nem hinnék el, hogy létezik ilyen, ha valami mesélné.

Nem akarok látatlanban ítélkezni, nem ismerlek, de egy tanácsot adnék: gondold át alaposan a kapcsolatotokat! Boldog vagy vele? El tudod képzelni, hogy gyereketek lesz és békében, szeretetben tudjátok nevelni? Milyen lenne nélküle az életed? Nem csak a magánytól félsz? Nem vagy kapcsolatfüggő?

Sok sikert!