Költözés otthonról! Ti is nehezen viseltétek?

neked ez nem szimpla kirepülés. új város, munka, összeköltözés, házasság. mindezt úgy, hogy eddig szinte diáklányként élhetted az életedet. szerintem teljesen jogos a félelmed, ezt én is nehezen viselném :)

az eredeti kérdésre válaszolva, nem, én nem viseltem nehezen, 14 éves koromtól koleszos voltam, utána fokozatosan költöztem el otthonról. de mindenkinek mások a körülményei. sok sikert :)

Nekem nem volt nehéz, sőt repestem az örömtől. 17 éves voltam, mikor egy nap nem bírtam tovább, fogtam a cuccaim, és összeköltöztem a párommal. Én nem éltem szerető családban, 14 éves koromtól a hétvégéket és az iskolai szüneteket sosem töltöttem otthon. Állandó érzelmi zsarolásban tartottak, fenyegettek, rosszindulatúak voltak. A mai napig nem járok a szüleimhez, mert csak a veszekedés fogad, pedig már eltelt hét év.

Azóta az akkori párom már a férjem, diplomáztam, és most várjuk az első babánkat. Örülök, hogy akkor megtettem és eljöttem.

Egyáltalán nem éreztem így. 19 évesen, munka miatt költöztem el otthonról, nem pasival, hanem egyedül (jó, lakótársakkal). Mindig is nagyon szerettem a szüleimet, sosem volt rossz a kapcsolatunk, de én majd kiugrottam a bőrömből, amikor végre eljött a napja, hogy a saját lábamra álljak. Mai napig szívesen emlékszem vissza arra az időszakra, nagyon jó volt :)

Hát, ennek már hat éve, azóta családom van, lassan a diplomám is meglesz, utána megint költözés, valószínűleg külföldre megyünk, azon is már előre be vagyok zsongva :D

Alig vártam. "Normális" családban nőttem fel, a szüleim szerettek is a maguk módján, de állandóan belém kötöttek, olyan elvárásaik voltak felém, amiket se nem akartam, se nem tudtam teljesíteni. Nekik úgy mond meg volt a minta, hogy a gyereknek milyennek kell lenni és folyton próbáltak belenyesni abba formába. Aztán én meg ezt nem akartam, sokat kellett hazudnom, de olyan banális dolgokról is, hogy mit ettem stb. mert különben lecsesztek volna.

Miután elmentem fél évre vissza kellett mennem, de majd megbolondultam. 20 éves voltam, és hazudnom kellett arról, hogy hányig voltam fent, mert különben megjegyzéseket tettek, meg beszóltak... Az első párkapcsolatomba belekapaszkodtam és elmenekültem. Soha nem tudnék ott lakni újra.

Én 20 évesen költöztem el otthonról. Egyik napról a másikra.(értsd hétfőn kitaláltam, szombaton költöztem) Nem mondom, hogy nem volt fura, de egyben nagyon jó volt. Senki sem szólt bele, hogy mit mikor csinálok, megcsinálom-e stb.

Mindennek megvan az ideje, igazából a szavaidból azt érzem, hogy erős a kötődés a családodhoz, ami jó, de nem szabad görcsösen "gyereknek" maradni. Gondolom, hogy már nem tizenéves vagy. Fel kell nőni, mert késöbb még nehezebb lesz.

Szia!

Érdekes, amit írsz számomra.

Én ugyanebben a cipellőben járok, csak vidáman, magabiztosan és "aligvárommár" érzéssel indulok útnak. Kb. két hét múlv derül ki, hogy van-e vagy mi lesz az állásom. Én is a párommal költözöm, Ő abban a városban egyetemista, még van 3 éve. Kibéreltünk egy aranyos kertesházat, ott fogunk lakni, kutya, növények, ami kell. Emellett ingázni fogok a mesterképzésemre, ami 150 km, onnan, ahová költözünk. Valószínű nem lesz egy szabad hétvégém sem az évben, mivel más képzésre is járok azon kívül, ami azt jelenti haza jönni max. decemberben tudok majd, aztán esetleg húsvétkor.

Mégis lelkes vagyok és alig várom a közös életünket. Biztosan hiányozni fognak a szüleim, de valahogy már megszoktam a távolságot, 300 km-re jártam egyetemre.

Sok sikert Neked az életben!