Tapasztalataitok szerint létezik olyan, hogy valaki (a párkapcsolatban az egyik fél, tegyük fel, a férfi) csak egyszer üti meg a másikat, s ezt annyira megbánja, hogy többet nem teszi?

Nem. Aki megbánná, az eleve nem teszi meg.

Aki egyszer megtette, máskor is megfogja.

Miért történt az ütés, és milyen körülmények között? Ettől is függ azért, de valószínűleg ezt kéne tenned (feltételezem, hogy te vagy a nő, akit megütöttek):

Ha nagyon szereted, akkor még maradhatsz vele, de mondd meg neki, hogy ha még egyszer ezt teszi, se szó-se beszéd kilépsz az életéből. És ezt komolyan is kell gondolnod!

Ne adj Isten, hogy még egyszer üssön, de ha mégis, akkor második alkalommal már nem lehet semmi kifogás. Valószínűleg vissza akarja majd magát könyörögni, de jobb, ha meg se hallgatod, csak elmész, és megszakítasz vele minden kapcsolatot. Ha együtt laktok, akkor már most szedj össze egy táskába olyan cuccokat, amiket mindenképp magaddal vinnél ilyen esetben.

Teljesen mindegy, hogy provokálják-e az illetőt vagy sem. Értelmes ember nem üt max. ha megtámadják.

Aki erre hajlamos az megteszi.

Az a lényeg, hogy provokáció hatására, mit lép és, hogyan kezeli. A legtöbb ember napi szinten van provokálva, megsem üt mert nem az a tipus, nem olyan a beállítottsága.

Aki a provokációt nem tudja ésszel, szóval, iróniával vagy bármivel leredukálni csak ütéssel ott gondok vannak a probléma megoldó képességgel, indulatkezeléssel, erkölcsi szinttel, neveléssel vagy nevezzétek akárminek.

Aki egyszer eljut az ütésig az nem fog megállni egyszer mert akkor sem gondolta át, mit tesz. Konfliktus esetén újra így fog reagálni mert másképp nem tud hiába szánja bánja tettét miután kieresztette a fáradt gőzt.

Azt viszont el tudom képzelni, hogy bizonyos tipusú embereket meg lehet változtatni habár ehhez szükséges némi intelligencia, hogy rájöjjön olyat tesz, amit nagyon nem kéne.

Egyszer olvastam egy pasas történetét. Alkesz volt, verte a családját a gyerekeit. Aztán egyszer rettenetesen eldurvult a helyzet nagyon nekiment a családjának a kisfiát beszorította a sarokba, már emelte a kezét a gyerekére. Aztán mégsem ütött. Elmesélte, hogy belenézett a gyereke szemébe és soha az életben olyan rettegést és megvetést nem látott.

Ez józanította ki. Igaz a családja elhagyta a fia nem tiszteli de a piáról leszokott, segítséget kért és azóta senkit sem bántott és nem is erőszak szemszögből nézi a konfliktusait.

"Teljesen mindegy, hogy provokálják-e az illetőt vagy sem."

Egyáltalán nem igaz. A legtöbb ember képes arra, hogy üssön. Nagyon kevesek azok, akiknek egyszerűen hiányzik ez a képessége. A többieknél az adott szituáció határoz. És na vajon ki tudja megtalálni egy adott ember leggyengébb pontját? Aki a legközelebb áll hozzá, mert bízott benne, nagyon közel engedte magához. Ha valaki ezzel visszaél, olyankor előfordulhat olyan pszichés állapot, ami soha máshol/máskor/mással nem. (Ezt még a jog is elismeri. Ezért kaphat enyhébb büntetést, aki szerelemféltésből követ el valamit.) Mindenkiben vannak gyerekkori sérülések, akár tetszik, akár nem. Pszichológia. Tessék kilépni az elméleti síkról a való életbe! Szép dolog elméletben ez a "soha" meg "mindig", csak a világ nem így működik. Alkalmanként működik. Ezért statisztika a statisztika. A különböző esetekből jön össze. Vagyis továbbra is azt mondom: van ilyen is, meg olyan is, az egyikből több van, a másikból kevesebb. Konkrét esetben nem lehet általánosságokra hivatkozva dönteni.

Anyuméknál kb 15-16 év házasság után egyszer megtörtént. Megijedtem, mert anyun meglátszott.... Azt hittem elfognak válni.

Szerencsére leülek és megbeszélték és ennek már 8 éve, apu azóta se emelt kezet anyura.

"Teljesen mindegy, hogy provokálják-e az illetőt vagy sem."

"Egyáltalán nem igaz. A legtöbb ember képes arra, hogy üssön.Nagyon kevesek azok, akiknek egyszerűen hiányzik ez a képessége."

