Mit tegyek ha egy rokon nagyon szeret, én pedig szinte utálom?

Kicsi koromban nagyon szerettem,ő volt a példaképem de felnőve nagyon megváltoztam.Kedves velem,viccelődik,mindig segíteni akar,ha valami bajom volt mindig kitalált valamit,de rájöttem hogy mindenki más életét darabokra szaggatja,és azt hiszi jót csinál.A saját fia és lánya életét eleven pokollá tette(és még mindig ezt teszi)és őket hibáztatja érte,mert a fiú nem bunkó a nőkkel és munkanélküli,a lány meg nem lett prostituált.

Azt vallja szent meggyőződéssel hogy a k*rvák az élet császárai és ők csinálják jól,a lányát 14 éves kora óta szabályosan kínozza ezzel(már 25)az a lány annyira utálja már magát is,mindig az volt a fejébe verve hogy sose jó amit csinál,sose volt elég szép,12 éves kora óta fogyóztatva van,mert hogy annak a nőnek fontos a szépség(őszerinte nem felszínes,szerinte nagyon mélyre lát az emberekbe)de a lány már szinte lázadásból rosszul evett hogy ne legyen vékony,nem akart megfelelni egy olyan embernek aki nem érdemli meg a próbálkozást,és jól tette!

A fiúról meg ne is beszéljünk,mindennek lehordja aminek lehetséges,egy anya egyszerűen nem beszélhet ÍGY a gyerekével,én is rondán beszélek,nem ítélem el a káromkodást,de az a nő a 27 éves fiát is sírva fakasztotta.Olyanokat mond neki amiket egy EMBERI LÉNYNEK nem kéne a másik szájából hallani,nem hogy egy gyereknek az anyjától!Öngyilkos akart lenni,az az izé meg 2 órán keresztül ecsetelte hogy milyen béna pancser az ő fia és hogy jól teszi ha megöli magát!És mindez azért mert nem irányította a barátnőit és mert nincs állása.

A saját anyámnak is ő tette tönkre az életét!Mindig úgy állítja be hogy ő az ő megmentője,meg semmire se menne nélküle,pedig pontosan ő miatta ilyen depressziós és gyenge az anyám!Nincs olyan rész anyu életében ahol az a szörnyeteg ne nyomta volna el és nem alázta meg.Miatta van kisebbségi komplexusa,miatta rontja el még az alap dolgokat is,miatta hiszi azt hogy semmire se képes,mert ezt is akarta elérni,hogy felsőbbrendűnek érezhesse magát.

Minden pillanatban figyeli anyut,és akkor is kommentálja hogy mit csinál rosszul amikor abszolút SEMMIT SEM CSINÁL ROSSZUL.Olyanokba köt bele a nap minden percében hogy ne fésüld így a hajad,miért ilyen a körmöd,ne így vágd a hagymát,ne így keverd a tésztát,nem így kell fogni a poharat,ne úgy gyújtsd be a gázt,ne így vegyél levegőt(komolyan)miért teszed így le a lábad,ne ülj így,és ezekben egyébként tudjátok mi a legrosszabb?Még elviselném ha csak mondaná ezeket...de nem.

MINDEN.SZÓT.ÜVÖLT.Nem,nem csak hangosan beszél mint a halláskárosult öregasszonyok,ÜVÖLT.KIABÁL.Az az ér pattanós kiabálás.Egyébként egyfajta trauma is ért engem ezzel kapcsolatban,ha valaki kiabál,nem is kell dühösnek lennie,elég egy hangos HÉÉÉ,mindig a gyerekkoromra emlékeztet és nagyon megijedek egy pillanatra.A rémálmaimban a szörnyek az ő hangján ordítanak.

Mindent megszab.Mindent az ő szabályai szerint kell csinálni.Nem ölelhetem meg anyám,mert az a nő nem szereti a kényeskedést.Nem lehetek lelki beteg őszerinte,merthogy az ő zseniális logikája szerint akkor már szép vékony és jobb lennék.

Ha anyu nem csinál mindent pontosan mint ő,ráüvölt és lehordja mindennek,de akkor is ha jól csinálja,neki csak az számít hogy amíg anyu lélegzik addig tiporhassa.

A legkisebb dolgai is felhúzzák már az agyam,ahogy erőltetetten nevet ha másokkal beszél,ahogy minden egyes tanácsát amit az évek alatt adott 600-szor elismétli mintha újdonság lenne,és mintha annyira jó tanácsok lennének,ahogy ül,ahogy finom modorral eszik mintha arisztokrata lenne,ahogy ártatlannak gondolja magát,minden.

Csak akkor vagyok boldog ha ő nincs ott.

De az a baj hogy ő ott akar lenni,és akármennyire is undorítónak látom,valahol mélyen szeretem,és nem akarom ugyan úgy tönkre tenni az életét ahogy ő tette másokéval.