Miért kell úgy tenni, mintha az ember 18 éves kora felett már egyedül lenne felelös a sorsáért?

Nyilván nem kell mindenkit, de tényleg vannak olyan kérdések, amikor nem tud mást mondani az ember.

A napokban is volt egy 23 éves lány, aki még mindig a szüleit hibáztatta azért is, mert olyan párkapcsolata van, amiben tudja, hogy a fiú önző módon kihasználja vele a szexet. Az ilyenre már nehéz azt mondani, hogy erről is a szülők tehetnek.

De abban amúgy igazad van, hogy csak azért, mert valaki betölti a 18-at, nem lesz másnaptól minden kánaán, ha előtte rossz volt. Jó esetben ilyenkor még nyugodt háttérre, szülői támogatásra (nem az anyagiakra gondolok elsősorban) lenne szüksége egy fiatalnak, hiszen ekkor már tényleg nagyon fontos a jövője szempontjából, hogy tud tanulni vagy sem. Nehéz dolgok ezek.

De aki még 22 évesen is hibáztatja a szüleit, de se dolgozni nem megy, se tanulni nem tanul, annak nem kell megsimogatni a buksiját, hogy jól csinálja. Egyrészt csak maga tud magért, ha már a szülei nem tettek, plusz attól nem is lesz könnyebb élete, ha csak panaszkodik, de minden segítő szándékú tanácsra van kifogása, hogy mit miért nem tud megvalósítani.

18 évesen nagykorú vagy, 22 éves korodra saját családod is lehet.

Talán 40 évesen is sírni akarsz, hogy milyenek a szüleid?

Ha 18-20 évig nem volt jó a kapcsolat a szülőkkel, akkor utána sem lesz egyik napról a másikra. A vagyonnak pedig nem ölbe kell hullani, hanem megteremteni.

Problémák nemcsak 20 éves korban lehetnek, hanem később is.

Egyszerűen 18 évesen már nem vagy gyerek, akit a szülők istápolnak. Persze meg lehet tenni, de nem teszi meg mindneki, és nem is biztos, hogy feltétel nélkül jó.

Tény és való hoghy a szülök 95 % a ugyan olyan genetikai hulladékot nevel a gyerekéből mint ő maga de a való életben csak az az 5 százalék számit akit nem sikerült kitörni.

Aki már kvázi felnöttnötként még a dedos panaszkodoásnál tart bizony menthetetlen.

Nem minden országban lesz nagykorú az ember 18 évesen. Ez egy szám, amit meghatároztak, de az, hogy értelmileg, érzelmileg mikor nő be valakinek a feje lágya, az teljesen egyéni. Szerintem a szülő feladata nem az, hogy 18 éves koráig terelgesse a gyereket, hanem amíg ténylegesen felnő. És ezt ő, mint szülő kell hogy lássa, mikor következik be.

Valóban sokan nyafognak itt, de azért gondoljunk bele, nagyon sok esetben igazuk van. 18 évesen álljon mindenki a maga lábára? Igen, de ha pl. a szülők nem taníttatták, mert elitták a pénzt, akkor hogyan lesz munkája? Ha nincs munkája miből lesz pénzre? Ha nincs pénze hogyan tud elköltözni, és miből képzi magát? Egy kicsit ördögi kör.

A másik. Mindenki maga tehet róla, hogy milyen lesz a személyisége, nem a szülő tehet róla? Ez baromság. Akkor minek van ennyi gyereknevelésről, gyermeklélektanról szóló könyv? Szidhatom, verhetem a gyereket, nem baj, ha egy jó szót nem hall életében, és egy jó mintát nem lát maga előtt, akkor is az ő felelőssége, hogy ilyen lett?

Szerintem gondolkodjon mindenki egy kicsit a dolgokon. Igenis a szülőm felelőssége, hogy milyen embert nevel. Mondom én, most már szülőként. Én pl. rengeteget küzdöttem, küzdök az önbizalomhiánnyal, pedig nem is vertek, nem is ittak a szüleim, és szerettek is. Elég volt állandóan azt hallgatni, hogy nem gondoltad el, nincs annyi eszed...stb, ha valamit nem tökéletesen jól csináltam. Ahelyett, hogy elmagyarázták volna. Na ezt pl. én nem akarom átvinni a gyerekemre, szeretnék belőle egy magabiztos, kiegyensúlyozott embert faragni. És ez igenis elsősorban rajtam és a férjemen múlik.