Hogyan lehet feldolgozni az idő múlását, az emberek/családtagok távozását/eltávolodását?

Ennek igazán örülök :)

Bennem ez az érzés 17éves koromban fogalmazódott meg 2 évvel azután, hogy elhalálozott szeretett keresztapám. Ahogy az évek pedig múltak egyre többen haltak meg a szeretett személyek közül. Mára csak a testvérem, az unokatestvéreim és egy nagyszülő él. Szerintem feldolgozni az elmúlás tényét szinte lehetetlen. Úgy jellemezném, hogy vannak a mindennapokban olyan napok amikor a hiányuk mély letargiába taszít, és vannak olyan napok is amik néhány napra, órára feledtetik velem hogy ők már nincsenek az élők sorában és olyankor egy kicsit könnyebb perceim vannak. Sokat segít, hogy saját családom van: férj, gyerekek és mellettük nincs sok idő a kesergésre. Viszont néha azon kapom magam, hogy szinte vágyakozom azután, hogy minél előbb befejeződjék a földi pályafutásom és elhunyt szeretteimmel újra együtt legyek. Ez a vágyakozás nem azt jelenti, hogy önkezemmel véget szeretnék vetni életemnek. Én nagyon szeretek élni. Főleg a gyerekeimért. Különös érték számomra: " Becsüld az élet minden pillanatát"és észre venni, megragadni és magamba zárni azokat az apró, szinte észrevétlen pillanatokat amik nagyon gyorsan elsiklanak mellettünk és amire ráeszmélünk csak az az érzés marad utánuk: " Bárcsak tovább tartott volna, bárcsak megtudtam volna becsülni a pillanatot. Az a legrosszabb, hogy ha ér valami öröm vagy éppen bánat már nem mondhatom el nekik. vajon ha nem haltak volna meg, és itt lennének közöttünk, a híreket hogy fogadnák?.... Első áldozó lett a gyermekem... majd bérmálkozó... aztán elballagott a gimiből.. lediplomázott... megházasodott... ás ez mind nélkülük.....mert ők nem lehettek jelen.

Nagyon nehéz. Az ember soha nem szakad el a szüleitől, csak néha eltávolodik. Ma már könnyebb, mint az én fiatal koromban. Van mobiltelefon, internet. A legnehezebb még előtted van. Én két év alatt veszítettem el édesapám, majd édesanyám. Addig mondhattam gyerek vagyok, bár már nagymama is. Lassan múlik a fájdalom, de néha még előfordul, hogy nyúlok a telefonom után, hogy elmeséljek valamit anyunak, de sajnos már nincs aki felvegye. Ami vigasz lehet, majd ha saját családod lesz (társ, gyerekek) könnyebb lesz, de soha ne feledd csak egy telefon is összeköthet a családoddal. Egy-egy ünnep, hétvége nagyon fontos, és akkor soha nem érzed, hogy elhagytad a családod.