A barátom megbántódott, mert nem akarom az unokaöccseit pesztrálni. Kinek van igaza? Önző vagyok?
Megbeszéltük, hogy ma megyünk falat mászni, erre nemrég írt, hogy vigyük már a 2,5 és 5 éves unokaöccseit is, ami azt jelenti, hogy ők rohangálnak körbe-körbe, mindenkit idegesítenek, öltözéskor nem hajlandóak kimászni a szekrényből meg ilyenek. (Egyszer már voltunk velük.) Persze mi egy percet sem tudnánk mászni. Mondtam neki, hogy én ezt most kihagyom, de az van, hogy akkor ő sem tud menni, mert egyedül nem vállalja be őket. Szóval megkaptam, hogy nem ezt várta volna, mert a gyerekek azóta is könyörögnek, hogy vigyük őket megint, és tök csalódott volt.
Nekem ráadásul vizsgáim lesznek 2 hét múlva, ezért kikapcsolódásként akartam egy kicsit sportolni, nem óvónénit játszani neveletlen gyerekekkel. (Ezt nem így mondtam neki!)
Annyi a lényeg, hogy még nincs gyereked, szabad akarsz lenni, a magad/magatok ura, ilyen kötöttségek nélkül.
Abszolút megértelek!
Valahol azt is, hogy neki ez nem esik jók, de megsértődni ezen azért túlzás, hiszen ez nem egy kötelességetek, csak ő vette a "nyakatokba".
Dehogy vagy önző.
Te gyerekeid? Nem
Az ő gyerekei? Nem
Akkor miért lenne neked kutyakötelességed ezt jópofival bevállalni?
Egyszer megbeszélhettek egy ilyen programot is, most meg elmehet velük egyedül, ha annyira gyerekezni akar (látom, hogy írtad, h egyedül nem megy velük, de akkor rád meg miért vállalná őket??)
Szerintem inkább az önzőség, hogy aszondja:
van a Petinek ez a csaja, figyel passzoljuk már le nekik a kölyköket, majdcsak kezdenek velük valamit
Akkor jó, ha nem csak én látom így, ezt akartam tudni.
(Közben járt itt valaki, aki nem így gondolja, mert mindenkit lepontozott, de mindegy...köszönjük a részvételt.)
Igen, közben járt itt valaki azóta is, aki mindnekit felpontozott, mert hasznosnak ítélte a válaszokat - szerénységem :) - és a szöveg végér érve azt vette észre, hogy ha nem vigyáz, még a végén ő lesz a bűnbak. Nem kéne! A lepontozó nem én voltam.
Kérdező: igazad van és nem vagy önző. A vizsgákra készülve nagyon nem jó óvónéniset játszani, mert az óvónénizés éppen a másik oldalt húzza, azt, ami a vizsgákkal szemben van: az anyai oldalt. Sportolj csak nyugodtan és mondd meg a pasidnak, hogy legközelebb csakis a maga nevében vállaljon bármit, nem kell atyáskodni feletted (ez is a vizsgák ellen van, mert kisgyerek-szerepbe taszít), el tudod te magad is dönteni, hogy ki akarsz és mit nem.
Ne legyen bűntudatod, mert egy szemet sem vagy hibás a dologban. Itt a ludas a pasid. Bizony! Úg akar jófiú lenni, hogy ő besöpri a gyerekpesztrálásért járó dícséreteket - "milyen jó fiú ez a X, elvállalta a srácokat!" -, de a felelősséget (azt, hogy figyelsz a gyerekre, törődsz vele, játszol vele stb.) nemes eleganciával rád löki, ÉS amikor ezt te szóvá teszed és NEM-et mondasz (jogosan!) még neki áll feljebb és ő van halálra sértődve.
Ps: személyes véleményem: én a helyedben a vizsgák UTÁN jobban odafigyelnék a pasim ilyetén húzásaira és alaposabban átgondolnám, hogy mit is akarok tőle.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!