Mennyi idő alatt lesz meg így a határozat? Az apa nem ismeri el az apaságot, ezért dns tesztet akar csináltatni.
Még nem született meg a kicsi, de már most fenyegetőzik. Pontosan tudja, hogy ő az apja, de bosszúból próbál befeketíteni és a lehető legjobban meggyötörni, amiért nem vetettem el a lányunkat. Megmondta, hogy amíg csak lehet, húzni fogja az időt és évekig egy fillért sem kell majd fizetnie.
Mennyi ideig húzhatja el a pert?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ilyenkor miért mindig az apuka a semmirekellő link alak? Nőként kérdezem ezt.
"amiért nem vetettem el a lányunkat"
Van egy véletlen terhesség, ahol apuka konkrétan kinyilvánítja az akaratát, hogy nem, nem akarja az a gyereket.
A nő, határozottan mindenre magasról téve felvállalja mégis a terhességet, majd elkezd apukára rámászni a gyerektartás miatt, majd úgy állítja be, mintha a pasi lenne a hunyó.
Ha rajtam múlana, olyan törvényt hoznék, hogy az első 12 hétben szülői nyilatkozatot kellene tenni.
Apukának, anyukának. Itt apuka mondhatná, hogy nem akarja, és az abortusz mellett dönt. Akkor anyukának nyilatkoznia kellene, hogy egyedül is kell a gyerek avagy nem. Ha kell hát legyen, de ne tartozzon érte felelősséggel az aki nem akarja.
Lássuk be, elég sok példa van rá, hogy kedves kérdezőhöz hasonló véletlenül becsúszott terhességgel rendelkező nő azért került oda, mert nem szedi rendesen azt a ... gyógyszert, vagy mert akar gyereket, csak elfelejt szólni róla, mert azt gondolja ezzel majd bárkit is magához láncolhat, mert ő szerelmes.
Nincs igazad kérdező. Kellett a gyerek egyedül? Akkor ne háborogj, hanem neveld föl. Úgy ahogy vállaltad. Egyedül. Senkinek nincs joga ilyen helyzetbe belekényszeríteni egy másik önálló embert. Senki nyakába nem akaszthatsz egy életre szóló felelősséget azért, mert nem bírsz védekezni.
Gratulálok! Lehet lepontozni!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
11
A hozzászólásod végével egyetértek. Az elejével azért nem, mert egy abortusz egy életre maradandó dolgot nyujt, és más ne merje megengedni magának, hogy más teste felett rendelkezzen.
Még annyit:
Ha nem kell egy gyerek, nem kell, senkinek semmi problémája ezzel, végül is egyetlen egyszer lehet lemondani egy gyermekről. No de, akkor se kelljen a gyerek, és a pasi ne merje ócsárolni a nőt(azt a nőt aki soha egyetlen fillért nem kért, nem fogadott el gytként), egy rossz szót ne merjen rá mondani, ha meglátja kamaszként a gyermekét, és már kéne, és már rájött mekkora balfék volt. Akkor ne vergődjön, ne rohangáljon az ügyészségre, ne akarja a másik férfinak az apaságát megdöntetni ezerrel.
Tudod kedves?:D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
*Akkor ne vergődjön, ne rohangáljon az ügyészségre, ne akarja a másik férfinak az apaságát megdöntetni ezerrel.
Hanem tünjön el a francba, ahol eddig volt, és ne merjen a gyerek közelébe se menni, és megbojgatni a kis életét.
Fel kell fogni:
Számára az a gyerek nem létezik/nem létezett/és sosem fog létezni.
Vili?:D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
11 vagyok
Így igaz. Aki lemond a terhesség elején a gyerekéről, az utána sose legyen apaként elismerve. Egyetértek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
14.
Mennyire életszerű az amit Te írsz?
Ha a nő szedi a gyógyszert, akkor a pasinak miért kellene gumival is védekeznie?
Ez olyan, hogy van bérletem, de veszek jegyet, hátha asszonyka kivette a táskámból, vagy mi?
A kérdésemre szeretnék választ kapni és nincs arra szükségem, hogy engem vádoljatok.
Nem becsúszott baba és nem felelőtlenül egy pár hetes kapcsolatba vállaltuk, de ez semmin nem változtat a kérdésem szempontjából.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Itt nem az merült fel, hogy az apa rendelkezzen arról, hogy vetessék el a gyereket, de a "becsúszott" gyerek mindkét fél felelőssége. Van óvszer, van fogamzásgátló, van 72 órás tabletta, annyi módja van, amivel gátolható a terhesség kialakulása, hogy borzasztó, és ha az apa nem akarja a gyereket, belekényszerítik egy helyzetbe, pedig ő már akkor mondta, hogy nem fog róla gondoskodni, amikor még elvetethető lett volna.
Ez a gyerek is jobban járt volna, ha nem jön a világra, van egy idióta anyja, aki saját magának megszüli, de közben annyi pénze nincs, hogy eltartsa és van egy apja, aki meg nem vesz róla tudomást. Ez igen, az én adóm meg majd megy megint segélyre, de jó, úgy tudok örülni ilyenkor.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
11/17
Teljesen egyetértek veled.
14/18
Múltkor azon megnt a vita, hogy a nő szedte a gyógyszert és ez mellett a férfi hazsnált óvszert, hogy milyen szemét , hogy nem bizik a párjában. Persze másra mutogatni mindig könnyebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!