Nem értünk egyet de van ilyen. Körülöttem épp elég verekedős ember volt pl. az apám is.

Itt nem a képességről van szó, hogy vissza mersz-e ütni.

Én egy elég vagány, nagyszájú nő vagyok /most már/ ha valakiben van képesség egy kapitális nyakleves lekenéséhez hát bennem megvan. És hidd el nem egyszer viszketett már a tenyerem de egy velős mondattal jobban gyomorba tudtam vágni bárkit, mint ököllel.

Ez biza önuralom és ész kérdése, aki nem tudja magát visszafogni ott gondok vannak akár provokálják akár nem! Egyszerűen ebből áll a konfliktus kezelési eszköztára!

Minek a következménye az ütés? Nem a provokációé! Hanem a vitához, konfliktushoz való hozzáállásé, a nem gondolkodásé, hogy hagyod magad eljuttatni arra a pontra, hogy ne láss a méregtől!

Én már nagyon rég óta nem hagyom odáig fajulni a dolgokat.

Az értelmes emberrel tudok beszélni, megpróbálom megérteni a hülyével meg egyszerűen nem állok le vagy egyenesen közlöm vele, hogy nem vagyok hajlandó vitázni és ne is kóstolgasson mert velem nem fog jól járni. Nem egy embert osztottam már ki és csaptam rá az ajtót. Ennyi.

Volt olyan alkalom, hogy közeli rokon, bartát, nagyon alám rakott de egy huszárvágás, pakolás, nulla kommunikáció és lerendeztem. És a végén még ők érezték szarul magukat. Egyszerűen nem vagyok hajlandó blamálni magam.

"A többieknél az adott szituáció határoz"

Ha szerinted a szituáció határoz arról, hogy ütsz-e és nem te határozol akkor ott komoly önuralmi problémák vannak ott már nem te irányítasz és itt kezdődnek a bajok. A szituációkat meg az ember teremti.

Persze mindent ki lehet magyarázni lehet mutogatni a legnehezebb a saját felelősségünket elismerni. Ehhez sajna fejlett és érett személyiség kell.

A provokáció nem ok hanem kifogás.

De lehet pofozkodni is. De ha megfigyelted akkor a pofozkodók nem igazán vállalják a felelősséget a tettükért. Mindig a másik a hibás.

A statisztikákat én sem tartom meggyőzőnek.

Csak magamból indulok ki meg a tapasztalataimból, környezetemből a saját nyomoromból és fejlődésemből.

Anno fiatalon sokan átgázoltak rajtam de rájöttem, hogy mindezt magamnak köszönhetem. Kellett egy kis idő, hogy rájöjjek csak rajtam múlnak a dolgok.

Sokszor éreztem úgy, hogy mentem beverek ennek annak. Nem tettem. Pedig jó lett volna csak nem láttam értelmét és nem hittem, hogy ettől bármi is változik. Én ordenáré ordibálással valósítottam meg önmagam. Az sem volt jobb és értelmesebb.

Az én hibám volt, hogy hagytam magam behúzni a csőbe és hagytam magamon eluralkodni a lila ködöt, hogy hagytam magamon átgázolni. És persze mindig mást hibáztattam mert felhúzott. Pedig vissza tekintve az én saram volt, hogy hagytam.

Sok év önvizsgálat, fájdalmas szembesülés és önfejlesztés kellett a változáshoz ezért is hiszek abban, hogy ha valaki konkrétan felfogja a hibáit és segítséget kér akkor még lehet alakítani rajta.

Nálam baromi nagyot változott a helyzet. Fel kell fogni, hogy mindenkit csak addig lehet gyalulni, ameddig hagyja magát.

Manapság is gyakran felbosszantanak -nem is akárhogy- olyan nincs, hogy valaki sose mérges de ma már másként nézem a dolgokat és tizedannyit nem ordibálok pláne nem olyan stílusban. Inkább megtámadhatatlan tényekkel és némi szarkazmussal, cinizmussal operálok.

Úgyohogy továbbra is fenntartom, hogy az ütésért csakis az ütő fél a felelős és csakis ő dönti el ütéssel vagy mással rendez le egy vitát.

Megbánta, megígérte soha többet, aztán mégis megtörtént..

De valóban mindenkiből ki lehet hozni az "állatot". Csak egy esélyt adj, ne többet..

Nézd az így-úgy működő kapcsolat az nem egy működő kapcsolat.

Most vagy nagyon alaposan átrágjátok magatokat a problémáitokon akár segítséggel vagy könnyes búcsút vesztek egymástól mert az ilyen tengi-lengi kapcsolatban senki sem azt kapja, amit akar így meg minek?

Egy jó kapcsolat nem a szenvedésről meg az örök maceráról szól.