Ti nem voltatok szomorúak, mikor "kirepültetek" otthonról? Hogy viseltétek el?

Nekem életem legboldogabb perce volt,mikor kiköltözhettem

a pokolbòl.(otthonról)

Sose mennék vissza...

18 év alatt a táptalaj kifárad és költözni kell ha fejlődni akar az emberfia.

Én szerettem otthon, az átlagos gondok megvoltak, de semmi extrém.

Az első éven távol otthonról őszintén szörnyű volt, kis pénz=rossz kaja, sz*r társaság, omladozó albit 12fok főlé nem lehetett fűteni télen, egyetem sem ment, barátok/barátnő 140 kilométerre, a stressztől gyakorlatilag egész évben herpeszem volt. Na én így viseltem el. DE egyáltalán vágytam haza a kényelmes vegetációba, itt mindennap kicsit több voltam mint azelőtt és ez elég motiváció volt. Kb 3 havonta ha hazanéztem.

Így visszanézve 3 év távlatából, az volt a legszebb évem (eddig:)

Amúgy itt a 21. század, olyan sincs hogy "távolság" ebben a pici országban, nincs lehetetlen, csak tehetetlen :)

Kitartást :)

Amikor 13,5 évesen koliba mentem az fura volt..

Onnan 19 évesen mentem egyetemre (Bp)

Ez azért volt nehéz, mert ott magamról kellett már teljesen gondoskodni, azért középiskolában a menza, minden adott volt.

Viszont bennem már nem kozott akkora "törést" pont a középiskolai koli miatt, az egyetemre való költözés.

Az első ilyen nehezebb az volt, amikor előszőr nem menetem haza 3-4 hétig.

Inkább a szüleimet viselte meg, mert nekem oka volt, hogy nem mentem, mivel időm nem volt rá...

Aztán a koliból már nem költöztem haza, nekik nehéz volt nekem az új élet kezdete, izgalmas volt stb..

Ez 22 éves koromban volt, a párommal költöztünk össze.

Most újabb törés nekik, hogy, még 1,5 hónap és "elkel a lányuk"

Talán ez móst nekem is "nehezebb"

Nagyon boldog vagyok...stb, ráadásul semmi nem fog változni, csak férjhez megyek, már 3,5 éve ikülön élünk, de érzetre más....olyan végleges, amúgy ezt ma ismertem fel. Többen ma kérdezték meg, hgy nem izgulunk, nem stresszelünk....szülőkmhogyan veszik a egészet..meg ők hogyan voltak, hogyan csinálták...és ez sok dolgot megmozgatott bennem...

Valahogy elviekben régen kirepültem már...megis most jobban érzem, mint bármikor...pedig mar 27 éves vagyok..

Más ha valaki koliba vagy saját házába, párjával költözik el.

Én a koliba vagyis albérletbe való elköltözést elég jól viseltük. Másabb, nehezebb volt amikor a párommal költöztünk össze, nekem kellett vezetnem a háztartást stb... de megszoktuk, telefonon minen héten beszélünk, 2-3 hetente pedig találkozunk.

Én kicsit sem, mert sajnos rideg légkör volt otthon, nem szerettek. Nem is szívesen gondolok vissza a gyerekkoromra. Ráadásul anyun is azt láttam, örül, hogy férjhez megyek, 17 évesen, mert megszabadul tőlem. Pedig nem volt velem gond, és nem vagyunk romák, középosztálybeli családról van szó. Csak hát azért születtem, hogy megfogja az apámat, aztán meg inkább élni akarta az életét, én meg nyűg voltam.

Bár szomorú lettem volna, irigylem, akinek ilyen szerető családja van.